Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 1-2. szám - Vanyó László: Szent Ágoston krisztológiája és lehetséges forrásai (I. rész)
természetet kellett felvennie, amelyet meg kellett szabadítania.”11 A De musica-ban mondja, hogy a csapást Isten legfőbb Bölcsességének kellett csodálatos és kimondhatatlan szentség által felvennie, amikor felvette az embert bűn nélkül, de nem a bűnös állapota nélkül vette fel.11 12 A Szentháromságon belül nincs ״felemelkedési fokozat”, a teljes consubstantialitás ezt lehetetlenné teszi. Az Atya abszolút monarchiáját is fenntartja, ebben nincs semmi eltérés a görög atyák felfogásához képest: az Atyának ugyan nincs eredete, övé az eredet nélküli eredet méltósága: ״Totius divinitatis, vei si melius dicitur deitatis, principium Pater est”.13 Ágoston - amikor már Vallomásait és a De Trinitate-t megírta - itt túl volt a filozófusok ״gőgjén”, akik - a platonikusok - felül tudtak ugyan emelkedni a változékony - keresztény terminológiával: teremtett - világon, valamelyest meg tudták közelíteni a változatlan igazságot, de lenézték Isten alázatát, - ez karácsonyi beszédében is kitétel -, ezért az örökkévaló ismeretére sem tudtak eljutni.14 Márpedig a történelmi realitásokat Ágoston olyan lépcsőfokoknak tartotta, amelyek megkerülése nélkül az örökkévalók ismertére eljutni nem lehet.15 Ezért van szükség arra, hogy még mielőtt az emberi szellem Istenhez emelkedéséről beszélnénk, előbb Isten ereszkedjen le az emberhez. 3. Az igazságkeresés és boldogság\׳ágy krisztológiája: Noha az egyházatyánál mindvégig felfedezhetjük az ״eudaimonisztikus” felfogás nyomait, a boldogságkeresést, amely annyira jellemző volt a görög filozófusokra, és amely megmaradt még a plótinoszi ״anakampszisz”-ban (reflexio, redditio animae, regressus animae) is, a ״dilatio animae”- ban, mégis hűségesen követi a katolikus tradíciót, a Szentháromságtanban is érvényesíti a már hagyományos üdvtörténeti képleteket, az ószövetségi theophaneia-k helyét biztosítja. Az istenjelenések természetfölötti eredetűek, amelyek által Isten megszólítja a hívőt, és maga is rálép az üdvösség útjára. Erre azért is szükség van, mert transzcendenciája megközelíthetetlenné teszi a halandó szem számára, és Isten nem jelenhet meg előtte úgy, ahogyan önmagában van, láthatatlan lényegében.16 Ám a theopaneia-k valamilyen látható jel által realizálódnak, amely semmiképpen sem lehet egyenértékű az általa jelzett valósággal, mivel semmilyen teremtmény nem lehet egyenlő a Teremtővel. Következésképpen minden ószövetségi theophaneia valamilyen teremtmény 11 16,30: ....hominibus in vero homine apparuit; ipsa enim natura suscipienda erat quae liberanda.” Ezt a s zotcriológiai axiómát már elég korán ismerte Ágoston, megfogalmazódott Ireneusznál, Alexandriai Kelemennél, Nazianzoszi Szent Gergely Klcdonioszhoz írt levelében is. Ep 101,32, Sources Chrétiennes 208. Olvashatta a ״Fides Damasi"-ban: Patrologia Latina 13.352BC-353 AB. 12 VI,4,7: ״Quam plagam summa Dei Sapientia mirabili et ineffabili sacramento dignata est assumere, cum hominem sine peccato, non sine peccatoris conditione suscepit. Nam et nasci humanitus, et pati et mori voluit.” Az Ep 14,3-ban ״susceptus homo”-ról beszél, amely ember messze felülmúlta az összes többi szentet és bölcset. 13 De Trin IV,20,2D; ״Filium quippe dicimus Deum de Deo, Patrem autem Deum tantum, non de Deo. Unde manifestum est, quod Filius habet alium de quo sit et cui Filius sit; Pater autem non Filium de quo sit habet, sed tantum cui Pater sit" (uo. 11,1,3). 14 Sermo 184,1. A beszédet 411 körül mondta. 15 Vallomások VII,9,14; De Trin IV,15,20; VII,3,5; XV,7,11; 111,10,21; 11,5,10. 16 De Trin 11,5,10; ״non ut appareret eius (sc. Spiritus Sancti) ipsa substantia, qua et ipse invisibilis ct incommutabilis est, sicut Pater et Filius; sed ut exterioribus visis hominum corda commota, a temporali manifestatione venientis ad occultam aeternitatem semper praesentis converterentur”; 111,10,21: ״Audeo fiducialiter dicere, nec Deum Patrem, nec Verbum eius, nec Spiritum eius, quod Deus unus est, per id quod est, atque idipsum est, ullo modo esse mutabilem, ac per hoc multo minus esset”. 56
