Teológia - Hittudományi Folyóirat 30. (1996)
1996 / 3-4. szám - Vanyó László: Szent Ágoston krisztológiájának lehetséges forrásai (II. rész)
A 396-429-ig terjedő időszakból idézett antiapollinarista szövegek az ismeretek részle- tességét illetően fejlődést nem mutatnak, amiből arra lehet következtetni, hogy minden lé- nyes ismeretanyag már 396-ban az egyházatya rendelkezésére állt, valamilyen forrásból merített. Az a szempont, és érdeklődés, amivel Ágoston az apollinarizmust szemléli, túl- megy Ambrus szemléleti keretein, mert a hippoi püspök Krisztus személyi egysége iránt ér- deklődik. Nemcsak antiariánus reakciót látott az apollinarizmusban, hanem sajátos krisztológiai tévtanítást is. Talán azt lehet mondani, a ״legfontosabb eretnekség” volt, mert Krisztus személyét érintette. Mind az Ambrus-helyek, mind az Epiphaniosz-helyek átvizs- gálása után arra az eredményre jutunk, hogy Ágoston túllépett feltételezett ״biztos” fórrá- sain. A görög terminológia figyelembevétele egyre jobban megfigyelhető Ágostonnál. 6. Antiapollinarista helyek a 4. századi görög szerzőknél Nem haszontalan áttekinteni az antiapollinarista ״toposzokat” a 4. századi görög szer- zőknél. A késői Ágoston megnevezte egyik görög forrását, Epiphanioszt. Mit találunk a ne- vezett szerzőnél? Epiphaniosz Panarionja 77. fejezetében teljes egészében közli Athanasziosz Epiktétoszhoz írt levelét,40 amelynek egy-két helyét mintha Ágoston is vissz- hangozta volna, nem csoda, Ambrus is ismerte, érvelt vele. A 362-es alexandriai szinodus hivatalos irata volt a Tomus ad Antiochenos. Ezt feltehetően mindenki ismerte, használta. Ágostonnak azon sajátos krisztológiai nézetéhez, amely szerint az unio hypostatica kegye- lem volt Krisztus emberi természete számára, bizonyos támasztékot találhatunk Baszileiosznál és Athanasziosz De incarnatione Verbi contra arianos c. művében. Vannak anonim művek, amelyek hatása annál nagyobb volt, mint a Pseudo-Athanasziosz Contra Apollinarium I-II, amely 380 után íródott, és szerzője legalább annyira jól ismerte Apollinarisz munkáit, mint pl. Nússzai Szent Gergely Antirrherticusa, de a két mű széllé- me teljesen más. Ezeknek a műveknek az ellenérvei a görög keleten is szerzőtől szerzőig vádoroltak, egyik műből a másikba. Mindez megnehezíti az ״agnoszkálást”. ^ Athanasziosz Epiktétoszhoz írt levele mindennél fontosabb lett. Az alexandriai pátriár- ka protestálása az apollinarizmus ellen, noha soha nem nevezte néven Apollinarist, mér- tékadó lett Keleten. Lényeges állításai: 1. az Ige nem változtatta meg lényegét, nem lénye- gét metélték körül (VII,6.); 2. az Ige magáévá tette a test sajátosságait (idiopoieito ta idia tu szomatosz, VIII,3); csak az igazán emberré vált Megváltó lehet az egész ember Üdvözí- tője. Az egész, teljes ember üdvössége jelenti a test és a lélek üdvözítését. A Máriától fel- vett test volt az övé, mert Mária ״testvérünk”, és mindannyian Ádámtól származunk (IX, 1 kk.). Az Ige azonban nem változott át hússá és csonttá. 3. A test nem egylényegű az isten- séggel, testté lett, ״testet vett fel”, ״emberré lett”, nem ״embert vett fel”, hanem testté lé- ve emberré lett! (X,l és 7). A test felvétele ״hozzáadás” (proszthéké) az isteni természet- hez, amely így jutott el az Igével való közösségre és egyesülésre, aminek eredményeként halandóból halhatatlan lett, a lelkiből szellemi, a földből való átment a mennyei kapukon (XI,6.). Athanasziosz negative fogalmaz, de mondatai már a ״theotokoszt” körvonlazzák: nincs érvük azoknak, akik azt állítják, hogy a Máriától született nem maga a Krisztus, az Úr és Isten. Ha nem lett volna a testben az Isten, akkor miként lehetett volna ״Emmanuel” a tőle született? (XII,!.). Elveti az inspirált ember elméletét (XII,6), és azt is, hogy az Ige 47 —— «> Vő. Óf, 13,534 kk.
