Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szász István: Hermeneutika és módszertan
azaz jelentéshordozó életformává szerveződő cselekvést, mint az értelmezés legautentikusabb helyét."5 Valamelyest — bár visszafogottabban — ebbe az irányba mutat a Bizottság is, mert az általa magyarázott szó szerinti értelemtől nem áll távol a lelki jelentés, amely a feltámadt Krisztus misztériumának fényében világlik elő. S ha a történetkritika módszerével megállapított szó szerinti jelentést a teremtéstől a végítéletig ívelő Szentírás egészében olvassuk, egy újabb jelentésrétegről, a teljesebb jelentésről (sensus plenior) beszélhetünk. E jelentést Raymund Brown már az ötvenes években így definiálta: „A sensus plenior az a mélyebb vagy többletjelentés, amit Isten szándékozott a szövegnek adni, s ami az emberi szerzőnek nem állt egyértelműen a szándékában. Ezt a jelentést a bibliai szövegek szavaiban (illetve szövegcsoportokban vagy teljes könyvekben) a további kinyilatkoztatás vagy pedig a kinyilatkoztatás megértésének magasabb fokán fedezhetjük fel."6 E meghatározást a Bizottság is elfogadja és magáénak vallja. A leiki (spirituális) és a teljesebb értelemnek (sensus plenior) tehát jogosultsága van, ha megmarad a szó szerinti értelem holdudvarában. A „szerző — szöveg — címzett" képletben gondolkodva ugyanis egyik tényezőről sem mondhatunk le. Ha a szerző felől közeledünk a címzett felé, akkor nyilvánvaló, hogy a sensus litemlis élvez elsőbbséget, ha viszont a címzett helyzetéből indulunk ki, akkor a szövegé a primátus (sensus spirituális és plenior). E komplementaritás mindaddig érvényes, ameddig egyik fél sem mond le a másik legitimitásáról.7 E hermeneutikai kérdések után a Bizottság az okmány harmadik fejezetében — a Dei Verbum szellemében — azt mérlegeli: milyen hely illeti meg a szent- írásmagyarázatot az egyház életében. Jegyzetek: 1. A Jeromos Füzetek az 1994 húsvéti számtól kezdve rendszeresen közli a Pápai Bibliabizottság dokumentumát Székely István átültetésében. A dolgozatban szereplő idézeteket az ő fordításában közöljük. — 2. Fabiny Tibor: Mit jelent? Egy értelem és a sensus plenior a Biblia interpretációjában, in: Keresztyén Igazság, 10. szám (1991. nyár), 25.o. — 3. Fabiny: i.m. 28. o. —4. Fabiny: i.m. 25-26. o. — 5. Mártonffy Marcell: Eredendő párbeszéd, in: Protestáns Szemle 1995/1. 54. o. — 6. Fabiny: i.m. 27. o. — 7. A sensusok fogalmával kapcsolatban lásd: The New Jerome Biblical Commentary, Prentice Hall, Englewood, New Jersey, 1990,1148-49. o. Szász István HERMÉNEUTIKA ÉS MÓDSZERTAN 1 1. Teológia és hermeneutika Mint ismeretes, a módszertani értelemben, vagyis egzegézisként felfogott hermeneutikai eljárás régtől fogva honos a keresztény hittudományban. A Martin Heidegger révén kidolgozott és Hans-Georg Gadamer vizsgálódásai során meghonosított úgynevezett „új" hermeneutika megállapításai és ösztönzései azonban, egészen a hatvanas évek végéig, viszonylag csekély figyelemre találtak a katolikus és protestáns teológián belül. A hittudomány fogalmát — egyik lehetséges definíciója szerint — a következőképpen határozhatjuk meg: A teológia Istenről (helyesebben: Istenhez) szóló felelős, tehát értelmes beszédként a hit által felnyitott fenomenalitás kritikus, tudományos igényű átgondolása. A teológia tárgyát nem maga a hit képezi: a hittudomány már 150
