Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Balthasar, Hans Urs von - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az egyház mint intézmény; A bűnös egyház
hagyományra támaszkodik? Sajátos módon ez az autentikus értelmezés megy tovább az egyház története folyamán: az egyháznak kellett/ö/tárnia és /efektetnie Krisztus kinyilatkoztatásának igazi értelmét az eltévelyedések és kisiklások ellen. Eközben állandóan figyelembe kellett vennie az írást és a hagyományt, s így tudta megjeleníteni az „őseredetit" ott, ahol a történelem sodra el akarta tőle távolítani. S ez nem csupán a zsinatok és a pápák ünnepélyes definícióira áll, hanem analóg módon a teológusok és a szentek véget nem érő küzdelmére is, akik életükben, igehirdetésükben és írásaikban az ősesemény megértésén fáradoztak, s maguk is hozzáadták a hagyományhoz a magukét. Látszólag mindez veszedelmesen megvastagodó kéreg és héj a mag körül, amely szinte elenyészik benne. Van azonban bizonyos önszabályozás, s ezt az élő Krisztus Szent Lelke végzi: a fölösleges lehull magától, a kiformálódott lényeg viszont igazi életté alakul. Irenaeus mély értelmű szava szerint a Szentlélek állandóan megfiatalítja az egyház edényét, amely Krisztus mindig zsenge jelenlétét tartalmazza. Ugyanezt lehet kimutatni az egyházjogról is, amely sok kívülálló (de még egyháziak) szemében is különösen szálka. Az egyházjog ugyanis annak írásos rögzítése, aminek valójában mindig karizmatikus eseménynek kellene lennie, s ez tulajdonképpen visszatérés a törvény zsidó abszolutizálásához, amit — viszonylagossá téve — már Jézus és Pál meghaladtak, relativizáltak. De mi mást akarna ez az egyházi közösséget rendező és strukturáló momentum, mint azt, hogy megtartsa a közösséget elevennek és készségesnek az egyetlen Törvényhozó jelenléte iránt, aki elhozta számunkra a szeretet, a kegyelem és irgalom jogrendszerét, amely az igazságosság legmagasabb formája? „Akiknek megtartjátok bűneiket, azoknak meg lesznek tartva": még az egyházi büntető- és bűnbánati jog is ennek a kegyelmi jognak része és funkciója, a jog védi és közvetíti a kegyelmet. Hivatal, szentség, írás, hagyomány, egyházjog—mindezekben úgyanaz a fontos: az élő tartalom formát ölt, s ez kezeskedik arról, hogy ez a tartalom élő marad. Egyházi szóhasználattal: az intézmény a feltétele annak, hogy lehetséges legyen Krisztus el nem torzított személyes jelenléte. A mondottakból néhány lényeges következtetést kell levonnunk: 1. Az egyházi intézmény egy bizonyos tekintetben hasonlít a tisztán emberi közegben lévő intézményhez, más tekintetben viszont teljesen más. Bárhol éljenek is együtt emberileg szabad személyek, szabadságuk védelme érdekében szükségük van valamilyen intézményre, hatályos jogra. A szabad személyiség csak a rendben képes kifejlődni, az anarchiában nem. Az egyháznak ezt az aspektusát csak az tagadhatná, aki abban nem Istentől szándékolt szerves közösséget látna, hanem egy teljességgel magán jellegű vallási tevékenység üres, formális keretét; ez viszont természetesen éppen az ellenkezőjét mondaná annak, amit az evangéliumok és az első közösségek, de a későbbi közösségeknek is egyházképe mutat. Azonban: ha bizonyító erejű is az egyházi intézménynek ez a megokolása, nem ez az egyetlen igazolása. A hívő számára — Pál tanítása szerint — a rendezett közösség a jelenlévő Krisztus „teste", amely először az intézményesített szentségekben jelenik meg, hogy azután mindazokat, akik hívő lélekkel részesülnek bennük, jelenlétében is részesítse; olyannyira, hogy — ismét Pállal szólva — (misztikus) testének részei lesznek, mindenki a maga karizmája, saját küldetése szerint, ahogyan egy test tagjai kiegészítik egymást, de ugyanakkor az egésztől különböznek. Ez hitelesíti az egyházról mint a világban jelenlévő ős-szentségről („sacramentum mundi") szóló tant. Az egyház külső szervezete pedig, amely annyi megütközést kelt, nem más, mint a nagy szerves test — amelyet a jelenlévő Krisztus száll meg és éltet — elevenségének és életképességének az ábrázolása, megjelenítése. Látni lehet ezt abból a megszakítatlan vérkeringésből is, amely az eucharisztia és az egyház 131
