Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - INTERJÚ - Gáspár Csaba László (ford.): Peter Neuner-rel, a Müncheni Egyetem dogmatikai professzorával: Új "hivatalok" az egyházban a közösség szolgálatára
INTERJÚ Peter Neuner-rel, a Müncheni Egyetem dogmatika professzorával ÚJ „HIVATALOK" AZ EGYHÁZBAN A KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATÁRA A világegyház egyre több helyén mindinkább érezteti hatását a paphiány. Ugyanakkor a legutóbbi évtizedekben a világiak lelkipásztori szolgálatának új módjai bontakoztak ki. Mit jelent ez a fejlődés a katolikus egyháznak az egyházi hivatalra vonatkozó értelmezése és gyakorlata szempontjából? Új hivatali struktúrára van szükség? Erről beszélgetett a Herder Korrespondenz hasábjain Ulrich Ruh újságíró Peter Neuner-rel, a Müncheni Egyetem Teológiai Karának dogmatika professzorával. — Professzor Úr, a Német Püspöki Kar tanulmányi napján, melyet az egyházközségek vezetésével kapcsolatos problémáknak szenteltek az 1994-es tavaszi konferencián, Walter Kasper püspök sajátos dilemmáról beszélt, mely ebben a kérdésben az egyház előtt kirajzolódik. A paphiány miatt egyre több világi munkatársat bíznak meg a közösségek de facto vezetésével, noha ez számottevő veszélyt jelent az egyház szentségi alapstruktúrája számára. Vajon e dilemmából van-e olyan kivezető út, amely pasztorális értelemben járható, teológiailag pedig felelősen átgondolt? — Először is látni kell, hogy legalábbis a német nyelvterületen a hetvenes évek vége óta teológiailag keveset foglalkoztak a világiak főhivatásként végzett lelkipásztori szolgálatának problémájával. Ugyanakkor szinte drasztikusan megnőtt a világiak részvétele azoknak a feladatoknak az ellátásában, melyeket hagyományosan az egyházi — papi — hivatalnak tartottak fenn. Ha körültekintek plébániáinkon, azt látom, hogy a lelkipásztorkodás immár telhetetlenné válna a főhivatású világiak szolgálata nélkül. Az egyházjog széles körben lehetővé teszi, hogy világiak hivatali feladatokat vállaljanak, illetve munkatársként részt vegyenek megoldásukban, s ugyanígy járnak el a liturgikus könyvek is. Egyfelől a gyakorlat és a jog, másfelől a teológiai reflexió közötti egyenlőtlenség azonban jelentős feszültséget okoz egyházunk hivatali-szentségi struktúrája, valamint a hivatal tényleges működtetése szem- pontj ából csakúgy, mint azoknak a világiaknak a számára, akik féladatokat vállalnak anélkül, hogy annak teológiai-ekléziológiai alapjai valóban tisztázottak lennének. Ez hosszabb távon tarthatatlan. — Egy, legalábbis az első pillantásra szembeötlő megoldás aligha elgondolható a közeli jövőben, nevezetesen a papi hivatal feltételére vonatkozó követelmények megváltoztatása, melynek következtében megengedett lenne házas emberek de facto közösségi vezetővé szentelése... — Dogmatikai szempontból ez biztosan egyszerű megoldás lenne. A cölibátus kérdése dogmatikailag nem lényeges, és amúgy sem tartozik a kötelező hitigazságok körébe. Ezt az is jelzi, hogy a keleti szertartású egyházakban vannak házas papok. Ám a latin egyházban belátható időn belül nem várható az eddigi gyakorlat megváltoztatása. De talán éppen ebben rejlik némi esély, mivel így arra kényszerülünk, hogy teológiailag elgondolkodjunk az újonnan keletkezett világi szolgálatok és az egyházi hivatal viszonyáról, és alaposan megvizsgáljunk minden, akár csak elgondolható lehetőséget. Ez különösen a nők számára kedvező, mert így nem kerülnek 94
