Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: A bölcselet a teológiában
gondolkodás alaptörvényeit követő, reflektáló és a gyakorlattal is kontrollált bemutatása, kifejtése. így tehát elmondhatjuk: Isten akarta a filozofáló, gondolkodó ember szerepét mintegy belekombinálta saját kinyilatkoztató terveibe. De természetesen csakis annyiban és azért, mert saját kinyilatkoztatásának tényét és igazságait kívánta közölni. Közölni akarta az abszolút és boldogító igazságot. Akarta, hogy ne felfoghatatlan messzeségben, hanem földi vándorútján a hívő gondolat közelségében éljen az emberrel. Az isteni igazság, az Ige, mielőtt a legreálisabb közelségbe lépett az emberrel, megalkotta közlései felfogójaként a gondolkodó, filozofálni képes embert. Ez az ember az isteni kinyilatkoztatással s annak teljességével, Krisztussal kapcsolatba kerülve válhatott bölcselkedő, eszmélő teológussá. A történetiség szempontja szükségképpen magával hozza az időrendi egymásután szempontját. A megteremtett ember létének első percétől kezdve ezért már megkezdte a filozofáló „begyakorlást" a kinyilatkoztatásba. Isten cselekvésmódjába ez teljességgel beilleszthető. Terveiben az időbeni első lehet és létezhet azért, mivel lehetőséget és feltételt teremt az időben később történő számára. Isten ezért megalkotta a megajándékozandó, kinyilatkoztatását meghalló, gondolkodó embert, akinek azután átadta ajándékát, isteni üzenetét. Az emberi szellem autonómiája, mint „természet", feltétele annak az engedelmes meghallásnak, melyben a kinyilatkoztatást úgy lehet fogadni, ahogyan azt valóban fogadni kell: a „kegyelem" szabad befogadásának. Hogy ez az autonómia, a szellem és a filozófia szabadsága hogyan fest a valóságban — ha az autonómiát a filozófia felől vizsgáljuk —, erre csak utalni tudunk. Itt csak annyit kell leszögeznünk, hogy ez a filozófia „epistémé próté" marad, első ismeret, anélkül, hogy a kinyilatkoztatásnak és a belé vetett hitnek eredetiségét, önállóságát bármiképp is veszélyeztetné, vagy azt önmaga alá rendelné. A megoldás gyökerére Étienne Gilson mutatott rá, amidőn Szent Bonaventuráról írt művében kifejtette, hogy a keresztény gondolkodás történetében, de általában az emberi gondolkodás történetében fordulópontot jelentett a platóni-arisztotelészi felfogás helycseréje. Míg az előbbi az isteni és emberi megismerést gyökerében összekapcsolta, addig az utóbbi nagyobb önállóságot juttatott az emberi megismerés számára. A teológia történetében a szentágostoni-szenttamási változás jelzi ezt, mely élesebb határvonalat szabott a tudás és hit, a természetes és természetfölötti között. Szent Tamás szintézisében még teljes harmónia uralkodott. Később azonban e szintézist mindinkább analizálva, az egészet már nem látva, hol az egyik, hol a másik oldalról vizsgálódtak. Lassan szétválasztásra, sőt szembeállításra is sor került. A teremtett értelem így oly autonómiát követelt, mely kivonta önmagát Isten teremtői gondolatvilágának kiegészítő, feloldó, teljes látást biztosító hatása alól. Sokan mesterségesen lezárták a horizontot, elnevezve a megtudhatót, illetve tapasztalhatót „természetnek". így megteremtették azt a látszatot, illetőleg felfogást, mely Isten világát, a „természetfölöttit", mint a természethez „kívülről" hozzá csatolhatót tekintette és felfoghatatlansága miatt másodlagos valóságnak nézte. A természetet akkor és ott laicizálták, amidőn ismeretelméletileg a természetfölöttivel való tényleges összefonódásától feloldották. így született meg a fikció, hogy a természet teljessége önmagától létezik, önmagát magyarázza. Az emberi gondolkodásnak oly laicizálása ez, mely így a természetet elszakítja — Horatius szavával élve — „lelkének másik felétől". Ezért vált az újkor embere számára nem csupán a hit, hanem a bölcselet, az értelmezés is élet-problémává. így született meg a hit, világnézet, ideológia és bölcselet fogalmainak keveredése. Nem az emberi jóakaratban, nem is a tárgyi nehézségekben, vagy épp a teológia paradoxnak tűnő titkaiban van a hiba, hanem a gondolkodó ember szellemi látásának dimenzió-szegénységében. 92
