Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: A bölcselet a teológiában
számára a maguk mélységükben „felfoghatatlanok". De hogyan jelenthetnők ki épp ezt a „felfoghatatlanságot", ha nem rendelkeznénk azzal a képességgel, hogy mint ilyeneket „fogjuk fel", értsük, értelmezzük azokat? 4. Gondolatmenetünk utolsó szakaszához, a bevezetőben feltett kérdés megválaszolásához érkeztünk: mi a filozófia joga, helye, funkciója a teológiában. Ha a teológia a kinyilatkoztatás tudományos módszerességgel történő kifejtése, következésképpen a hittartalomnak elemzése, amely a legáltalánosabb emberi megismerő, értelmező szellemi munkában kel életre, — akkor a filozófia beletartozik a teológiába, szerves része annak. így a kinyilatkoztatást meghalló, megismerő s bátran mondhatjuk: hívő ember teológiájához a filozófia szervesen kapcsolódik. A kinyilatkoztatás teljes üzenetét ugyan nem a bölcselet hozza el számára. Erre soha nem válhat képessé. De a kinyilatkoztatást adó Isten s az azt meghalló, megismerő ember zárt áramkörében benne áll az ősi-eredeti emberi képesség: a létre, a létező valóságra irányuló, a tapasztalatok birtokában gondolkodó, reflektáló bölcselet. Ezért a hit fényessége mellett az emberi, az értelmi fény is fontos szerepet kap a teológiában. Mivel a teológia felől tettük fel kérdésünket, teológiai hasonlattal élhetünk. Elmondhatjuk, hogy teológia és kinyilatkoztatás, teológia és filozófia kapcsolata egyaránt a természet és kegyelem egymásba fonódását tükrözi. Az a kinyilatkoztatás, melyet a gondolkodó értelem meghall, melyet hittel elfogad, voltaképpen már teológia is. Persze lehet, hogy a konkrét emberben csak rudimentális, mintegy csíraszerű állapotban, de mégis és valóban az. A kinyilatkoztatás ugyanis — amint az történetiségében előttünk áll —, oly találkozása Istennek az emberrel, amelynél az üzenet meghallója már maga is sok mindent tudhat, tapasztalt. Az isteni üzenet meghallása viszont abban az alanyban, aki már tud valamit, csakis úgy történhet, hogy a hallott kinyilatkoztatást kapcsolatba hozza a már meglévő ismereteivel. Lehetséges ugyan — az emberiség történetének kezdeti fázisában ez természetszerű is volt —, hogy ez a konfrontáció nagyon is kezdetleges. Mégis, az ilyen aktív gondolkodást jelentő és követelő emberi teljesítmény már feltétlenül teológia. Természetesen csak kezdeti formában s az isteni kinyilatkoztatás lezárásáig fokozott mértékű isteni irányító, és ellenőrző befolyás alatt. Az ilyen teológia viszont szükségképpen vele együtt járó és bennfoglalt filozófiát is jelent. Azt, mivel nem egyéb, mint az embernek egyrészt transzcendentális irányzódású, másrészt történeti konkrétságában való magára eszmélése. Ebben az értelemben mondja Pierre Benoit, hogy „a kinyilatkoztatás az emberi szellem aktív felfedező útja a Szentlélek megvilágosító fényességében" (Concilium, 1965.10.). A kinyilatkoztatás mindig az emberi gondolkodás, eszmélődés feszülésében válik— a Szentlélek irányítása mellett— az ember szellemi-lelki kincsévé. A kezdeményezés Istennél van, saját titkait csakis Ö tudja közölni. Az ember néha határhelyzetekben — elragadtatás, eszméletlenség — kerül vele kapcsolatba. Legtöbb esetben azonban szelíden, lassan érik. S ebbe az „érlelő" munkába Isten az embert is bekapcsolta. Az inspirált szerzők hosszú történeti elbeszélések lapjain hámozzák, bontogatják ki Isten igazságosságának és szere- tetének, gondviselésének — hogy úgy mondjuk — „szabályait", teológiáját, — és a jó és a rossz filozófiáját. Az a teológus például, aki a teremtés és bűnbeesés csodálatos híradását formába öntötte, maga is sokat eszmélkedett, „filozofált" az emberi szenvedésről, a világban lévő rosszról, míg a Szentlélek megvilágosításával e fájdalmas talány megoldását — immár kinyilatkoztatott megoldását — meglelte. Persze ez az eszmélő, a kezdeti teológiai stádiumba beolvadó, gondolkodó emberi magatartás még aligha nevezhető a szó „technikai" értelmében vett filozófiának. Ez azonban nem is lényeges. Azt ugyanis mindenki elfogadja, hogy a filozófia a szónak szoros értelmében nem is lehet más, mint az emberi öneszmélésnek a 91
