Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Farkasfalvy Dénes: Jézus gyermekkora az evangéliumokban
szélése egyike Lukács legszebb alkotásainak. Semmi sem volt Márk evangéliumában, ami forrásul szolgált volna. Máté elbeszéli a gyermekkort (helyes fordításban: beszél a gyermekkorról), de minden jel arra mutat, hogy Lukács és Máté nem tudtak egymás munkájáról. Inkább arról van szó, hogy külön-külön fogalmazták meg elbeszéléseiket egy olyan időszakban, amikor az egyház visszaemlékezett Jézus nyilvános működésének földi kezdeteire." (8. lap). Itt tovább kell kérdeznünk: hogyan tud az ősegyház visszaemlékezni (ha előbb nem tette) egy olyan időszakban, amikor történeti forrásai már nincsenek. Kodell ugyanis — és az irodalom általában — Lukács művének megírását Kr. u. 80 és 90 közé teszi. Ezért is válik érthetővé, hogy néhány sorral alább miért folytatódik így a kommentár szövege: „Mindaz, amit a gyermek Jézusról tudunk, az a felnőtt Jézus tanításaiból és az ősegyháznak Jézus életére, halálára és feltámadására vonatkozó reflexióiból származik."2 Talán ezért történik aztán, hogy a kommentár a szűzi fogantatás tényére vonatkozó verseket (Lk 1,34-35) teljességgel elhanyagolja, s ezt a kérdést mindössze egy félmondattal elintézi, amely még az apostoli hitvallásnál is rövidebb: „Jézus a Szentlélek erejéből fogantat ott."3 A szegedi kommentár sorozat Máté-kötetét termékeny és neves jezsuita biblikus, Daniel Harrington írta. Az ő fogalmazása óvatosabb, de nem kevésbé nyugtalanító: „Máté nem kizárólag a saját képzelete és tapasztalatai alapján alkotta meg az evangéliumot," — írja a könyv bevezetésében.4 Ezek után tudjuk meg, hogy amit Máté nem „a saját képzelete" alapján alkotott, honnan származik. Máténak két forrása volt: Márk és a Quelle. Az utóbbit a következő mondat írja le: „Ez a forrás Jézus mondásainak gyűjteménye volt, amely görögül forgott közkézen az első század ötvenes éveiben. "5 A figyelmes olvasó most már könnyen következtetni tud, hogy a Jézus gyermekségéről szóló részek, amelyekhez sem Márk, sem egy mondásgyűjtemény nem szolgálhatott forrásul, az evangélista képzeletének termékei, azaz fiktív eredetűek. De vajon ez a következtetés szükségszerű-e és valóban a mai tudományos álláspontot képviseli? Két általánosabb probléma megvizsgálása adja meg a választ: a) Mi cél érdekében és milyen módon keletkeztek az evangéliumok? b) Vajon Márk evangéliuma, mint „ősforrás" elsőbbsége megfelel-e az ismert tényeknek? 1. Az evangéliumok keletkezése és az ún. „gyermekségtörténetek" A görög „euangelion" szó az újszövetségi könyvekben nem Jézus életének, halálának és feltámadásának irodalmi feldolgozását jelenti, hanem a Jézusról szóló üzenet élő szóban történő meghirdetését. A görög szó értelme „örömhír". A régebbi kutatás a szó keresztény használatát a pogány császár-kultuszban kereste, mivel a Birodalom egy-egy városát meglátogató Császár érkezését annak közzététele vagy meghirdetése előzte meg, amelyet euangelion-nak neveztek. Az „Isten uralmának" örömhíre — feltételezték—az efféle „örömhírek" mintáj ára kapta a nevét. Az elmúlt évtizedben az evangélium kutatás azonban egyre több figyelemmel fordult Izajás szövegei (elsősorban íz 52,7 és 60,1) és azok Krisztus-korabeli zsidó értelmezése felé. Akörül nincs kétség, hogy az „evangélium" szó csak a második század folyamán kap irodalmi jelentést, mint a Jézusról szóló hagyomány írásos elbeszélése. Kérdéses maradt azonban, hogy az apostoli nemzedék korában az „evangéliumot" milyen tartalmi ismérvek jellemezték. Ha az „euangelion" eredetileg csupán Jézus halálának és feltámadásának s az abból fakadó üdvösségnek meghirdetését jelentette, akkor azt kell mondanunk, hogy az írott evangéliumok legősibb magva a szenve3
