Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Farkasfalvy Dénes: Jézus gyermekkora az evangéliumokban
déstörténet és a hozzá fűződő kijelentések Jézus feltámadásáról. De felmerülhet a kérdés, hogy Jézus tanítása és működése is része volt-e az „evangélium" eredeti fogalmának. Magukban azt evangéliumokban az „evangélium" szó hét esetben fordul elő: négyszer Máténál és háromszor Márknál. Mindkét szerzőnél előbb Jézus hithirdetését (Mt 4,23; 9,35; Mk 1,14), majd az idők végezetéig folytatódó egyházi igehirdetést jelenti (Mt 24,14; 26,13; Mk 13,10; 14,4). A szó ilyen használata tehát erőteljesen kidomborítja a jézusi és az apostoli prédikáció folytonosságát. Az idézett szövegekből azonban nem világos, hogy eredetileg az első keresztény nemzedék tartalmi értelemben mit nevezett evangéliumnak. A kérdés eldöntésében sok nehézséget okoz az, hogy vitatott a legtöbb újszövetségi szöveg keletkezésének pontos dátuma. Mind Máté, mind Márk evangéliumának esetében a könyv keletkezésének ideje nem tekinthető eldöntöttnek, s a szájhagyomány ión. „rétegeit" még nehezebb keltezni. Ezért perdöntőén fontosak a páli levelek, mert azok nagy részéről tudjuk, hogy mikor íródott. Ezek közt is elsőrendű szerepet játszik a Római levél, amely bevezetésében az „evangélium" tartalmát röviden, de pontosan meghatározza.6 A levél Kr. u. 57-58 táján íródott Korintusban.7 A biblikusok újra és újra „felfedezik" e szakasz rendkívüli fontosságát, amely három tényen alapul: a) Pál ezt a levelet nem saját híveinek, hanem mások által alapított keresztény közösségnek írta. A levél bevezetésében tehát az „evangélium" olyan fogalmát kellett használnia, amelyről feltételezhette, hogy más keresztény közösségekben is ismert. b) A levél végén (15,22-24) kiderül, hogy Pálnak tervei vannak: missziós tevékenységét át akarja tenni Nyugatra és Rómában keres magának „főhadiszállást": olyan közösséget, ahonnan kiindulva a Birodalom nyugati részeiben tevékenykedhet. A levél egyik fő célja tehát az, hogy Pál itt a római keresztények számára a pogányok üdvösségéről (és így saját világmissziójáról) szóló nézeteit előadja. Vagyis: Pál ebben a levélben az együttműködés teológiai alapjait szeretné lefektetni, s ezért a levél elején az „evangélium" fogalmát mint közös alapot jelöli meg. c) Róm 1,3-4 (ebben a kutatás egyetért) olyan szöveg, amelyben Pál többnyire nem a saját terminológiáját használja,8 hanem az őt megelőző apostoli hagyományra támaszkodik. Vagyis e szakaszban az „evangélium" mint az üdvösség örömhíre úgy fogalmazódik meg, ahogy Pál abban a közösségben (Antiochiá- ban) hallotta, ahol első missziós kőrútjára indítást és küldetést kapott. Ha mindezt figyelembe vesszük, nem meglepő, hogy Pál összes levelében egyedül itt, ebben a szakaszban említi Jézus dávidi származását, mint az „örömhír" integrális részét:9 „Pál,... arra kiválasztott, hogy hirdesse Isten evangéliumát, amelyet ő már a prófétái által a szent iratokban előre meghirdetett Fiáról, aki Dávid magvából született test szerint, de Isten Fiává tétetett hatalomban a megszentelés Lelke szerint, Jézus Krisztusról, a mi Urunkról." A kiemelt két versnek Pált megelőző hagyományos eredetéről az utolsó ötven év kommentárjai gyakorlatilag egyetértenek. Az apostoli kérügmának ehhez hasonló megfogalmazását azonban az Apostolok Cselekedetei is megőrizték két ún. „programbeszédben". Az első ilyen szöveg Péter pünkösdi beszéde (ApCsel 2,14-36). Itt is Jézus dávidi eredete (2,30) és a feltámadásnak mint trónra lépésnek leírása (2,34-36 vö. Zsolt 110,1) a Jézusról szóló hithirdetés lényegéhez tartozik. Amásik ilyen szöveg Pál első missziós kőrútjának első beszéde a pisidiai Antióchia zsinagógájában (13,16- 41). A Római levél fent idézett kifejezése („Dávid magvából") ez utóbbi beszédben szószerint megtalálható (13,23). Jézus feltámadását itt a 2. zsoltárból vett idézet fejti 4
