Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 1. szám - KÖRKÉP - Gruber, Marie-Louise - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Ám Krisztus föltámadt halottaiból mint a holtak zsengéje (1Kor 15,20)
egyik legcsodálatosabb eseménye. Egyszerű származásuk és fájdalmas tapasztalatuk alapján nem tételezhetjük föl a tanítványokról és az asszonyokról, hogy zseniális csalást követtek volna el. Minden húsvéti elbeszélés feltűnően hangsúlyozza azok kétségeit, akiknek megjelent (Isten kinyilatkoztató tevékenységét hangsúlyozó fogalom) a Föltámadott: a tanítványok azt hiszik, hogy „szellemet" látnak; Mária Magdolnának kétszer kellett „megfordulnia" ahhoz, hogy megértse a dolgot és elfogadja megbízatását; még a galileai hegyen történt apostolküldés leírásánál is azt olvassuk, hogy néhányan kételkedtek (Mt 28,17). Ezek nem hiszékeny emberek, akik utána kapnak a remény minden szalmaszálának, hanem a szenvedéstől megjelölt emberek, akiknek védekezniük kell a további csalódásokkal szemben. Amiről — kezdetben dadogva — tanúságot tesznek, az az, hogy Isten maga munkálkodott a halott Jézus körül, s hogy éppen ezért „ügye" nem elveszett ügy, hanem éppen újonnan érvényre jutott. Ehhez olyan bibliai képekhez nyúlnak vissza, amelyeket Izrael szenvedésekkel teli történelme folyamán alakított ki: az igaz Istenhez „emeltetik", a jámbor „elvétetik" („fölment a mennybe"), „fölébresztetik" a halálból. Hogy a holtak föltámasztásáról vagy a halottak föltámadásáról kialakított képzet a húsvéti örömhírben is uralkodott, az környezetén és súlyán múlott. A babiloni fogság óta Izraelben sok jámbor hitte (elsősorban a farizeusok), hogy Isten az idők végén kihívja sírjukból a halottakat és ítéletet tart az embereken. Akkor föltárul a történelem addig ismeretlen igazsága, kezdetét veszi a messiási öröm és a világbéke ideje. Ez a realitás először Jézuson érvényesül: ott „ül az Atya jobbján", bíróvá „emeltetett", s ennek következtében — a szituáció paradox megfordításával — egy igazságtalan halálos ítélet ártatlan áldozata bírája lesz bíráinak. Ezért lett a kereszt az első keresztényeknek a remény jele — ellentétben eredeti jelentésével: kínzó eszköz. S annak ellenére, hogy évszázadokon át a hatalmasok visszaéltek vele mint az elnyomás eszközével és a diadal jelképével, még ma is az lehet a szenvedők számára. Ne reszkess már, készülj az életre! Az amerikai négerek jogaiért vívott harcában Martin Luther King újra meg újra az Isten hatalmáról beszélt: „Jöhet bármi. Isten hatalmas! Ha napjaink homályba borulnak és sötétebbek lesznek ezernyi éjfélnél, gondoljunk mindig arra, hogy a világban van egy nagy, áldást osztó erő, akit Istennek hívnak ..." Az első keresztények Jézus föltámadását úgy értették, mint Isten tiltakozását a Jézussal történt igazságtalanság miatt, s úgy, mint nekik szóló fölhívást, hogy „ügyét" továbbra is képviseljék. Jézus feltámadásával együtt számukra eljött a világ vége (hiszen a holtak föltámadása az „idők végén" következik be). Ez a közeli vég sürgető aktualitást adott működésüknek. Az Evangélium fáradhatatlan hirdetésében (amely húsvétkor új tartalmat kapott, a Föltámadottat) férfiak és nők körbeutazták a Földközi-tenger térségét és egyházközségeket alapítottak. Igehirdetésüket hallgatták rabszolgák és szabadok, szegények és módosak, zsidók és nem zsidók. A mindenütt létrejövő közösségek mindenek egyenlő életmódjában elő vételezték Isten új világát (Gál 3,28), átformálták a régi társadalmi struktúrákat (a poliszt és az oikoszt), bátran szembeszegültek a hatalmasokkal, vállalták az üldöztetést és a halált. Jézus föltámadásával mindannyiuk számára mozgásba jött valami, amit Pál a korintusiakhoz írt első levelében a beteljesedés folyamataként ír le: Jézus „a holtak zsengéje", őt követik azok, „akik hozzá tartoznak", és végezetül „bekövetkezik a vég", amikor megsemmisítte- tik minden istenellenes hatalom, és Krisztus visszaadja „provizórikus" hatalmát az Atyának. Ez a végső cél elérését jelenti: „Isten lesz minden mindenben" (lKor 15,20-28). Nem nehéz meglátni, hogy ez az elképzelés egy messiási „interregnumra" gondol, amit harc és összekülönbözés jellemez. A tulajdonképpeni ellenség a halál 30
