Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Congar, Yves - Mártonffy Marcell (ford.): Isten női arca
szír liturgia a Szentlelket irgalmas Anyához hasonlítja, a szíriai Aíratész pedig 336-345 körül Perzsiában a következőt írja: „A férfi, aki nem házasodik meg, Istent Atyjaként s a Szentlelket Anyjaként tiszteli, a szeretet egyéb fajtáját nem ismeri". R. Murray az alábbi részletre figyel fel Makáriosz egyik homíliájában: a bűnbeesés után az emberek „nem tekintettek immár sem az igazi mennyei Atyára és a jóságos, szelíd Anyára, a Szentlélek kegyelmére, sem gyengéd testvérükre, az Úrra". A Lélek mint Egyház: Éva Filippi Methodiosznál (t 312) spekulációnak talán nem nevezhető, de kissé meglepő, egyszersmind rendkívül mély gondolatra lelhetünk. Miként A. Arbe rámutatott, Methodiosz nem a gnosztikusoktól vette át, hanem egy ősi, széles körben elterjedt hagyományból, amely Éva teremtésének történetét Krisztusra és Egyházára vonatkoztatta. Isten megteremtette Évát Ádám oldalából, és feleségéül adta — ugyanígy fakadt a keresztfán, a Logosz oldalából, az Igazság Lelke (Jn 16,13), a hét ajándék kútforrása (vö. íz 11,2), hogy megformálja a Logosz jegyesét, az Egyházat. Az Égyház a Lélek élete és egysége, kivált a megtisztult lelkekben, a szüzekben, akik a szó legmélyebb értelmében jegyesek. Krisztus, az új Ádám, és az Egyház/a Szentlélek — a lelki Ádám és Éva. Folytonossággal, valódi tipológiai azonossággal van tehát dolgunk. A Lélek mint Egyház maga Éva, maga a jegyes. Később ezt a gondolatot fűzi tovább /. Scheeben (t 1888), aki kifejezetten hivatkozik Methodioszra, de egy másik szerző, Nazianzi Szent Gergely szövegét is idézi. Mivel kétfajta elképzelést vegyít, eszmélődése nehezen követhető. A tisztánlátás és a történeti összefüggés kedvéért Scheebenre később még visszatérünk. Előbb azonban 3. és 4. századi egyházatyákról ejtünk szót. Az atyáknak szembe kellett nézniük egy kérdéssel, amely már a 3. században felmerült, az ariánusok és Makedóniosz pedig ismételten megfogalmazták: miként lehetséges, hogy a Lélek az Atyától származik, s mégsem Fiú, azaz nem fogantatás útján jön létre. S ha nem, akkor, hogyan lehet egylényegű az Atyával. Az A. Arbe által összegyűjtött szövegtanúk, szerzőnként változó hangsúllyal, a következőt mondják: Éva más eredetű, másképpen jött világra, mint Ádám. Nem nemzés útján, tehát nem leánygyermekként, Ádámmal mégis azonos természetű. Hasonlóképpen a Lélek is, a Fiút követően. Az atyák tehát párhuzamot vonnak a Szentlélek és Éva között, de csakis azért, hogy bebizonyítsák: egylényegű, noha nem fogantatás útján született. A Lelket csak Methodiosz látja el női vonásokkal. Családhoz hasonló... Nazianzi Gergely (t 389/390), bár szándéka többé-kevésbé megegyező, az összevetést egy harmadik mozzanattal egészíti ki. Éva közvetlenül Ádámból ered, s így ered a Szentlélek is; ellenben Szét nemzés révén, azaz fiúként születik Ádámtól (és Évától). Hasonló gondolatra jut Damaszkuszi Szent János, csakhogy ő Szét helyére Ábelt állítja: „Ádám az, aki nem született, Ábel az, aki fogantatott, Éva pedig eredet útján jött a világra". Láthatjuk, Gergely egyszerűen azt igyekszik bizonyítani, hogy a létesülés különböző fajtái ellenére fennállhat a lényegi azonosság. Célja tehát nem az, hogy a Szentiéleknek női jelleget tulajdonítson, csupán eredetmódját hasonlítja Éváéhoz. Ha elgondolását következetesen továbbvinnénk, azt kellene mondanunk, hogy a Fiú, aki fogantatott, „a Patre Spirituque" (az Atyától és a Szentlélektől) származik. E felfogást napjainkban, finoman kidolgozott és mélyreható triadológi- ájával, Paul Evdokimov képviseli. Teológus Szent Gergely azonban nem ezt állítja. 220
