Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Congar, Yves - Mártonffy Marcell (ford.): Isten női arca
„De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az Úr, megfeledkezett rólam az én Uram! Feledheti-e kisdedét az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén?" (íz 49,14 k.). „Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket" (íz 66,13). A gyengédséget kifejező rahamim (emberi benső) a rahem (anyaméh) többes száma. A gyengédség nőnemű. Istennek anyai érzésvilága, anyai szeretete van. Jézus ugyanígy érzett; a szinoptikusok szerint gyakran tapasztalt mély megindultságot. Elődeink női tulajdonságokat, tevékenységeket, magatartásformákat ünnepeltek Krisztusban — tejjel táplál, szelíd, jóságos, szeretetteljes —> olyannyira, hogy kialakult Krisztus mint anya tisztelete. Főként a szerzeteselöljáróknak ajánlották eszményképül: az apát (vagy apátnő) tanúsítson anyai szeretetet. A példát a legapróbb részletekig követték a 12. század nagy ciszterci apátjai és szerzetesei: Bemát, Rieva- ulx-i Elréd, Igny Guerricus, Stellái Izsák, Perseigne-i Ádám, Froidmont-i Helinan- dus, St. Thierry Vilmos, de esetükben inkább pszichológiai, mintsem teológiai megnyilvánulásokról van szó. A Szentlélekről egyetlen egyszer sem történik említés. Meglepő, hogy az Istenben fellelhető anyaság gondolatát egy angol misztikusnő, Norwich-i Julianna veti fel (a 15. század elején). Szerinte a Szentháromságban három tulajdonság különböztethető meg: Apaság, Anyaság és — Uraság. Julianna elsősorban a Bölcsesség témakörét felidézve tulajdonít anyaságot a második Személynek. A Bölcsesség olyan, mint a shekinah, Isten jelenléte, bennünk lakása, lét- és cselekvésmódja — ti. a világban, az emberek között, Izrael körében. A Bölcsesség valamiképpen női vonás. Úgy szeretjük, úgy járunk nyomában, mintha asszony volna (vö. Sir 14,22 k.); jegyes és anya (14,26 k; 15,2 k.). Termékenységéből meghittség, béke és öröm fakad. Az Újszövetség és a teológiai hagyomány a Bölcsességet Krisztussal, a Logosszal azonosítja, az Ószövetség viszont olykor a Lélekkel (Bölcs 9,17). A Nicea előtti atyák közül többen a Szentlélek megfelelőjét látták benne. G. Quispel új értelmezéssel szolgált a Jelenések könyve 12. fejezetének sokat emlegetett asszonyáról: nem más, mint a Szentlélek, aki úgy kíséri útján'az üldöztetés elől Pellába menekülő keresztény közösséget, ahogy a shekinah is elkísérte Isten népét a száműzetésbe. A fiúgyermek születése Jézus megkeresztelkedésére utal; a Nazarénus evangéliumban a Szentlélek szülőanyaként jelenik meg. Nem nélkül Isten nőiségét végül, a keresztény gondolkodásban, a Szentiélekre is vonatkoztatják. Közrejátszhatott ebben, hogy — a gyakran hangoztatott érv szerint — a héber és a szír nyelvben a ruah (ruho) nőnemű főnév. Ám ha eltekintünk is attól, hogy a szír meltha („ige") ugyancsak nőnemű, tény, hogy a ruah-ot mindkét nyelv olykor hímnemben használja. Szírül minden olyan esetben, amikor harmadik személyre utal. Már Jeromos megjegyezte, hogy a „Lelket" jelentő szó a héberben nőnemű, a görögben semleges nemű, a latinban pedig hímnemű — ez is azt jelzi, hogy Isten független a nemektől. Mind a zsidó, mind a szír kultúra talaján előfordul azonban, hogy a Szentleiket Anyának nevezik. így említi a zsidóság szellemi klímájában keletkezett Héber vagy Nazarénus evangélium, amelyre Alexandriai Kelemen, Órigenész és Jeromos is hivatkozik. A Jeromos által idézett helyeken a Jézus megkeresztelkedésekor alászál- ló Szentlélek nyilvánul meg az elhangzó kijelentésben: „Te vagy az én szeretett Fiam". Szíriából származnak Salamon Ódái, melyek a galambot (a Lelket) Krisztus Anyjához hasonlítják: mintegy Isten emlőjeként táplálja Jézust. S megemlíthetjük, a zsidókeresztény ebioniták köréből, azt a látomást, amelyben Elkszáj roppant termetű angyalt pillant meg. Az angyalt, aki könyvet nyújt át neki, „nőnemű lény kísérte, éppoly hatalmas. A férfiú Isten Fia volt, a nőnemű lényt Szentiéleknek hívták". A 219
