Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)

1995 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Ferenc: Diakónia - diakonátus - diakónus

Sacrum diaconatus ordinem (1967. jún. 18. AAS 59. 697-704.o)

A pápa ezen apostoli iratában rendelkezik az állandó diakonátus bevezetésének néhány kérdéséről.

A Bevezetőben a pápa megerősíti a diakonátus teológiájának egyik sarkalatos pontját: a szentelés értelme az, hogy „a megjelölt az eltörölhetetlen jegy és a különleges kegyelem által olyanformán gazdagodik, hogy akik meghívottak, azok tartós módon szentelhessék magukat Krisztus és az egyház misztériumainak". A pápa ezzel megerősítette az eredeti elképzelést, miszerint a szentelésre a diakónia tartós, életformajellegű gyakorlása miatt van szükség.

Ali. fejezetben rendelkezik a pápa a szenteléshez szükséges életkorról: celibátus- ra kötelezett fiatalok esetében a betöltött 25. év. Ugyanitt szól a fiatal diakónusjelöltek képzéséről. A képzést külön házban kell végezni, s legalább 3 évig kell tartania.

AIII. fejezetben az idősebb, akár házas, akár nőtlen férfiak szenteléshez engedéséről szól. Nős férfiak esetében a szentelés feltétele a betöltött 35. életév, több éves házasság, a család példamutató keresztény élete, s megfelelő képzés.

Ha a képzés intézményben nem oldható meg, akkor „a jelöltet képzés céljából valamely kiváló papra kell bízni, aki vállalja az ő vezetését és tanítja őt". A 16. pontban kijelenti a pápa, hogy a diakónusszentelés is házassági akadályt képez.

Az V. fejezet megismétli a II. Vatikáni zsinat tanítását a diakónusok feladatairól az igehirdetésben, a liturgiában és a testvéri szeretetszolgálatban. A VI. fejezet a diakónusok lelkiéletével foglalkozik, a VII. a szerzetes diakónusokkal, a VIII. pedig a szenteléssel.

A Sacrum diaconatus ordinem nem hozott lényegesen újat a Zsinat tanításához képest, de konkrét előírásaival megnyitotta a lehetőséget az első diakónusszentelésekre (Köhi, 1968).

Ad pascendum (1972. augusztus 15. AAS 64. 534-540. o.)

Az Ad pascendum kezdetű motuproprio a diakónusszentelés rendjét hivatott szabályozni, témánk szempontjából azonban kiemelkedően fontos a Bevezető. A pápa visszatér a diakonátus szentírási-ősegyházi szemléletéhez és méltatásához, így mintegy legitimálja a diakonátus megújításának a paphiánytól teljesen független indokait. Az Ad pascendum apostoli iratnak nagy szerepe volt abban, hogy a diakonátus újrabevezetése miért alakulhatott a paphiány ellenére mégis döntően az eredeti diakónia-gondolat szellemében.

„Antiochiai Szent Ignác... megjegyzi: Szükséges, hogy a diakónusok, akik Jézus Krisztus titkainak a közvetítői, mindenáron, mindenkinek a megelégedésére szolgáljanak. Ok ugyanis nem ételek és italok szétosztásáért diakónusok, hanem Isten egyházának a szolgái."

... ADidascalia Apostolorum „a diakónust úgy jellemzi, mint aki a püspök fiile, szája, szíve és lelke”. A diakónus a püspök rendelkezésére áll, hogy mindenben Isten népét szolgálja és gondozza a betegeket és szegényeket; tehát helyesen és méltán nevezik őt „az árvák, az istenfélők, az özvegyek, a lélekben buzgók barátjának, a jó cselekedetek kedvelőjének.”

„Ezen kívül a tisztséget azért kapta, hogy a házhoz kötött súlyos betegeknek elvigye az eucharisztiát, szolgáltassa ki a keresztséget, a püspök kifejezett akarata szerint pedig lássa el Isten igéjének a szolgálatát."

„így a diakonátus az egyházban csodálatosan felvirágzott, egyszersmind pedig Krisztus és a testvérek iránti odaadás rendkívüli tanúbizonyságát nyújtotta a szere- tetcselekedetek gyakorlásában..."

VI. Pál pápa motuproprioi a diakonátusról9

214