Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Molnár Ferenc: Diakónia - diakonátus - diakónus
volna egy sajátos, speciális, kimondottan diakónusoknak szánt képzés.4 További nehézségek fakadnak abból, hogy a diakonátus bevezetését nem előzte meg mélyebb teológiai reflexió, tudatformálás a diakónusok helyéről és feladatairól az egyházban. így nem csoda, hogy maguk a diakónusok is nehezen találják meg sajátos helyüket és feladataikat az egyházban, amikor még gyakran a papok és hívek is bizonytalanságokkal küszködnek. Klerikusok és világiak gyakran tesznek fel ilyen és hasonló kérdéseket: mi a diakónus, mi a diakónusi hivatás; miért kell felszentelni őket, ha püspöki megbízás alapján világiként is segíthetik a papokat lelkipásztori feladataik ellátásában; egyes elkötelezett világiak diakónussá szentelése nem vezet-e újabb szakadáshoz a klérus és a világiak között; nem jelenti-e a nős férfiak felszentelése a papi celibátus átértékelését; nem fenyeget-e az a veszély, hogy papjelöltek a (nős) diakonátus választásával a „könnyebb" (könnyebbnek vélt) utat választják; elfogadják-e a hívek a nős diakónust az ige és az oltár szolgálatában; el tud-e az egyház tartani családos főállású diakónusokat; a nem főállásban egyházi alkalmazott diakónusok szabadidejükben tudnak-e számottevő segítséget nyújtani a túlterhelt papságnak? A felsorolt kérdések nem újkeletűek, végigkísérik a diakonátus újrabevezetését a kezdetektől napjainkig, s folyamatosan az elméleti és gyakorlati érdeklődés középpontjában állnak. Nem is kísérelem meg, hogy mindezen kérdésekre teoretikus választ adjak. Elméleti megfontolások helyett vázlatosan ismertetem az állandó diakonátus újrabevezetésének mintegy 60 éves történetét. Meggyőződésem, hogy a történelmi tapasztalatok értelmezése és értékelése, ha nem is kész receptekkel, de továbbgondolásra serkentő ötletekkel és a mai magyar valóságra alkalmazható megoldásokkal szolgál. A szerteágazó kérdéskör megválaszolása két fő kérdés köré csoportosítható: mi a diakónus sajátos hivatása és helye az egyházban; s hogyan függ össze, illetve hogyan nem függ össze a diakonátus újrabevezetése a világegyházban tapasztalható paphiánnyal? A diakonátus megújításának gyökerei a/ A diakónia újrafelfedezése az egyházban Már a 2. világháború előtt, különösen a német karitász köreiben, de ettől függetlenül a világ más pontjain is a figyelem az egyházi közösség három alapfunkciójára, a leiturgia (istentisztelet és szentségek), a martyria (tanuságtétel és igehirdetés) és a diakónia (szeretetszolgálat)egymástól elválaszthatatlan hármasságára irányult. A 2. világháború borzalmai és következményei tovább erősítették ezt a gondolatot: az egyháznak Krisztus nevében törődnie kell az elesettek, szegények, özvegyek, árvák, hontalanok, hajléktalanok testi-lelki bajaival, azaz gyakorolnia kell a diakóniát. A Harmadik Birodalom a dachaui koncentrációs tábor 26. blokkjában különböző nemzetiségű papokat, szerzeteseket tartott fogságban. P. Pies jezsuita a Stimmen der Zeit 1947. októberi számában számolt be „A 26-os blokk — papok tapasztalatai Dachauban" című cikkében a fogságban letisztult gondolataikról. A kérdésfeltevésük így hangzott: a háború borzalmai után, hogyan lehet hitelesen beszélni Isten szeretetéről, hogyan találhat az egyház újra önmagára. A választ a diakóniában találták meg: az egyháznak a Diakónus-Krisztus szeretetével kell jelen lennie a világban, elsősorban a rászorulók között. 210
