Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: A Szentírás szociológiai megközelítése, fundamentalista olvasata és értelmei
létezése megelőzte az írások megszövegezését. Ilyen alapon a fundamentalizmus gyakran 'egyház ellenes'. Mellékesnek véli a hitvallásokat, a dogmákat és a liturgikus életet, amelyek a keresztény hagyomány szerves részei. Ugyanez vonatkozik az egyház tanító szerepére is. így alakul ki az egyéni értelmezés, amely képtelen felismerni, hogy az egyház a Biblián alapszik, életét és inspirációit abból meríti." A részletesen ismertetett kritikához csak annyi megjegyzést fűzünk, hogy egyrészt maga az Újszövetség sem értelmezte szó szerint az Ószövetséget, másrészt a kétezer éves egyház sem vállalta annak kockázatát, hogy betű szerint értse az Újszövetséget. Ha az utóbbi mellett döntött volna, és Isten tollbamondásaként olvasta és magyarázta volna a Biblia igéit — figyelmen kívül hagyva a nyelv és a stílus emberi adottságait —, akkor nem tudott volna mit kezdeni Jézus nem egy, sajátosan sémita veretű logionjával, például „Ha kezed megbotránkoztat, vágd le... Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki... stb." (Mk 9,42-47 és párhuzamos helyek). A dokumentum második része hermmeutikai kérdéseket tárgyal. Kijelenti: az egze- gézis feladatát újra végig kell gondolni a kortárs filozófiai hermeneutika erőterében. Arra nem vállalkozik, hogy az utóbbi tudományág összefoglalását adja; beéri azzal, hogy csupán rámutat azokra a nevekkel is fémjelezhető irányzatokra, amelyek megihlették korunk egzegézisét. Már Rudolf Bultmann vallotta: minthogy az 1. század kulturálisan különbözik a 20. századtól, a megértés „előzetes megértést" tételez fel. Az utóbbira azért van szükség, hogy az a valóság, amelyről a Szentírás beszél, megszólíthassa a mai embert. Ez az értelmezési folyamat azonban nem jelent szubjektivizmust, hiszen az előzetes megértés, amely a szöveg és a magyarázó élő kapcsolatán nyugszik, folyvást elmélyíti, kitágítja, olykor módosítja vagy éppen helyesbíti a szöveg jelentését. Hans-Georg Gadamer—Bultmann nyomán — még inkább hangsúlyozza a szöveg és értelmezője közé ékelődő történeti távolságot. Megértésről akkor beszélhetünk, ha az egymással párbeszédben álló két fél (szöveg és értelmező) horizontja „összeolvad." Ez az összeolvadás csak akkor jön létre, ha megfelelés, vagyis alapvető rokonság van a magyarázó és tárgya között. Magyarán: a hermeneutika dialektikus folyamat, — valamely szöveg megértése egyben kibővített önismeret. Paul Ricoeur ugyancsak felhívja a figyelmet a „távolságvételre", amely nemcsak a szöveg és szerzője között áll fönn — hiszen létrejötte után a szöveg egyre önállóbbá válik, és bizonyos autonómiára tesz szert alkotójával szemben —, hanem a szöveg és mindenkori olvasója között is. Tehát az értelmezés nem mondhat le az elemzés irodalmi és történeti módszeréről. Ugyanakkor a szöveg értelme csak akkor válik igazán és teljesen felfoghatóvá, ha az olvasó élményvilágában aktualizálódik. Az interpretáció nem maradhat a nyelv foglya, el kell jutnia ahhoz a valósághoz, amelyről a szöveg szól. A Biblia nyelve szimbolikus nyelv, melynek jelentésbeli gazdagsága sohasem meríthető ki; olyan transzcendens valóságot sejtet, amely az emberi egzisztencia legmélyebb dimenzióit nyitja meg. Az okmány külön fejezetben méltatja a szövegértelmezés e mai elméleteit. Minthogy a Biblia minden idők számára Isten igéje, egyetlen olyan hermeneutikai elméletet sem szabad elutasítani, amely lehetővé teszi, hogy a történeti és irodalomkritikai módszerek beépüljenek egy tágabb interpretációs modellbe. Arról van ugyanis szó, hogy a bibliai szövegek szerzői és első címzettjei, valamint mai olvasói között az egyre táguló időköz áthidalhatóvá váljék, s ezáltal a szövegek üzenete hitelesen aktualizálódhassék. Annak jogosultságát, hogy szükségünk van olyan hermeneutikára, amely a Bibliát mai világunkban értelmezi, a Szentírás és az egzegézistörténet egyaránt igazolja. Egyfelől az Ó- és Újszövetség olyan írásgyűjtemény, amely voltaképp az alapvető üdvösségtörténeti események közösségeken belüli újraértelmezésének a 147
