Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Walter, Peter - Szombath Attila (ford.): A rossz lényege és megvalósulása
azért a rosszért, amit tesz. Ismeri a felszólítást, hogy kerülje azt, s hogy harcoljon ellene. A keresztény számára így a rossz nem lehet olyan túlerő, melynek — mint azt némely archaikus istenképzet sugallja — még Isten is alávetett. Számára a rossz evilági létünk olyan hatalma, melyet Jézus Krisztus már legyőzött. Ő egyszer s mindenkorra áttört a rossz ördögi körén, amennyiben az Atya akaratát követte; ellenállt annak a kísértésnek, hogy emberi akaratot állítson szembe Isten akaratával, hiszen az Atyában való bizalomból élt, nem pedig abban a félelemben, hogy esetleg minden rosszul végződik. S hogy nekünk is részünk lehet ebben az új életben — ez az ő megváltó és felszabadító örömhíre és meghívása a számunkra. A rosszal szemben „józanok legyetek és vigyázzatok" (lPt 5,8). Nem szabad sem lebecsülni, sem túlzott mértékben önállósítani, démoni erőt tulajdonítva neki. Csak akkor válunk képessé a rossz reális értékelésére, ha józanul mérlegeljük az ember lehetőségeit a rosszal, illetve a rajta kívül álló kísértő erőkkel kapcsolatban. Persze a puszta tudás az ember veszélyeztetettségéről önmagában még nem elég. A bennünk és világunkban lévő rossz legyőzéséhez mindenekelőtt az vezet, hogy a jó és szerető Isten mellet döntsünk. Isten segít nekünk a rossz megismerésében, elkerülésében és legyőzésében is. S ha egyszer a kísértésnél gyöngébbnek bizonyulunk, újra a kezét nyújtja majd felénk, hogy segítsen az újrakezdésben, amint a könyörületes apa példázata mutatja (Lk 15,11-32). Epikurosz kérdése persze továbbra is érvényes. A rossz nem hagyja magát semmilyen zárt rendszerben elhelyezni, mindig „kilóg a sorból". Valósága egyaránt próbára teszi gondolkodásunkat és hitünket. Mikor úgy véljük, dűlőre jutottunk vele, hirtelen újabb kérdés tör fel, s minden újra rejtéllyé válik. Ha azonban nem akarunk szellemileg eltompulni vagy létünk értelmetlensége előtt kapitulálni, fel kell tennünk a rosszra vonatkozó kérdéseket. Remélhetjük, hogy segítségükkel valami az isteni szeretet titkából is világossá válik. Hiszen Isten nem adott számunkra elméleti választ azzal kapcsolatban, hogy mit gondoljunk bűneinkről és vétkeinkről —> a választ Fia feláldozásával adta meg. Jézus Krisztus átélte és átszenvedte az emberi lét összes kihívását, beleértve a kísértést is, de mégsem hagyta magát elvakítani, s nem adta meg magát. „Mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik kísértéssel küzdenek" (Zsid 2,18). „Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki" (Zsid 5,8-9). Jézus a rosszat eltűrte és egész terhét magára vette, a lázadásra és a bűnre pedig nem hagyott nekünk nyitva utat. Az ember Jézus megváltó tette után is veszélyeztetett, olyan lény, aki a rossznak „ki van téve". Jézus imájából is kicsendül: „Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól" (Jn 17,15). S midőn a mi Urunk imáját ismételjük, mi is a magunkévá tesszük e kérést: „És ne vigy minket .kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól" (vö. Mt 6,13). Fordította: Szombath Attila Jegyzetek: 1. Az NSZK püspökségeinek közös szinódusa; a gyűlés határozatai. Offizielle Gesamtausgabe I. (Freiburg-Basel-Wien 1976) — 2. Epikurosz ezen kijelentése Lactantiuslól maradt ránk, De ira Dei 13,20 — 3. Aquinói Szent Tamás: Summa theologiae /., q. 19, art. 9 ad 3 — 4. Augustinus: De liberó arbitrio II. 53. — 5. E. Drewermann: Strukturen des Bösen. Die jahwistische Urgeschichte in exegetischer, psychoanalytischer und philosophischer Sicht, I. München-Padebom-Wien 1979,314. — 6. Katholischer Erwach- senenkathechismus, 135. — 7. Károli Cáspár fordítása (a ford.) — 8. L. Kolakoioski idézi W. Kasper - K. Lehmann (kiad.): Teufel-Dämonen-Besessenheit. Zur Wirklichkeit des Bösen (Mainz 1978) 93. — 9. E. Brunner: Dogmatik II. (Zürich 1972) 157. —10. Uo. 158. Forrás: Das Wesen und Wirken des Bösen. In: Antwort des Glaubens 41.1-15. 143
