Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Walter, Peter - Szombath Attila (ford.): A rossz lényege és megvalósulása
lény „ellen-isten"-ként lép fel, s az emberben azt a gondolatot ébreszti, hogy „olyan akarjon lenni, mint az Isten"? A bűnbeesésről szóló bibliai elbeszélésben (Tér 3.) mindenesetre fellép egy ilyen lény (a mitológiában oly jelentésgazdag kígyó képében). Az Újszövetségben pedig az ördögöt ábrázolják a kísértő ként: ő az, aki Jézust a pusztaság magányában megkömyékezi (vö. Mk 1,12; Mt 4,1-11; Lk 4,1-13), s aki a hívőket is megkísérti (vö. lKor 7,5; ITesz 3,5). „Az ördögöt, s a többi gonosz szellemet", amint azt a Lateráni zsinat (1215) az Isten és a rossz egyenrangúságát hirdető középkori tévtanítókkal szemben leszögezi: „Isten természetüket tekintve jónak alkotta, s egészen a maguk szabadságából váltak rosszakká. Az ember ezzel szemben az ördög sugallatát követve követett el bűnt" (DS 800). A fönti kijelentések ugyan felmentik az embert a világban lévő rossz végső felelőssége alól, de jottányival sem csorbítják felelősségét. Mert az ember, ha elcsábítják is, mindig saját engedékenységéből, a csábításba való szabad beleegyezéséből követi el a rossz tetteket. Bűnt elkövetni ugyanis mindig csak az egyes személy tud, még ha létezik is egy olyan „beleszövődöttség" és „szolidaritás" a bűnben, ami a személyes szabadság csorbítása és korlátozása. Az ördög, akit János evangéliuma „kezdettől fogva gyilkosnak" és „a hazugság atyjának" nevez (Jn 8,44), nem egyszerűen rosszat cselekszik, hanem — szabad döntése folytán — maga a rossz, másképp és hasonlíthatatlanul intenzívebben, mint ahogy egy ember valaha is lehet. Lényege „abban áll, hogy soha nem elégülhet ki a pusztítás műveiben."8 Nehéz leírni az ördög hatásait. Mert „lényegéhez tartozik a sötétség hatalma, mely, noha manifesztálódik, sosem nyilatkozik ki. Rejtve akar lenni, és a kinyilatkozásnak ellenáll. Ez az oka annak, hogy lehetetlen világos tanítást adni a Sátánról. Minden definíció alól kivonja magát, mert kivonja magát a kinyilatkozás alól is. Csak a homály az, ahol hatalmát kifejtheti. — Személytelen, sőt személyt-feloldó módon működik, s épp ezáltal saját személyiségét is megragadhatatlanná teszi. Kedvét leli benne, hogy az embereket tömeggé változtassa. Szereti az ember ön tudatlanságát, és gyűlöli, mikor az emberek feleszmélnek. Szereti a némaságot, és gyűlöli a beszédet, mert a beszéd a személy megnyilatkozásának kitüntetett módja. így a démoni- kus-sátáni minden jelenségéhez zárkózottság társul."9 Az ördög lényegét és hatásait az teszi oly nehezen megragadhatóvá, hogy „a világosság angyalaként" (2Kor 11,14) lép fel, s az embert megigézi. Annak a megfontolásnak megfelelően, mely szerint csak tiszta szellem képes spontán módon elkövetett bűnre, azt is mondhatjuk, hogy a sátáni „nem az Eltaszító-Rossz, hanem a Mágikusan-Vonzó-Rossz."10 Ennélfogva azok az emberek, akiket a Sátán el akar csábítani, sosem törekednek a rosszra mint ilyenre. Még abban a rosszban is, amit elkövetnek, valami jót akarnak elérni, hiszen voltaképpen a jót pervertálják, fordítják tulajdon ellentétébe. IV. A rossz rejtélye a megváltás misztériuma felől A rossz lényegére és megvalósulására vonatkozó szándékosan töredékes áttekintés után meg kell állapítanunk, hogy a rossz valósága, ami tapasztalatainkban annyira szemet szúr, legvégül rejtett marad. Joggal szól a Szentírás is „a gonoszság titkáról" (2Tesz 2,7). A rossz, ami a voltaképpen nem szükségszerűen létezik, a legmélyebben logikátlan, mely mindig is ellenszegül a racionális megvilágításnak. Az ember esendősége és rosszra való készsége a teremtményi szabadság és méltóság fonákja. Persze itt mindenféle determinizmustól óvakodnunk kell. A rossz ugyanis nem kényszer nyomán történik. Csak a szabad tett által „valósítjuk meg". A görög tragédia bűntelen bűnöse elégtelen válasz a rossz rejtélyére. Hiszen az ember felelős 142
