Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Balthasar, Hans Urs von - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az egyház mint intézmény; A bűnös egyház
Bizonyos országokban az állampolgároknak vízumra van szükségük. Aszemnek nem kell vízum, oda megy, ahova akar, nyitva áll előtte az út egészen a csillagokig. Ugyanígy van a keresztény ember is: mindenütt találkozhat Istennel és Krisztussal a közvetlen imádság csendjében minden templomi liturgia nélkül is, továbbá az embertestvérével való találkozásban, aki a nagyváros lármája közepette is Isten képmása és a Szentlélek valódi vagy lehetséges temploma. Vagy ha fölnyitja az írást, szemlélődő lelke a betűkön keresztül az Istenség mélyeibe hatolhat be. Számára a külső forma a kiinduló pont, de egyúttal útjelző is, hogy helyes irányban induljon el. „Az igazság szabaddá tesz benneteket." Bentről nézve ilyen ez annak a számára, aki az intézményt Krisztus jelenléteként éli meg — kívülről viszont olyan ez, mint egy kalitka. S így jutunk el a negyedik és utolsó ponthoz. 4. Az egyház intézménye, amely befelé Krisztus jelenléte és felszabadító mozgástér, a világ szemében botrány. De éppen ez a botrány nélkülözhetetlen, ha nem akarjuk, hogy Isten megtestesülése, és még inkább keresztrefeszítése idealista ködben és sekélyes morálban oldódjék föl. Az egyház a maga kemény struktúrájában az emberek számára mmdig „botránykő" lesz. Maga a kifejezés az Ószövetségből van, Izaiás prófétától, s bizonyos tekintetben alkalmazható az egész világtörténelemben jelen lévő zsidóságra is. Izrael és az egyház nagyon titokzatos — talán tragikusnak is mondható — módon összetartozik, mint egy érem elő- és hátlapja: együtt tanúskodnak Isten ígéreteihez való hűségéről, s az egyház külön is Krisztusnak az övéihez való hűségéről, hiszen velük van mmdennap a világ végezetéig. Megkísérelték kiirtani a zsidóságot: lehetetlen. Meg fogják próbálni, esetleg eredményesen, hogy megtizedeljék az egyházat; egészen megsemmisíteni nem fogják. Egy megállapítás szerint ma „a világvallások támadnak a kereszténységre" (G. Vicedom). Miért? Amit látszólag asszimilálni lehet, kiszívták belőle, s megmaradt a megemészthetetlen, bosszantó intézmény; ennek el kell tűnnie. De ismeretes, hogy a gyümölcsnek éppen a héja tartalmazza a legtöbb vitamint. Éppen az élő formában rejlik az élet. Goethe írja: „Sem idő, sem erő nem darabolja szét a vésett formát, amely elevenen fejlődik." Csakhogy az egyház formájánál nem öncélú valamiről van szó, hanem Krisztus alakjáról, aki így akar jelen lenni a világban és a világ történelmében, ebből a formából akar hátai az egészre. Ő a forma, nem mi. Mi csak részesedünk benne, kegyelemből, mint ügyének szolgái. Krisztus intézményéhez az ember csak perifériális dolgokat, esetleg ballasztot adhat hozzá, amit az idő kiváj és elsodor. De az eleven organizmus soha nem lesz ballaszttá: csak az élettelen hulla lehetne csupasz intézmény, akkor viszont nagyon gyorsan el kellene temetni vagy égetni. De erre még ráérünk: hiszen azt a testet, amelyről beszélünk, halhatatlan Lélek élteti, a feltámadott Úr, aki nem engedi meghalni testét, az egyházat, hanem magával akarja vinni a test feltámadásába. Nem mintha az örökkévalóságban szükség volna még a szentségek misztériumára, az írás betűire vagy az egyházjogra; mégsem semmisül meg mindez, hanem átalakul test szerint megélt személyes életté. A világ nem fog eltűnni Istenbe, hanem a végső szentséggé lesz: a teljes Háromegy- Isten nyilvánul meg az egész megdicsőült teremtésben. A BŰNÖS EGYHÁZ Az Újszövetség úgy beszél azokról a biztosítékokról, amelyeknek Krisztus egyháza részese lett, hogy keményen melléjük állítja a fenyegető visszaéléseket, a lehetséges bukást is. A menyasszony érintetlensége sohasem kész tény, amit a menyasszonynak csak el kellene fogadnia, aztán már nem is kellene törődnie vele, Nagyon világosan mondja ki ezt Szent Pál: „Én Isten féltékenységével aggódom értetek: lúszen eljegyeztelek titeket egy férfival, hogy tiszta szűzként vezesselek 133
