Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)

1995 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Balthasar, Hans Urs von - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az egyház mint intézmény; A bűnös egyház

között áll fenn: Krisztus eucharisztikus teste, amely a közösség liturgiájában jelenik meg, a résztvevő híveket bekapcsolja Krisztus valóságába: „A kenyér, amelyet megtörünk, ugye Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk" (lKor 10,16 sk). Másrészt viszont az egyház mint Krisztus eleve létező teste az, amely a neki adott hivatalnál fogva megújítja az Úr eucharisztikus jelenlétét: „Az eucharisztia hozza létre az egyházat, az egyház hozza létre az eucha- risztiát" (de Lubac).

2. Az intézmény — mondjuk tehát — azért van, hogy lehetővé tegye a személy szabadságát. Mennél tagoltabb egy szerv — például az emberi kéz —, annál többet tud kezdeni vele a lélek. Az egész test nyilván korlátozza az egyes embert, mégpedig arra, hogy individuális, helyhez és időhöz kötött legyen, de ugyanakkor szabaddá is teszi arra, hogy kapcsolatba léphessen minden hellyel és idővel, múlttal, jelennel és jövővel. A megkötöttség egyúttal a szabadság lehetőségének a feltétele, mely lehetővé teszi a szellemi léleknek, hogy önmagán messze túl is hatékony legyen. Sokkal magasabb értelemben igaz ez az egyházról, amelyben Krisztus van jelen. Azért, mert Krisztus jelen van egyházának titokzatos organizmusában, nincsen távol a világ egyéb helyeitől. Ha úgy beszélünk az egyházról, mint „sacramentum mundi"-ról, akkor ennek pontosan az ellenkezőjét mondjuk: az egyházban való testi jelenlétéből kiindulva hatja át Krisztus mind a világtörténelem egészét, mind pedig az egyes ember egzisztenciáját. Ez viszont ismét nem azt jelenti, hogy ő (mint a Feltámadott) szabadon lehet és működhet mindenütt, ahol csak akar, vagyis az egyházban való jelenléte teljesen relatív vagy fölösleges. A föltámadás ugyanis nem szünteti meg a megtestesülés törvényét: hatékony az embereknek hitükről tett tanúságában, a szerető közösség életében. A közösséghez viszont hozzátartozik az írás, a szentségek és az egyház jogi rendje, mindaz, ami az egyházat mint felcserélhetetlen egyszeri jelenséget mutatja meg az emberiség közepette. Ami azonban kiváltsága, az szigorú követelményt is támaszt vele szemben: mint Krisztus teste, feltétlen kötelessége, hogy erről a benne lévő jelenlétről példájával tanúskodjék a világ előtt.

Ez a példa nem más, mint a keresztényeket egymással és minden emberrel összekötő szeretet Krisztus egységében. Ezt az egységet jeleníti meg és tartja fönn külön is a közösség szervezeti egysége a plébánosával, az egyházmegye a püspökével, az egész egyház a pápával. A teljességgel külsőleges szervezeti egység nem volna elegendő tanúságtétel: a hit és a szeretet belső egységének kell kifejezésre jutnia, hogy a tanúságtétel momentumaként hiteles lehessen. A szerető hitnek viszont nem jelent nehézséget, hogy beilleszkedjék az egység külső formájába, amely azért van, hogy a zárt szekta szubjektivitására rányissa a közösség objektivitását. Ez a közösség primér módon nem vallási vágyaimnak a kielégítését, hanem egy olyan magasrangú Úrnak a jelenlétét nyújtja, aki előtt imádva kell leborulnom, az ő akarata és a világot üdvözíteni kívánó terve előtt. A keresztények kötelessége a világgal szemben, hogy tanúságot tegyenek a Krisztusban való kölcsönös szerétéiről. Ez a keresztény igazság egyetlen hatásos apologetikája. S ebben mindenki közre tud működni, még a legkevésbé iskolázott ember is. „Legyenek mindnyájan egyek", imádkozik az Úr, „amint mi egyek vagyunk. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, s hogy szereted őket, amint engem szerettél."

3. Külön kell hangsúlyozni, hogy az egyház intézménye mint Krisztus jelenléte teremti meg az egyes keresztények számára is a kívánatos mozgásteret. Ez nem azt jelenti, hogy a keresztény ember csak ott találhatná meg Krisztust, ahol valami kifejezett szervezet van. Még egyszer az emberi test példája: a szem fölöttébb szubtilis berendezés, azonban szabadon tekint a világba úgy, hogy nem is reflektál rá, tekintete ott van mindenen, kivéve önmagát.

132