Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - KÖRKÉP - Gáspár Csaba László: A kánoni jog törvénye és a lelkiismeret törvényének joga - Az elváltak és újraházasodottak pasztorációjához
és az eukarisztia szentségét kell engedélyezni, hanem a házasságét is, természetesen az egyház által meghatározott módon." A záró tanulmány szerzője, a bécsi egyetem erkölcsteológia professzora, Günter Virt azt taglalja, hogy milyen szerepet tölt be az epíkia az elváltak pasztorációjában. Az epíkia (ejteiKEia) az európai erkölcsi hagyomány egyik legrégibb erénye, mely valamely törvény szellemének gyakorlati megvalósítását jelenti olyan konkrét esetben, amelyre a törvény tételesen nem tartalmaz előírást. Voltaképpen az általános és a konkrét összekapcsolásának erénye, sőt olykor művészete. Teológiai fontossága nyilvánvaló: mivel az evangéliumhoz igazodó egyházjog legfőbb szempontja nem lehet más, mint az ember üdvössége, az ember pedig a konkrét individuumot jelenti, aki mindenkor meghatározott élethelyzetben létezik, ezért a jogi normákat a lelkipásztorkodás során a konkrét emberi szituációkra kell alkalmazni. Az epíkia az elváltak pasztorációjában először is azt jelenti, hogy a lelkipásztornak és a különvált házasoknak fel kell tárniuk a kudarcba fulladt házasság „konfliktustörténet"-ét. „Éppen az epíkia fáradozása — hogy visszamenjenek a konfliktus gyökeréig, és figyelembe vegyék a konkrét életkörülményeket — ezen, bizonyára nem ritka esetekben oda vezethet, hogy az érintettek a lelkipásztorral egyetemben azonos megállapításra jutnak: az első házasság nem is volt érvényes. Minthogy azonban ez az egyházi bíróság előtt nem igazolható, így lehetségesnek kell tartani a megoldás keresését a 'forum intemum'-ban". A törvény betűjétől — mely általános érvényességre tart igényt — függetlenül, ám ennek az érvényességnek a tiszteletben tartásával a normát önnön belső értelme felől átgondolni és pontosítva javítani a rendkívüli életkörülményekre való tekintettel — ebben áll az epíkia erényének bátor gyakorlása. Ez nyilvánvalóan éppúgy megtiltja a szentség kiszolgáltatás differenciálatlan megtagadását, mint az érintettek számára való differenciálatlan engedélyezését. Az epíkia nem a törvény elleni cselekedetet jelenti, hanem a törvény szándékának egyeztetését a konkrét körülményekkel. Ebben a tekintetben — fejezi be fejtegetéseit a szerző — a keleti egyház példamutató módon alkalmazza az epíkia erényét a lelkipásztori munkában. * * * Az elvált újraházasodottak egyházi helyzetének problémája, bár kétségkívül az egyik legégetőbb, mindazonáltal csupán egyetlen eleme az egyház identitásának, valamint világgal való viszonyának üdvösségtörténelmi mozgásában. Az egyháznak meg kell őriznie önmagát, meg kell maradnia az apostoli tanítás hagyományában, ugyanakkor egy olyan világba szólítja küldetése, olyan világot kell átjárnia, mely szeszélyes, parttalanná vált mozgásával — a bűn és a kegyelem logikáját egyaránt követve — minduntalan átlépi, megszegi, keresztezi az evangéliumi irányt. Meddig követheti a világ mozgását az egyház anélkül, hogy ne adná fel önnön mozgástörvényeit, a tanításban megfogalmazott önazonosságát? Az egyház identitásának két pillére van: az evangélium és az ember üdvösségének szolgálata. Az egyház úgy krisztusi, hogy Krisztus evangéliumát őrzz-hirdeti, és egyben a megváltás művét folyta tja. Egyik mozzanatot sem szabad előtérbe helyezni a másik rovására. Mit ér az evangéliumi tanítás szolgai őrzése a konkrét ember üdvösségének szolgálata nélkül? Mi marad az evangéliumi tanítás szolgálatából a világ logikájának szolgai követése nyomán? Rosszul gondolja, aki úgy véli, az egyház dolga ma: az Ige kérlelhetetlen hirdetése egy kérlelhetetlenül bűnös és süket világban. Rosszul gondolja, aki úgy véli, az egyház vagy azonos marad önmagával, vagy meghajol a világ előtt. Nem meghajolni kell a világ előtt, a megváltó Isten sem ezt tette, hanem lehajolni vagy még inkább odahajolni hozzá. Nem is kompromisszumokat kell kötni, hiszen nem elég „belegondolni a világ helyzetébe" — és az evangélium logikáját követő lépteinket egyszersmind hozzá igazítani —■, hanem 108
