Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - KÖRKÉP - Gáspár Csaba László: A kánoni jog törvénye és a lelkiismeret törvényének joga - Az elváltak és újraházasodottak pasztorációjához
mentális-megvalósító reális kapcsolatát a kereszt és a feltámadás titkához". Az új Katekizmus sajnálatos módon egyetlen szóval sem említi a házasság szentségének ezen lényegi jegyét. A következőkben a szerző rámutat a házasság néhány szentségi specifikumára. A házasság az egyetlen olyan szentség, amely két ember szabad akarati döntése által jön létre és áll fenn tartósan. A konkrét személyek a szentség kiszolgáltatóiként az általános papságban gyökerező jogukat gyakorolják. Ennélfogva a házasság a házasfelek által megjelenített egyház életmegnyilvánulása. A hivatalos egyházi közösség tehát csupán megerősíti, tanúsítja a konkrét házasság szentségi valóságát, de nem konstruálja, vagyis nem hozza létre. Következésképpen a szentségi valóság kizárólag a két konkrét házastárs mint konkrét személy szabad akarati szentség-megvalósítása által maradhat fenn tartósan, nem pedig másvalaki vagy más valami révén. A házasság állapot, minél fogva a házasság szentsége az életre mint egészre vonatkozik, vagyis nem azonos a liturgikus aktussal. így a bűnbocsánattól eltérően, amely punktuális esemény, a házasság szentsége folyamat, amely addig tart, ameddig a konkrét személyek, azaz a házastársak révén egyáltalán érvényes maradhat, vagyis addig, ameddig a kezdeti feltételek, amelyek a szentség létrejöttéhez szükségesek voltak, valóságosan fennmaradnak. A házasság jogi semmissé nyilvánításának logikája alapján a következő gondolatmenetet állíthatjuk fel: „Ha egy érvényes házasságkötés szükséges föltételei (férfi és nő, szabad akarat, szabad akarati döntés a házasság megkötésére stb.) nem voltak adva a házassági szerződéskötés aktusában, akkor nem jött létre házasság. Ebből viszont ez is következik: Ha az említett szükséges föltételek nem maradnak fenn tartósan, azaz hathatósan megszűnnek, akkor a továbbiakban nincs adva mindaz, ami egy érvényes házassághoz szükséges lenne". Ha valamely szentség érvényességéhez meghatározott „matéria" és „forma" szükséges, mégpedig a jogosult kiszolgálók részéről, akkor ezzel a szakramentális teológia mintegy definíciószerűen beépítette a szentségbe annak megsemmisíthetőségét, valóságának lerombolhatóságát. Kiváltképpen érvényes ez a házasság szentségére, hiszen nem egyszeri, punktuális történést, hanem tartósan fennálló folyamatot feltételez, vagyis a házasfeleknek a szentség valósága fennállásához tartósan „anyagot és formát" kell biztosítaniuk, enélkül a szentség egyáltalán nem is létezik, hanem — ha hiányzik az „anyag" vagy a „forma" — úgyszólván definitiv automatizmussal megszűnik. Ebből az is következik, hogy a házasság szentségét nem tarthatja fenn csak az egyik fél, hanem mindkettő szükséges érvényességéhez. Vagyis a szentségi valóság megszűnéséhez elegendő, ha az egyik fél valamely tevékenysége által visszavonja. Hogy ez a megsemmisítő tett hűn, az kétségtelen, ám épp ily kétségtelen a következménye: a szentségi valóság megszűnte. Ennek eredményeként pedig szentségi értelemben eo ipso mindkét fél „szabad". Amiként a házasság szentségének létrejöttéhez nem elegendő a szereplők fizikai létezése, hanem a szabad akarati döntése is lényeges és szükséges, ugyanúgy a szentség érvényes fennmaradásához, azaz valóságához sem elegendő a felek vagy akár az egyik fél fizikai létezése, de még akarati intenciója sem, hanem mindkét fél szabad házassági akarata szükséges. Ilyenformán szentségteológiai megfontolás alapján — a „személy"-lyel kapcsolatos bölcseleti antropológiai felismerésekről nem is szólva — tarthatatlan az „ágytól, asztaltól" való különválás csakúgy, mint az a megoldás, hogy a második házastársi kapcsolatba lépett férfi és nő úgy éljen egymással „mint fivér és nővér". A szerző fejtegetését tézisekkel zárja, melyek közül egyet idézünk: „Az 'újraházasodott elváltak' szituációját sürgősen specifikálni kell egy lelkipásztori szempontból eredményes, elsősorban pedig szakramentálisan értelmes és érvényes megoldás kialakítása érdekében. Az előadott gondolatmenet alapján a szóban forgó személyek közösségét szentségnek kell tekinteni, s számukra ennélfogva nem csak a bűnbánat 107
