Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - KÖRKÉP - Gáspár Csaba László: A kánoni jog törvénye és a lelkiismeret törvényének joga - Az elváltak és újraházasodottak pasztorációjához
A KÁNONI JOG TÖRVÉNYE ÉS A LELKIISMERET TÖRVÉNYÉNEK JOGA Az elváltak és újraházasodottak pasztorációjához Folyóiratunk múlt évi első számában „A lelkiismereti döntés tisztelete" címmel1 szemelvényes fordítás keretében közöltük Oskar Saier freiburgi, Karl Lehmann mainzi és Walter Kasper rottenburg-stuttgarti megyéspüspökök pásztorlevelét az újraházasodott elváltak pasztorációjáról. A német püspökök, akik rangos és neves teológusok is egyben, a lelkipásztorkodás egyik legvitatottabb, ám napjainkban egyszersmind a legsürgetőbb problémáját tárgyalják. Céljuk nem dogmatikai még kevésbé kánonjogi okfejtés, hanem gyakorlati-lelkipásztori „irányelvek" megfogalmazása. A kérdés aktualitása nem korlátozódik az említett egyháztartomány határai közé, hanem világszerte ismert, így hazánkban is. Elsőként az osztrák püspöki kar reagált a német püspökök kezdeményezésére, mégpedig igen hiteles módon: a teológiai bizottság neves szakértőket kért fel állásfoglalásra, majd megvitatta az elkészült dokumentumokat2. A következőkben ezeknek az írásoknak és tanulmányoknak a rövid ismertetését nyújtjuk azzal a szándékkal, hogy teológiai reflexióra és a lelkipásztori beállítódás illetve az idevágó módszerek átgondolására serkentsük az érintetteket. Az első írás szerzője Wolfgang Beilner, a salzburgi egyetem újszövetségi szentírás- tudományi professzora azt a kérdést tárgyalja, miként értelmezi az Újszövetség a válást. Mivel a katolikus házasság felbonthatatlansága egyebek között két újszövetségi perikópára hivatkozik, ezért nagyon is helyénvaló megismerkedni a szóban forgó szentírási textusok (Mk 10,2-12 és párh.) elemzésével. A Márknál található perikópa két részből áll: vitából (2-9.v) és a tanítványok oktatásából (10-12.v.). A szöveg célja nem a házasság jogi megalapozása, hanem nevelés: Jézus Istennek a teremtésben megnyilvánuló akaratára hivatkozik („Isten a teremtés kezdetén..."), következésképpen ha a teológiai reflexióban meghonosodott „természetes" és „szentségi" házasság megkülönböztetése felől olvassuk a szöveget, akkor az előbbire céloz mint a házasságra, és nem ismeri a „szentségi" házasság fogalmát. A perikópa végén álló konklúzió két részre bontható. Az első rész („Amit Isten egybekötött...") Istennek a házassággal kapcsolatos akaratára vonatkozik, de mit sem mond arról, hogy melyek azok a házassági formák, amelyek nem felelnek meg Isten akaratának. A második rész („... azt ember ne válassza szét") filológiai értelemben nyitva hagyja a kérdést, „hogy vajon apodiktikus (az ember nem választhatja szét), vagy buzdító, fölszólító jellegűnek értendő-e (törekedjék arra, hogy ne válassza szét)". Ez utóbbi jelentés mellett szól, hogy a vitabeszéd szerint Jézus nem bírálta Mózest a válás szabályozásáért. A perikópa második része — mely minden valószínűség szerint későbbi képződmény, vagyis a keresztény közösség reflexiója valamely konkrét probléma kapcsán („Gemeindebildung") — kazuisztikus toldaléknak tekinthető, mely arról tanúskodik, „hogy az ősegyházban korán kezdetét vette a Jézusra visszavezethető etikai normák jogi normákhoz való igazítása". Hasonlóan kazuisztikus tendenciáról árulkodik a Mt 19,3-13 szövege. A 9. versben olvasható klauzula, mely a paráznaság esetében megengedi a házasság felbontását, nehéz helyzet elé állítja az egzegétákat, mert számos interpretációs lehetőséget kínál. „Mindenesetre a Máté evangéliumának egyháza értelmében vett megszorítás nem ellentétes Jézus egyébként világosan felismerhető szándékával". Fontos mozzanat, hogy a tanítványok még az iménti klauzula érvényessége esetén is túlzottan szigorúnak tekintik a házasság intézményét, amennyiben megjegyzik: „Ha így áll a 103
