Teológia - Hittudományi Folyóirat 29. (1995)
1995 / 2. szám - INTERJÚ - Gáspár Csaba László (ford.): Peter Neuner-rel, a Müncheni Egyetem dogmatikai professzorával: Új "hivatalok" az egyházban a közösség szolgálatára
zása aligha tartható. A diakónus kétségtelenül a klérushoz tartozik, szentségi ordi- nációban van része. Másrészt viszont a világban él, civil foglalkozást űz, s többnyire családja van, vagyis mindaz jellemzi, amit hagyományosan a civil világ fogalmához társítunk. így tehát a diakónus révén máris bizonyos híd épült a klérus és a világiak között, és hasonló érvényes a lelkipásztori kisegítők hivatalára, mely jelenleg kísérleti és átmeneti szakaszban van. A diakónusok és a lelkipásztori kisegítők szerepét illető tisztázatlanságokat azonban helytelen lenne elszigetelten szemlélni, hiszen a papi hivatallal kapcsolatban is számos teológiai és gyakorlati identitás-probléma jelentkezik manapság. — Elsősorban mely területeken tapasztalhatók ilyen problémák? — A 2. Vatikáni zsinatig a papi hivatalt a miseáldozat bemutatására és a bűnbocsánatra szolgáló teljhatalommal határozták meg, s ezáltal a papot tekintették a hivatal tulajdonképpeni birtokosának. A zsinat azonban újra felfedezte a püspök szerepét, és benne látta a par excellence hivatalviselőt, miután évszázadokon keresztül többnyire csupán a jogi hatalom megtestesítőjeként és ezáltal főrangú egyházi elöljáróként szerepelt. Ennek megfelelően a középkor és az újkor teológiájában nem tekintették szentségnek a püspökszentelést. A püspöki hivatalnak a 2. Vatikáni zsinaton történt felértékelése mindenesetre oda vezetett, hogy ezúttal viszont bizonyos mértékig a papi hivatal értelmezése került a teológia látóterének szürkezónájába: a zsinat szerint ugyanis egyrészt az ordo teljessége a püspököt illeti, másrészt a zsinat elismeri a világiaknak Krisztus királyi, papi és prófétai hivatalában való részesedését. Ezért nem csak a lelkipásztori tevékenységet folytató világi teológusok küszködnek problémákkal ekléziológiai pozíciójukat illetően, hanem, bár másként, maguk a papok is. — És mi következik ebből a lelkipásztori munkában alkalmazott főhivatású világiaknak a szentségi ordinációval adott hivatalban való részesedésére nézve? — A 2. Vatikáni zsinat anélkül beszél a papoknak a püspök hivatalából — mint az ordo legteljesebb formájából — való részesedéséről, hogy pontosabban megvilágítaná e részesedés módját és mikéntjét. Csakhogy: miként kell elképzelni azt, hogy egy szentséget nem teljes mértékben, hanem részlegesen, alacsonyabb fokban szolgáltatnak ki? Hogyan kell ezt teológiailag minősíteni? Mindezt a zsinat nyitva hagyta, az egyház pedig szemlátomást jól elboldogul ezzel a tisztázatlansággal. Mármost ami itt lehetséges, az miért ne érvényesülhetne analóg módon a lelkipásztori világi munkatársak egyházi ordinációjának tekintetében? Élhető és teológiailag felelősen vállalható megoldást kell kialakítanunk a számukra, még ha nem tudunk is mindent azon nyomban szilárd struktúrába önteni. — Akkor tehát még sincs szó a püspök, pap, diakónus hagyományos hármasságának egy negyedik szentelési fokozattal való kibővítéséről? —A szentelési fokozatok ordinációs kibővítése sokkal mélyrehatóbb konzekvenciákkal járna — kivált ökumenikus tekintetben —, semhogy azt ma felelősen vállalhatnánk. Ezzel szemben minden nehézség nélkül el tudom képzelni, hogy az új keletű hivatalok értelmezéséhez a szubdiakonátus vagy az úgynevezett alacsonyabb szentelési fokozatok mintáját veszik alapul, vagyis olyan hivatalokat, melyeket az egyház alapított és meghatározott módon hozzárendelt az ordinált hivatalhoz. Nem arra gondolok, hogy ezeket a hivatalokat újra kellene éleszteni, és a lelkipásztori kisegítőket szubdiakónusoknak kellene tekinteni, — ez ugyanis anakronizmus lenne. Az említett hivatalok azonban mintaként szolgálhatnak arra, hogy manapság is miképpen ismerhet el az egyház újonnan keletkezett hivatalokat mint institúciókat, és milyen pozitív kapcsolatba hozhatja az ordinált egyházi hivatallal. — A lelkipásztori szolgálat területén alkalmazott világiak között immár szép számmal vannak nők, akiket a katolikus egyház kizár a szentségi ordinációból. Lehetséges-e, hogy az 96
