Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - László Tamás - László Edit: A Házas Hétvége útja és törekvései
áldozatbemutatást, gyónásokat és lelkigyakorlatokat. Kimondatlan hiányérzetünket nem tudtuk szavakba önteni, erre a Házas Hétvége vezetett rá. Papjaink okosak, távoli- ak és méltóságosak, de nem érezhettük testvérnek őket addig, amíg személyesen nem nyilvánultak meg, személyükben nem váltak megszólíthatóvá. Nyolc éve vettünk részt Házas Hétvégén osztrák előadók közreműködésével. Azóta a személyességet és ezzel a közvetlen testvériességet vállaló papok, szerzetesek hosszú sorát ismertük meg. Papjainkat hús-vér, érző embereknek látjuk, akik nem „leereszkednek" a hívekhez, hanem együtt élnek, együtt éreznek velük. Ez nyilván mindig is így volt, de nem volt alkalmunk ezt megtapasztalni. A vallomásos, a személyességet is vállaló papi példák új és állandó reményt jelentenek számunkra az egyház belső megújulását illetően. Mégis, ki kell mondanunk, hogy a Házas Hétvége lelkiségi mozgalom továbbfejlődésének egyik gátja az, hogy a Házas Hétvégéken részt vett majd száz pap és szerzetes közül kevesen vállalják ezt a személyességet, —> hogy mindössze három magyarországi és két vajdasági magyar pap kapcsolódott be Házas Hétvégék tartásába. 1993 őszén ezért tartottunk egy egynapos találkozót Házas Hétvégén részt vett papok számára. Áttörést ez a találkozó sem hozott — reálisan nem is remélhettük —, de mégis jelentős felismerésekkel gazdagodtunk. Témánk a „jelenlét" volt, jelenlét a személyes párbeszédben, a szeretet építésében, az imádságban. A találkozó tanulsága számunkra az, hogy több figyelemmel, teljesebb elfogadással és kevesebb elvárással kell papjaink felé fordulnunk. A Házas Hétvége közelebb kerül az egyházközségekhez A papságunkkal kapcsolatos tanulságok és felismerések megerősítettek bennünket abban, hogy a szintén 1993 őszén megkezdett utunknak — hogy a Házas Hétvége csoportjait újjászervezve telepítjük le — van jövője az egyházban. Ez a lépésünk a kezdeti „különállás", belső építkezés után „visszatérést" jelent az egyházba. Nem akartunk és a jövőben sem akarunk különálló, „jobb" egyházat alkotni. Közvetlenebb jelenlétünk, az egyházközségek életében való részvételi szándékunk hosszabb távon biztosan meghozza a gyümölcsét: papok és hívek személyesebb együttműködését, a plébánia tartós megújulását. A Házas Hétvégéinken hangoztatjuk, hogy a házasság jel. Ezt a jelszerepet közvetlenül mutathatjuk meg az egyházközségekben a jelenlétünkkel. Úgy gondoljuk, ha komolyan vesszük, hogy a házasság az egyház kicsiben, akkor a házasfelek közötti mély, személyes kommunikációnak át kell hatnia a plébániai közösségek életét, megújítva és bensőségessé téve a papság és a hívő közösség viszonyát is. A Házas Hétvége a személyes párbeszédre nevelésben A Házas Hétvége felelősséget vállal a személyes párbeszédre nevelésben. Ennek egyre több „fórumot" teremtenek világszerte, ahol a Házas Hétvége működik. Az újszerű törekvések viszonylag gyorsan elterjednek minden országban. Most itt csak azokat említjük meg, amik Magyarországon már léteznek, ill. a közeljövő törekvései közé tartoznak. Évi 8-10 ún. alapozó-Hétvégét tartunk, amelyekre a Házas Hétvégén részt vett papok és házaspárok ajánlanak új résztvevőket. Ezt a személyes meghívást a jövőben is fenn kívánjuk tartani, de rövid írásos ismertetők összeállítását is tervezzük, hogy megismertessük magunkat a plébániák felnőtt közösségeivel. A Házas Hétvége által kínált további programok közül a legsikeresebb az ún. Jelenlét- Hétvége, amellyel a társunk ill. a világ számára való jelenlétünk fokozását, ill. elmélyítését kívánjuk szolgálni. Pilinszky János szerint korunk egyik legsúlyosabb betegsége a jelenlét vesztés. A Jelenlét-Hétvégéket Házas Hétvégén már korábban részt vett párok számára szervezzük új, megerősítő impulzusként. 52
