Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - László Tamás - László Edit: A Házas Hétvége útja és törekvései

vagyis a személyiségből közvetlenül eredő, a személyesség síkján mozgó igazságkeresés. A „politikai-jogászi" és a „társadalmi-gazdasági" alapokat absztrakcióként határozzuk meg, bár ezzel nem kívánjuk háttérbe szorítani, vagy elfedni az abszolút és relatív igazságokat ill. a személyes és csoportérdekeknek a képviseletét, ám az ezekből következő dialógusforma már a kiindulásában is a partnerek által kölcsönösen megfellebbezhető és megkérdőjelezhető. Gyakran ilyen az egyházon belül a papság és hívek közötti, vagy az ökumenikus párbeszéd is. Holott az egyház működési területe — az állam és az egyház szétválasztása óta kiemelten — a személyesség köre, amely másfajta megközelítési módot igényel párbeszédeinkben, vitáinkban, igényeink megfogalmazásában és kielégítési módjaiban egyaránt. Olyan megoldást kell keresnünk, ahol a személyesség egyenrangúan és megfellebezhetetlenül érzékelhető, ami azonnal közös nevezőt teremt közöttünk. Ez a közös nevező az érzéseink szintje, mert az érzéseinken keresztül közvetlenül, keletkezésükkor és közlésükkor erkölcsi megítélés nélkül fejezhetjük ki magunkat.

Isten személyes dialógust folytat az emberrel

A személyesség kezdete és teljessége Isten, akiről így szólnak Szent János evangéliumának kezdő sorai: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt... A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ..." Isten Ige, vagyis „szó", „beszéd", tehát közlés önmagáról, aminek számunkra végső meg- ill. kinyilatkoztatási formája Jézus, aki értünk emberré lett. Ez a „közlés" Isten tiszta szeretetéről tanúskodik. Ő úgy szeret, hogy érez, elfogad, bíztat, segít minket, embereket, és megbocsát.

Az ember válasza Isten megszólítására

Az Ige az állandóan áradó kegyelem, a legmélyebb önközlés, és mégis azt olvassuk — és a saját életünkben tapasztaljuk nap mint nap —, hogy „mégsem ismerte föl a világ". Ennek sok oka van, most csak egyet emelünk ki: a személyességet nem vállaló emberiség süketségét, elzárkózását, ami az emberi kapcsolatok töredékességéből és részlegességéből ered. Először ezt a korlátot kell eltávolítanunk. Erőink és képességeink végesek, mégsem hivatkozhatunk erre, amíg a személyiségünkben rejlő források jelentős része — az érzésvilágunk — nem juthat érvényre az ész mindenhatóságának még mindig uralkodó princípiuma miatt. Önmeghatározásunknak csak a második lépése a kartéziánus „gondolkodom, tehát vagyok". Elsődleges jelentőségű az „érzek, tehát vagyok" meghatározás. Ebből indul ki a Házas Hétvége katolikus lel- kiségi mozgalom, amikor a dialógusok alapjává az érzéseket teszi. Az érzések — legyen szó az öröm, a szomorúság, a félelem vagy akár a harag különféle érzéseiről — a felmerülésük pillanatában sem jók, sem rosszak. Mivel az érzés személyiségünk pillanatonkénti meghatározó reakciójá a világra, továbbá mivel minden ember érez (az is, aki azt mondja magáról, hogy neki nincsenek érzései; legföljebb nincsen kapcsolatban velük!), ezért méltán mondhatjuk — nemcsak a római katolikus egyház hajtásaként —, hogy a Házas Hétvége kiindulópontja egyetemes, azaz „katolikus". Az általunk felkínált dialógusos életstílus független az életkortól, a képzettségtől, a társadalmi helyzettől. Érzéseink keletkeznek a mindennapok egyhangúnak tűnő pillanataiban, de a legmagasabb szellemi élmények, a hitbeli — teológiai — gondolatok is mindmind először az érzéseinkre hatnak. Az igazi mély érzések közléséről az a tapasztalatunk, hogy felülkerekedik az akarat, az elvárás, valamint az érdek türelmetlen erején. Érzéseink közlése a legbensőbb titkainkról szóló híradás, a személy belső titkainak felfedése, azért ezek közlése kockázatos dolog. A mi tapasztalatunk mégis az, hogy az ilyen dialógus, mely „kockáztat" és bízik — kockáztatva biztat, és bizalomra ösztönöz: a bizalom bizalmat szül.

50