Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Az egyházmegye az emberek szolgálatában. Hans Pfügl interjúja dr. Frank Zak nyugalmazott Sankt Pölten-i megyéspüspökkel
FZ: Mi voltunk az első egyházmegye, amelyik nős diakónusokat szentelt. Meg kell mondanom, hogy a fejlődés igazolt bennünket. Jelenleg több mint húsz állandó diakónusunk van, s csak azt kívánhatom magamnak, hogy a jövőben is kapjunk ezen az úton hivatást. HP: Vannak arra vonatkozóan is gondolatok, tervek, hogyan vegyék élét a paphiány okozta strukturális problémáknak? FZ: Van már modellünk a plébánia-szövetségre. Valószínűleg ez lesz a jövő útja: egy több emberből, több papból, diakónusból és lelkipásztori asszisztensből álló munkaközösség együtt fog felelni több plébániáért. A világi embernek is megvan a maga feladata az egyházban, s ezt nem csupán a paphiány miatt látjuk egyre élesebben. Talán ez a paphiány pozitív oldala, mert arra kényszerít bennünket, hogy újra jobban aktivizáljuk a világiakat. HP: Ez azt jelenti, hogy a világi embernek az egyházban lelkipásztori feladata is van, s nemcsak az, hogy kereszténnyé tegye a világot? FZ: A világiak számára nyilván a legfontosabb terület az, hogy a maguk körében kereszténnyé tegyék a világot. De a világi embernek az a feladata is megvan az egyházban, hogy együttműködjék a pappal. Ez már sok területen megvan, például az elsőáldozók és a bérmálkozók felkészítésében, a felolvasásban, az áldoztatásban. Persze itt-ott vannak még kisebb problémák. HP: Manapság ismét megjelentek olyan irányzatok, amelyek kicsit másképp látják a világiak feladatát. FZ: Ez nyilván reakció árrá, hogy néhányan túltettek a Zsinaton, átlépték a határt. Talán kicsit túl gyorsan hajtották előre a megújulás mozgalmát. A reakció most kicsit fékezni akar, s néhány dolgot vissza akar srófolni. Ezek a tendenciák aztán különböző pólusok kialakulásához vezetnek. Ma nem egy dolgot már lassabban csinálnánk. Az is lehet, hogy egyes embereket túl nagy feladat elé állítottunk, s nem tudtak lépést tartani. Sokan szeretnének visszatérni a Zsinat előtti struktúrákhoz, mert azt hiszik, hogy akkor nagyobb volt a biztonság, tisztá- zottabb volt a helyzet. A Zsinaton azonban föltártak ajtót, ablakot, hogy friss levegő áradjon be az egyházba, akkor ott valami nagyon pozitív dolog történt, amit már nem lehet meg nem történtté tenni. Nincs visszaút a Zsinat előtti időkbe. HP: Ezeket az ajtókat és ablakokat kitárta a szinódus is. Milyen friss szél fúj azóta egyházmegyénkben mint helyi egyházban? FZ: Az egyháznak az emberekkel folytatott dialógusára ma szükség van, ez meg nem állítható. Ez is egy lehetőség. Könnyebb ugyan magunkat elsáncolni egy erős várban és ott védekezni, mint megnyitni a kapukat, kimenni és szembenézni minden támadással. A Zsinatnak az volt az egyik célja, hogy keresse az utat a távolállókhoz. Ennek kell lennie egyházmegyénk útjának is. S közben nagy türelemmel azon kell lennünk, hogy megőrizzük az egyházban az egységet. Ennek az egységnek a kedvéért kompromisszumokat is kell kötnünk. Az egység oly nagy jó, amiért vállalnunk kell a kompromisszumok kockázatát. Azt hiszem, helyes úton jártunk. Éppen ezért a Zsinat útiránya lesz a jövőben is a döntő egyházmegyénk számára, hogy így mint nyitott egyház szólíthassa meg korunk emberét. (Jahrbuch der Diöcese St. Pölten 1993. 7-10.) fordította: Bánhegyi B. Miksa OSB 47
