Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - KERESZTÉNY ÉRTÉKEK - Veres András: "Hűséges az, aki meghívott titeket" (1Tesz 5,24)
A hűség természete Az őskeresztények rendíthetetlen kitartással bizonyítják, hogy bármilyen megpróbáltatás éri is őket, nem félnek, mert tudják, hogy Isten hűséges, s erejükön felül nem teszi őket próbára. Hirdetik, hogy Isten elsősorban a szegényeknek és az elnyomottaknak mutatja meg kegyességét és hűségét. Azoknak, akik hozzá kiáltanak, a megtérő bűnösöknek. Ebből következik, hogy az Isten szeretetére, hűségére adott emberi válasznak is hasonlóképpen kell megnyilvánulnia. Vagyis annyiban vagyunk hűségesek Istenhez, a Teremtőhöz és Megváltóhoz, amennyiben embertársi kapcsolatainkban együttérzők, segítők, igazságosak, irgalmasak vagyunk.6 Karl H. Peschke érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet, amikor a hűség fogalmának bibliai értelmezését adja. A Bibliában a hűség fogalma szoros kapcsolatot mutat az őszinteségével. Az az ember igaz (őszinte), aki hűséges Istenhez és embertársához. Az őszinteség a szavak és a gondolatok közötti harmóniát igényli, míg a hűség, bár ugyanezt a harmóniát igényli, de már a cselekedetek és a szavak között.7 Az Istenhez való hűség természetszerűleg igényli az emberekhez való hűséget. Minél inkább bensőséges két ember kapcsolata, annál inkább kell, hogy a hűség jellemezze: házastársi hűség a szülők iránti hűség, hűség a baráthoz. Az egyház különös értéket tulajdonít az ember rendkívüli ígéreteihez való hűségnek, úgymint a házassági, papi és szerzetesi ígéreteknek. Az ember hűségének mértéke Az embertárshoz való hűség mértéke az Istenhez való hűség. Éppen ezért megfontolandó kérdés a hívő ember számára, hogy bízhat-e annak az embernek a hűségében, aki hűtlen az Istenhez? Vagy még tovább vezetve a gondolatot: bízhat-e annak az embernek a hűségében, aki nem hisz Istenben? (Főként a házasságra készülőknek lehet ez fontos kérdés!) Az embertársakkal való kapcsolatban megnyilvánuló hűség lényeges eleme a kölcsönös bizalomnak, a személyi és közösségi biztonságnak. Ezek fontos előfeltételei az élet boldogságának, a közös munka eredményességének és mind az egyén, mind a közösség biztos fejlődésének. Akkor valósul meg az ember nagykorúsága, amikor alkalmassá válik az elköteleződésre, vagyis a hűségre. Ugyanis a hűség valódi értelmében egy szabad elköteleződés egész jövőnkre nézve: feltétel nélküli, szerető önátadás. A mai embert az önmegvalósítás köti le igen erősen, így önmaga kerül gondolkodásának és cselekedeteinek középpontjába. Pedig minél inkább önmagát állítja a középpontba, annál kevésbé lesz alkalmas magát hűségben elkötelezni.8 Amint láttuk, a hűség kapcsolatban van más erényekkel is, mint az igazságossággal, a szeretettel, az irgalmassággal, az őszinteséggel, de nem kevésbé a mérsékletességgel és a bátorsággal is. A mérsékletességben megvalósul az ösztönök irányításától való mentesség, a bátorságban pedig az ember szembenéz a veszéllyel, és állja a sarat a szenvedésben is. A hűség a keresztény ember életében A hűség dialektikus karakterű. Amilyen mértékben valósítja meg az ember Istenhez való hűségét, olyan mértékben tapasztalja meg az önmagához való hűség boldogító érzését. Ez utóbbi nélkül, következésképpen az előző nélkül sem lehetséges a kiegyensúlyozott, boldog emberi élet. Hiszen a hűség a létezés szintjén, egész valójában határozza meg a személyiséget. Pál apostol a Lélek gyümölcsei között sorolja fel a hűséget.9 Vagyis azok képesek megvalósítani, akik a Lélek szerint élnek, akik életüket teljesen az Isten felé fordították, s Tőle, az örök hűségtől várják a megerősítő kegyelmet kitartásukhoz. Érthető tehát, hogy a hűség csak a Lélek szabadságában, az állandó megtérésben, s ennek állandó növekedésében tartható meg. A hívő ember mindig kész hűtlensége felszámolására, s ezt a készséget a szentségek erejéből meríti, melyek Isten hűségének látható jelei. így erősödik benne az Apostol hite: „Hűséges az Isten, aki meghívott Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe."10 Ő megoltalmazza azokat, akik hűségesek maradnak hozzá. Jegyzetek: 1. Tér 24,27 — 2. Vö.: Zsolt 31,6-7; 40,11; 69,14 — 3. Oz 2,21-22 — 4. Zsolt 85,11 — 5. Jn 19,30 — 6. Vő:. B. Häring: Frei in Christus, II. k., Herder, Freiburg-Basel-Wien, 1982. 75. old. — 7. Vb.: K. H. Peschke: Etica cristiana. II. k. Pontificia Universitä Urbaniana, 1985. 791. old. — 8. Vö.: B. Häring: i.m. 77. old. — 9. Gal 5,23 —10. IKor 1,9. 44
