Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 1. szám - KÖRKÉP - Mocsári Gabriella: Az elutasítottság

Akármilyen betegnek, bolondnak, a társadalom számára haszontalannak tartanak vagy tartom magam — Isten elfogad. Nem tehetek semmit azért, hogy később jobban elfogadjon, mint ebben a pillanatban. Ha úgy érzem: plébánosom vagy a püspököm sem fogad el, Jézus akkor is elfogad. Nem érdekes, hogy a „ranglétra" melyik fokán állok, Jézus akkor is elfogad. Nem érdekes, hogy szép vagyok-e vagy csúnyának tartom magam — Isten teremtett. Ha a tükörbe nézek, ezt mondom: Isten gyermeke vagyok, az Úr hívott el és nevemen szólított.

Steve Hepden: „Az elutasítottság, és hogyan küzdhetjük le azt" című könyvében írja, hogy az elutasítottság azt jelenti, hogy valaki képtelen szeretetet adni vagy elfogadni. Az ilyennek önmagáról alkotott képe is zavarossá válik. Az elutasítottság minden emberi kapcsolatát megtámadja. Az elutasítottságból fakad a lázadás (gyűlöli, átkozza magát, másokat), az önelutasítás (önsajnálat, saját maga ellen fordítja az elutasítottságát) és az önvédelmezés. Ez utóbbi esetben magunkba zárjuk az érzelmeinket, hogy senki se jöhessen közel, vagy mindenáron való siker után vágyunk,Teljesítménykényszer alatt állunk. Az elutasított ember gyakran nem tudja elfogadni saját szexualitását, és ha emiatt a cölibátusba menekül, később súlyos problémái támadhatnak.

Miért jelent problémát egy elutasítottsággal küszködő klerikusnak, hogy Jézusról beszéljen? Bár sokat tudhat Istenről, de mivel nem ismeri Isten atyai szívét, nem érezte meg Jézus irántunk való szeretetét, nem is tehet erről tanúságot. Csak azzal a vigasztalással tudunk másokat vigasztalni, amivel Jézus vigasztalt bennünket. Nehéz az olyan embereknek beszélni a megváltásról, akik még nem ismerték meg, nem tudatosították, hogy Jézus Krisztus megváltotta őket elutasítottságukból. Jézus Krisztus megvált mindannyiunkat saját elutasítottságunkból! Ö, aki elutasítottságunkat is felvitte a keresztre, soha nem utasít el minket. Ez az az Evangélium, amit papoknak és világiaknak hirdetniük kell.

Sajnos, nagyon fájdalmas problémák származnak abból, ha súlyos elutasítottságban szenvedő emberek Jézust keresve az egyház ajtaján kopogtatnak, és elutasítással találkoznak. Jó helyen járnak? Az egyház talán kórház? Befogadja a betegeket? Igen, az egyház kórház. Mert Jézus Krisztus a betegeket jött meggyógyítani. Olyan történelmi korban élünk, hogy a szükségben lévő emberek kopogtatnak az egyház ajtaján. Ha az elutasított ember az elutasítottságtól szenvedő pappal találkozik, ez a kapcsolat rendkívül tragikussá válhat. Hogy miért? Azért, mert senki sem utasítja el úgy az embertársait, mint éppen az elutasított ember. Elutasítottságunk szörnyű következménye, hogy uralkodni akarunk környezetünkön. Az elutasított ember ellenőrzi, hatalma alá veti környezetét, mert önbizalma már annyira gyönge, hogy csak erre képes. Szerencsére sokan vannak, akik könnyes szemmel emlegetnek egy régi papot, aki elfogadta őt, mert maga is elfogadással találkozott. Sok ember ugyanis csak papján keresztül tud Istenhez kötődni.

Tomka Miklós a „Magyar katolicizmus 1991-ben" című könyvében megjegyzi, hogy az egyház azokra az emberekre van a legnagyobb hatással, akik életkoruk miatt még befolyásolhatók (gyermekek, fiatalok, öregek). Sok pap úgy érzi, ha nem vezetője egy egyházközségnek, vagy egy kisebb csoportnak, akkor ő már nem is ember. Nem tud megválni a „rangjától", azonosítja magát azzal. A „szerep" mögött talán már nincs senki. Ez azért tragédia, mert a mai ember kétségbeesetten keresi a papi szerep mögött az embert. Olvasunk megrázó példákat arra, hogy egy püspök kiköltözik palotájából a fogyatékos emberek vagy a leprások közé, akik azután nagy belső megnyugvásról, gyógyulásról számolnak be. A papi szerep bizonyos megfelelést kíván a társadalom által kialakított elvárásoknak. Ugyanakkor azonban a pap nem azonosulhat annyira ezzel a szereppel, hogy önmagát elveszítse. — Az elutasítottságból maximalizmus is fakadhat, állandó elégtelenség érzete — pedig Isten nem kíván senkitől lehetetlent. „Kinek-kinek ahogy az Úr adta" — írja Szent Pál. Végtére is Isten nélkül semmit sem tehetünk.

Jézus még nem kezdte meg működését, amikor az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik". Isten nem görcsös igyekezetünk miatt fog elfogad39