Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 1. szám - KÖRKÉP - Schmatovich János: Isten országának hirdetése az ősegyházban

Az áldásos uralom mellett, amelyet Krisztus övéi felett gyakorol, vessünk egy pillantást a világ felett gyakorolt uralmára. Az Újszövetség beszél a megdicsőült Krisztus uralmának erről a kettős vonatkozásáról. A Kolosszeiekhez és az Efezusiakhoz írt levél hatásosan mutatja be, miként igázza le Krisztus a gonoszt. A keresztény hit nagy paradoxonja, hogy Isten „gyengesége" erősebb, mint az emberek olykor tapasztalható gonoszsága, és Krisztus uralma hatékony abban a világban, amelyben nemegyszer úgy tűnik, hogy a Sátán győzedelmeskedik. Krisztusnak ez a világmindenséget átfogó uralma jut kifejezésre az Efezusi-levélben: „Nagyszerű erejének hatását Isten Krisztusban mutatta meg, amikor halottaiból feltámasztotta s a mennyben jobbjára ültette, minden fejedelemség, hatalom, erő és uralom fölé emelte... Mindent lába alá vetett és az egész egyház fejévé tette őt: ez az ő teste és teljessége annak, aki a világmindenséget mindenben betölti" (l,19kk). Krisztus azoknak a rejtetten működő démoni erőknek is Ura, melyeket a világban megtapasztalhatunk.

Krisztusnak így kettős „főségi" méltósága van: Ura az egyháznak és a világmindenségnek (vö. Kol 1,18 és 2,10; Ef l,22b-23. és 21-22a), — különböző, de nem különálló módon. Az egyház pedig Istennek Krisztusban megvalósult uralmát „jeleníti meg".

Krisztus rejtetten uralkodik az egyház és a világ felett. Egyházának ajándékozza áldáshozó erejét és üdvözítő javait, s az idők végén a világot is uralma alá fogja vonni. Mert Krisztusnak uralkodnia kell — így vallja ezt a Korín tusiaknak írt 1. levél —, míg Isten ellenségeit lába alá nem veti. A végén azonban Krisztus átadja az uralmat az Atyának, akkor tudniillik, amikor minden istenellenes hatalmat megsemmisített; amikor majd „Isten lesz minden mindenben" (15,25-28). Addig sajátos „interregnumban" élünk. Ez a Regnum Christi ideje, amely megelőzi az eljövendő, beteljesült Isten-országot, — ez az egyház ideje, a földi küzdelmek kora, amely az eljövendő Isten országának előkészítője.

Az egyház közreműködése Krisztus uralmában

Az egyház már most Isten eszkatologikus uralmának tere, a Szentlélek működésének színhelye, Isten népének közösségbe tömörülése. Ám az egyház nem az Istentől meghívottak „menedékhelye", hiszen Krisztustól feladatokat is kapott a világban és a világ szolgálatára (vö. Ef 3,6-8). Krisztus az egyház által folytatja üdvözítő üzenetének hirdetését és adja tudtára az embereknek, hogy az élő Isten készséges az irgalomra. A neki adott lelki hatalom révén közvetíti Krisztus üdvözítő művét és szétosztja azokat az ajándékokat, amelyek biztosítják az örök életet.

Ugyanakkor az istenelleneß erőkkel szemben is van az egyháznak feladata. Üdvösséget hirdető szava váddá lesz mindazok számára, akik elzárkóznak Isten hívása elől. Az egyház Krisztus keresztjében Isten győzelmét hirdeti (vö. Ef 3,10). Amikor úgy tűnik, hogy a földi küzdelemben alulmarad, az égben mégis felhangzik a győzelmi ének, amint a Jelenések könyve értésünkre adja: „Eljött Istennek üdvössége, ereje és királysága és Felkentjének uralma, mert letaszították testvéreink vádlóját... Legyőzték őt a Bárány vérével és tanúságtételük szavával" (12,10; vö. 11,5; 11,17; 19,6). A fiatal egyház bátran szembeszállt a császárkultuszban isteni jogokra igényt tartó államhatalommal, és szemébe vágta: „Jézus az uralkodók Ura!" (17,14). Isten uralkodik — ez az ősegyház meggyőződése. Krisztus a Bárány, akit megöltek, él és uralkodik. Isten végső győzelme feltartóztathatatlanul közeledik. Az őssárkány még erőszakoskodik, hatalma alá vonja a földi uralkodókat és félrevezeti a népeket (17,2; 18,3—9). De ideje kimért, — nagy harag tölti el, mivel tudja, hogy csak rövid ideje van hátra. Krisztus végső győzelmekor (19,11-21) sor kerül a Bárány menyegzőjének ünneplésére (19,7-9), új ég és új föld jön létre (21,1-5). Mindezek képek az eljövendő, kiteljesedett Isten országáról. Á képek mögött azonban ott a valóság, amit Krisztus meghirdetett és már jelenvaló, majd végső uralmával véghezvisz. Ennek a jelennek és jövőnek bizonyosságában imádkozza az egyház, ahogyan az Úr tanította imádkozni: „Jöjjön el a Te országod!"

37