Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - KÖRKÉP - Schmatovich János: Isten országának hirdetése az ősegyházban
(4,13). Krisztusnak erről a jelenben megtapasztalható uralmáról különös nyomatékkai beszél Szent Pál, illetve iskolája (a Kol és Ef levelekben). A legvilágosabban a Kol 1,12-13-ban olvashatunk erről: „...Az Atya-Isten méltókká tett minket arra, hogy részünk legyen a szentek sorsában a világosságban, és kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fiának országába." Eredendően keresztény gondolat, hogy Krisztus a feltámadáskor az égiek körében uralkodói méltóságot kapott. De Krisztus uralma kiterjed a földön élő keresztényekre is, akik a keresztségben együtt új életre keltek (Kol 2,12; Ef 2,5k); Isten őket „áttelepítette szeretett Fiának országába" (Kol 1,13), az „égiek közé helyezte" (Ef 2,6). Ez pedig az egyházban, „Krisztus Testében" való tagságuk révén megy végbe, abban az egyházban, amely így csaknem „égi valósággá" válik. A páli szemléletben a sötétség és a világosság országa szemben állnak egymással. Isten életének és fényvilágának országában Krisztus a Király és az Uralkodó, míg a Sátán az „e-világ istene" (2Kor 4,4). E két világ azonban nincsen egymástól elkülönítve, hanem — mint két hatalmi szféra — lét- és életterületünkön áthatják egymást. Nincs tehát „senki földje", „semleges" terület. Az ember azonban nem akaratlan báb a „sötétség hatalmának" markában. Igaz, nincs ereje lerázni magáról ezt a befolyást, szabadulni pedig csak akkor tud, ha önként egy másik, erősebb hatalom alá rendeli magát (vö. Mk 3,27 és párh.). Isten segítségünkre sietett, amikor szeretett Fiának uralma alá helyezett minket. Krisztus uralma alatt Isten szeretetének fénye és melege vesz körül. Földi világunkat már áthatják az égben trónoló Krisztus fénysugarai és éltető ereje. Krisztus az, aki megszabadít a gonosz fogságból és halálba zuhanó elesettségünkből. Arra képesít, hogy új életet éljünk, melynek dicsősége ugyan még nem nyilvánvaló, de egyszer majd nyilvánvalóvá válik. Erre gondol a szerző, amikor a Kolosszei-levélben írja: „Életetek Krisztussal az Istenben van elrejtve. Amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek a dicsőségben" (3,4). Tegyük fel a kérdést: vajon számunkra elfogadható-e ez a világszemlélet? Két ország, melyek egymással harcban állnak: a világosság és a sötétség országa, látható világunk hátterében álló két hatalmasság. Nem mitikus képzet az, mely a XX. század felvilágosult emberei számára már szóba sem jöhet? Mintha a tapasztalat azt mutatná, hogy éppen a sötétség országa az, mely bennünket körülölel és történelmileg is megtapasztalható. Viszont egy szép, szeretetre érdemes és boldogító világot is felfedezhetünk magunk körül. Éppen a Kolosszei-levél egyik nagy himnusza (1,15-20) dicséri Krisztust mint a teremtés kútfőjét, közvetítőjét és célját. Akkor hát a Vele összeköttetésben lévő emberek ne örvendezhetnének a teremtésnek és ne élhetnének vele?! „Minden a tiétek, ti pedig Krisztuséi vagytok" (lKor 3,22). A keresztények szabadságáról szóló nagyszerű üzenet érvényes itt is. Mindazonáltal más a világot úgy szemlélni mint Isten alkotását, és más azt úgy nézni mint a történelmi események színhelyét. Amikor az Újszövetség „erről a világról", erről a most még fennálló „eónról" (aión) szól, akkor történelmiségünk és az ittlétünket meghatározó ellentétes erők nézőpontjából gondol erre a világra. Igenis létezik a rossz, az emberi egzisztenciát fenyegető hatalom, amely ártó módon az egyes ember és az egész emberiség történelmébe beavatkozik és ma is működik. Ezen a téren a Biblia kíméletlenül „kritikus", nem nyújt semmiféle „narkotikumot". Beszél „ennek az időnek a szenvedéseiről", a betegségről és a halálról, a bűnről, mulasztásról és a büntetésről. De mégsem reked meg a pesszimizmusnál; hittel vallja Krisztus feltámadását és Isten dicsőségének eljövendő világát. A hit tekintete mélyebben nyomul világunk valóságába és felülemelkedik történelmi ittlétünk sötétségén. Mi, keresztények tudatában vagyunk annak, hogy a sötétség hatalmából kiragadtak és áthelyeztek minket Isten szeretett Fiának országába. Ezáltal azonban nem egy „védett körzetbe" léptünk, továbbra is helyt kell állnunk a világban. A Krisztus uralma alatt álló világszituáció számunkra azonban másként fest, mint a Krisztus előtti korszakban. Nem frázis, amit a búcsúzó Krisztus tanítványainak mond: „Bízzatok, én legyőztem a világot" (Jn 16,33), ezért csatlakozunk Szent János hitvallásához: „A győzelem, amely diadalt arat a világon, a mi hitünk" (ljn 5,4). 36
