Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 1. szám - KÖRKÉP - Somorjai Ádám: Gazdaság és erkölcs keresztény szemmel

ja, látja — farkastörvények uralkodnak, és éppen az erkölcsös ember az, aki elsőként szorul ki a versenyzők közül.

Vajon mi a teendő, hogy ez mégse következzék be? Hogyan lehet elviselhetőbbé, emberibbé, szebbé tenni az életfeltételeket anélkül, hogy balekoknak bizonyuljunk a gazdasági életben?

A kérdés összefügg annak megválaszolásával, hogy a keresztény elvek általánosítha- tók-e, vagy csak szorosan véve, a keresztényekre vonatkoztathatók.

Ezt a kérdést a piacgazdaság elméletének alapvetésében már a közgazdasági irodalom nagy szerzője, Adam Smith is föltette, és olymódon válaszolta meg, hogy két szintet különböztetett meg a gazdasági életben: az első a rendező elvek szintje, amely törvényekbe foglalja a gazdasági verseny feltételeit, a másik a gazdasági élet mindennapi eseményeinek szintje e törvények alkalmazásakor. A sport nyelvén: az első szint a játékszabályoké, a másik a lépéseké. Ilymódon a verseny és az erkölcs egyidejűleg, de nem azonos, hanem egymással párhuzamos szinteken egyeztethetők ki, mert a játékszabályokban megfogalmazódnak az erkölcsi kívánalmak, ezekről széles körű egyetértés, konszenzus alakul ki, és van döntőbíró is: a gazdasági bíróság, amely felügyeli, adott esetben kikényszeríti a szabályok betartását.

A gazdasági élet játéka csak egy konszenzuális politikai rend alapján történhet, és az erkölcs szintje így általánosíthatóan, mindenkire kötelezően a játékszabályokban fogalmazódik meg. így a piacgazdasági versenyt illetően nem kell külön erkölcsi megfontolásokat érvényesíteni, mert ha a versenyzők, tehát a vállalkozók, vállalatok saját jól felfogott anyagi érdekükből — a játékszabályok betartásával — profitnövelésre törekszenek, akkor éppen azt érik el, ami mindenki számára előnyös, mert hiszen profitjukból az adók révén az egész társadalom részesül. S még inkább igaz ez a modem szociális jóléti állam törvénykezése alapján.

Adam Smith az önérdeket fogta be a nemzetek jólétének jármába, s elmondhatjuk, hogy a piacgazdaság idáig stabilnak bizonyult. Ennek erkölcsi előnyeit a következőképpen fogalmazhatjuk meg:

— 1. A piacgazdaság a fogyasztó, tehát az állampolgár szolgálatában áll, s megalapozza az állampolgár fogyasztói szuverenitását: a napi vásárlási elhatározásokban egyben népszavazás jellegű döntések is kifejeződnek.

— 2. A piacgazdasági verseny ily módon a történelem „legnagyszerűbb és legzseniálisabb lefegyverző eszköze" (Böhm, 1961).

— 3. A szabályozott piacgazdaság a legjobb eddig ismert eszköz minden ember szolidaritásának megvalósítására.

Mindez igen szépen hangzik, de nem áll-e ellentétben az eddig elmondottakkal?

Az ellentét fennáll, ha csak a felületet nézzük, hiszen a világméretű igazságtalanságok is a piacgazdaságból születtek meg. Idáig a piacgazdaságot megalapozása és történelmi tartóssága miatt dicsértük.

A gazdaságetika feladata lesz az, hogy gyűjtse, rendszerezze és javítsa a reális piac- gazdaságok fejlődése, olykor kinövései láttán a javaslatokat a játékszabályok, a törvények továbbfejlesztésére. S itt nem tartunk még a keresztény etikánál, csak egy általános, mindenkire állampolgári, ha kell, világpolgári jogon vonatkozó etikának a körvonalait fogalmaztuk meg.

Mert, ha az indulási esélyek különbözőek is, ebből nem következik a hátrányos helyzetűek cselekvésképtelensége. Ha a gazdagok, az erősek olyan keresleteket támasztanak a fogyasztókban, amelyek nem szolgálják a nagyobb rész érdekeit, csak szűk csoportok luxusigényeit, mint már jeleztük, lehet ezeket nagyobb luxusadókkal sújtani, és az elvont összeget a rászorulóknak kiosztani, mint ez részben tapasztalható is bizonyos államokban. Fennáll továbbá a veszély, hogy az önmagában igazolható profitérdekeltség elferdül és a profit hajszolásába torkollik, mely sok menedzserre jellemző betegség, nemcsak hazánkban. Ez elsősorban személyes erkölcsi kérdés. Mint láttuk, a megtermelt profit a közt szolgálhatja. Végül fennállhat a veszély, hogy maga a piacgazdaság is meg33