Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - KÖRKÉP - Gyürki László: Az Ó- és Újszövetség húsvétja
rejtette. Ekkor mindnyájan felajánlást végeztek a tálcával, amelyen ott volt a megsütött bárány és a saláta. Jobb kezüket a tálca alá tették és hangosan mondták: „Ez a keserűség kenyere, amelyet atyáink Egyiptom földjén ettek. Aki éhezik, jöjjön és egyék, fogyassza a húsvéti bárányt, az idén itt, de a következő évben Jeruzsálemben. Ebben az évben rabszolgák vagyunk itt, de a következő évben szabadok leszünk Izrael földjén." A felajánlás után kezdődött a húsvéti elbeszélés (haggada). A család legfiatalabb tagja megkérdezte, mit jelent ez a szertartás? A családfő megmagyarázta az ünnep jelentését. „Ezen a napon ilyen magyarázatot adj fiaidnak: ez annak emlékére van, amit az Úr értem tett, amikor kihozott Egyiptom földjéről." (Kiv 13,8). Ugyanezt olvashatjuk a Kiv 12,26-27-ben is: „Ha gyermekeitek megkérdeznek benneteket: miféle szertartás ez, akkor így feleljetek: Ez a húsvéti áldozat az Urnák, aki Egyiptomban elhaladt Izrael fiainak háza mellett, amikor lesújtott az egyiptomiakra, és a mi házainkat megkímélte." Az előétkezés a Hallel első részének elmondásával fejeződött be (Zsolt 113-114). Ezután töltöttek a második pohárba, hálát adtak Izrael földjéért, a körülmetélés szövetségéért, a Törvény ajándékáért, és megismétlődött a kézmosás. Ezt követően a családfő az első, még teljes kovásztalan kenyeret kettétörte. E kettétört kenyér egy darabkáját fogva ezt mondta: „Áldott légy Istenünk, aki megparancsoltad, hogy kovásztalan kenyeret fogyasszunk." Evett belőle és adott az asztalnál ülőknek. Majd vett a salátából, beletette a mártásba (haroszetbe) és így szólt: „Áldott légy Istenünk, aki megparancsoltad, hogy keserű salátát együnk." Ebből is evett és adott a többieknek, kezdve azzal, aki a legkedvesebb volt számára, vagy akit ki akart tüntetni. Jézus ekkor adott Judásnak egy falatot, jelezve ezzel, hogy ki lesz az árulója (Jn 13,26). Ezután a családfő fogta a harmadik teljes kovásztalan kenyeret, egy darabot a salátába tett, evett belőle és a többieknek is adott. Ezután kezdődött a bárány fogyasztásával az igazi húsvéti vacsora. A vacsorának ebben a szakaszában változtatta át Jézus a kenyeret testévé: „Most a kenyeret vette a kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." (Lk 22,19) A vacsora hálaadása össze volt kötve a harmadik pohárral, amelyet a „hálaadás kely- hének" neveztek. Vízzel vegyített bor volt benne. Miután mindnyájan megmosták kezüket, az asztalfőn ülő jobb kezével felemelte a kelyhet, elmondta az áldást, amely irgalmat kért Izrael és Jeruzsálem számára. Ezután mindnyájan ittak a kehelyből. Jézus ekkor változtatta át „az áldás kelyhét" (lKor 10,16) mondván: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek ontok." (Lk 22,20) Az asztalon ekkor már csak a kovásztalan kenyér és a bor volt. Jézus ezzel akarta jelezni, hogy az új húsvét áldozati báránya ő maga. ő a messiási Szolga, aki feláldozza magát a világ bűneiért. (Arámul ugyanaz a szó jelzi a bárányt és a szolgát is. A Jelenések könyvében a szent író Jézust 28 alkalommal nevezni báránynak.) Jézus felszólította övéit, hogy ugyanezt tegyék az ő emlékezetére, s többé már ne a zsidó húsvétot ünnepeljék (Lk 22,19; lKor 11,24-25). A héber „azkarah" szó nagyon kifejező. Jelenti: jelet hagyni, pecsétet, lenyomatat hagyni; így is lehet fordítani: jelen lenni. Jézus e szóval hangsúlyozta a múlt emlékét is, de a történést kivetítette a jövőbe. Ma is éppúgy ismételjük Jézus szavait és cselekedetét, mint a korintusiak is tették 25 évvel Jézus feltámadása után. Tesszük ezt azzal a biztonsággal, hogy nemcsak a múlt emléke, hanem a jelen valósága. Krisztus önmagát adta át visszavonhatatlanul egyházának. A széder utolsó szertartása a Hallel második része (Zsolt 115,116,117 és 118) volt. „Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt és kimentek az Olajfák hegyére." (Mk 14,26). Egy Jézusnál későbbi hagyomány tud még arról a pohárról is, amelyet a vacsora végén ittak, mint hálaadást Istennek, aki mindenkinek bőkezűen adja ajándékait. „Veszem az üdvösség kelyhét, és segítségül hívom az Úr nevét." (Zsolt 116,13). Van Jeruzsálemben a Cenákulum es a Silóé medence között egy Jézus korából való lépcső, ame yen a zarándokok hosszasan időznek, s újra olvassák Szent János evangéliumának 14-17. fejezete amely Jézus végrendeletét tartalmazza. „Megosztottam velük a dicsőséget amelyben részesítettél, nogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én ben28
