Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Kreppold, Guido - Gáspár Csaba László (ford.): A tanácstalan ember Isten előtt - Új típusú lelkigondozás szükségességéről
hogy ne a lelkipásztori „munka tárgyainak" tekintse az embereket, úgy, mint az igehirdetés hallgatóságát, mint az egyház számára meg- avagy visszanyerendőket. Ha olyan valaki jön hozzám, aki nehéz szituációban van, nem tehetek úgy, mintha előre tudnám, mi segít neki, hanem közösen és gondosan kell keresnünk a megoldást. Eközben nekem mindig azt a benyomást kell erősítenem benne, hogy a döntés az ő szabadságában áll. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit átvehetünk a pszichoterápiától: megadni a szabadságot az egyénnek, s tisztelni személy voltából fakadó méltóságát. Olyan föladat ez, melyet az őskereszténységtől örököltünk. Jézus újra és újra figyelmeztet: „Ne ítéljetek!" Bárki ellene vetheti azonban, hogy a lelkipásztor mégsem pszichotherapeuta, hiszen egyszersmind az a föladata, hogy hirdesse a hitet, Jézus megbízatása szerint: „Menjetek és tanítsatok minden népet." A Jézustól származó megbízatás — „menjetek és tanítsatok minden népet!" — továbbra is érvényes. Különbséget kell azonban tenni, hogy a tanítás verbális és kognitív síkon történik-e, vagy az igehirdetés alapvetően a személyes találkozás terében valósul meg. Ha az emberek úgy érzik, hogy a lelkipásztor nem akar semmit rájuk kényszeríteni, hanem elismeri őket és komolyan veszi személyes élettörténetüket, akkor megnyílnak. S ez a hit kezdete. Számomra csak akkor lehetséges a hit, ha megtapasztalom és megértem, hogy mások már hisznek bennem és hitükbe fogadtak. A másik embert csak úgy lehet „szabadon világra hozni", ha bízván bízom abban, hogy Isten kegyelme többre képes, mint a magam ereje. A föltétien értékelés nem más, mint figyelmesség és odafordulás. Az őszinteség is igen lényeges követelmény: nem szabad mesterkéltnek lenni, hanem egész lényünkkel kell cselekedni. Ezt persze nem sajátíthatom el néhány frázis betanulásával, hanem egész életemnek kell a hitelességet szavatolnia. A saját utamat kell járnom, melyen fölfedezem és megvalósítom életem igazságát. Mindig ügyelnem kell arra, nincs-e bennem valami hamis, elvetendő. A misztikusok gyakran használják a tisztulás kifejezését, melyet többnyire úgy értelmeztek, mint a bűntől való megtisztulást. Lehetséges azonban mélyebben is értelmezni, mégpedig úgy, mint megtisztulást mindattól, ami énemtől idegen. Ami nem gyarapítja személyes valóságomat, azt el kell vetnem magamtól, ki kell vetnem magamból. Ehhez pedig az is szükséges, hogy vállaljam e tisztító folyamatot, s feldolgozzam saját élettörténetemet. Ha megvizsgálom saját sebeimet, azok gyógyíthatnak és ugyanakkor az életerőt is fokozhatják bennem. Hiszen az élet meggyógyított sebei amolyan érzékeny érintkezési pontok, melyek kapcsolatot teremtenek köztem és mások között. Ezért is igaz: csak az lehet érzékeny lelkipásztor, aki a saját útját járja. A hit hirdetésének hitelességét a saját élettapasztalatnak kell szavatolnia. Ebben az esetben képessé válók megpillantani embertársaim élettapasztalatát is. Arra gondolok, mennyire elszakadt a mai embertől az egyházi igehirdetés, s mennyire idegen nyelvvé vált a teológia, — pedig ennek egyáltalán nem kellene így lennie. Ha egyetlen pontban akarnám összegezni az Ön nézeteit, akkor így fogalmazhatnék: az igazi lelkipásztor annak mestere, hogy miként kell meghallgatni a másik embert, s miként kell észrevenni személyének teljes valóságát. Csendes, szerény, de hatékony és egyben szükséges program ez egy újfajta lelkipásztorkodás — hogy úgy mondjam, a „fordulatot követő lelkipásztorkodás" — számára. Ámde hogyan mehet ez végbe és minek kell megváltoznia? Számos lépés szükséges ahhoz, hogy fordulat következzék be a lelkipásztorkodásban. Először is meg kell nyílnom a problémák előtt, s nem szabad beletemetkeznem a mesterségesen felfokozott aktivitásba, vagy valamiféle hamisan értelmezett vallásosságba. Nem szabad elhárítanom magamtól a valódi problémákat, mondván, hogy a szekularizált világ bűnei, a médiák, a politikai ellenfelek, az enyémtől eltérő egyházpolitikai irányzatok mesterkedései okozzák őket. A szembenézés az Istenhez vezető út, s ha 249