Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 4. szám - KÖRKÉP - Somfai Béla: Szabadidő és ünneplés - Munka és játék keresztény értelmezése

ményei közötti harmonikus állapot következtében jövője, boldogsága és biztonsága nem a munka eredményétől, hanem az isteni gondviseléstől függött. Miután az ember megkísérelte azt, hogy olyan legyen mint az Isten, megváltozott a helyzet. Isten magára hagyta az embert, akinek a bűnbeesés után saját erejéből kellett jövőjét és boldogságát biztosítania. Ezzel nem csak ártatlansága veszett el, hanem biztonsága is. Autonómiát követelve megkapta a bűnös emberhez méltó jutalmat, azt, hogy saját igyekezete gyümölcsétől függjön a jövője. A Szentírás erre vonatkozóan a következőket mondja: „Mivel ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat, életed min­den napján tövis és bojtorján terem számodra. A mező füvét kell enned, arcod verejtékével eszed kenyered, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből vétettél. Por vagy és porba térsz vissza." (Tér 3,17) Ezzel az isteni határozattal a szabad emberi tevékenység munkává, szükséges és terhes igyekezetté vált. Ebben rejlik az emberi munka egyik lényeges sajátossága. A szabad emberi tevékenység, a nagylelkű isteni szeretet eredeti ajándéka, a kény­szertől mentes emberi teremtő tevékenység teherré, büntetéssé vált. Megtartotta értékteremtő képességét, de terhessé vált és elvesztette szabad jellegét; megélheté­sünk, jövőnk és földi boldogságunk függ tőle. Jólétünk saját erőnkből történő biztosítása azonban a legjobb igyekezet mellett is kétséges. Egy orosz közmondás jellegzetes pesszimizmussal utal erre a tényre: „a munka nem gazdaggá, hanem púpossá tesz." Ez a megállapítás azonban nem foglalja magában a munka átkának, büntetés jellegének legújabb megnyilvánulási formáját, azt a félelmetes tényt, hogy a modem gazdasági rendben a munka lehetősége nem az egyéni igyekezettől függ csupán. Ma már a munka lehetősége sem kézenfekvő feltevés. Rohamosan növek­szik azoknak a száma, akik szeretnének ugyan dolgozni, de nem adatik meg szá­mukra a lehetőség. Ugyanakkor hány olyan ember van, akinek nem kell dolgoznia, — mondhatná valaki. A valóság az, hogy mások dolgoznak helyettük. Itt nem a munkaképtelenekre gondolunk, akik mások támogatására szorulnak, hanem a szó klasszikus értelmében vett „kizsákmányolókra". Végső soron azonban az igazság­talanságot okozó ember szenvedi a nagyobb kárt, mert erkölcsi integritásának megbomlásával kell kényelméért fizetnie. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az Isten terveiben a büntetésnek végső fokon gyógyítójelemelő szerepe van. Az Évára kiszabott büntetés magába foglalta a megváltás reményét is, és azt az ígéretet, hogy a Megváltó, aki megtöri a gonosz hatalmát, Éva ivadéka lesz. A testvérgyilkos Káint Isten kiközösítette Adám család­jából. A kiközösítés jele azonban, amit homlokán kellett viselnie, az isteni irgalom eszközévé is vált, mivel egyúttal annak a parancsnak a jele is volt, amivel Isten megtiltotta, hogy életét bosszúból kioltsák. Hasonló a helyzet a munkával is. Szük­séges és terhes, de megtartotta teremtő képességét, azt az eredeti isteni képességet, amivel folytathatjuk a teremtő Isten művét a világban, amivel emberi módon ugyan, de biztosíthatjuk jövőnket. Képesek vagyunk alkotni, de csak áldozatok árán, munkával, s nem tudunk úrrá lenni jövőnk bizonytalanságán, mivel csupán saját erőnkre támasz­kodhatunk. Munkával jólétet biztosítunk, de nem mindenkinek; időtálló értékeket hozunk létre, ezek azonban felboríthatják a helyes értékszemléletet és az örök értékeket kiszoríthatják életünkből. Újjáteremtjük vagy leromboljuk környezetünket, a társada­lmat és önmagunkat is. A munka felszabadít és képességeink kibontakoztatásához vezet, de ha öncélúvá válik, szolgaságot és belső kiüresedést okoz. Az öncélúság megakadályozásához, valamint a munka gyógyító, felemelő sze­repének kibontakozásához a hagyományos értelemben vett ünneplésre is szükség van. Mielőtt azonban erre a kérdésre térnénk, helyzetünk néhány más sajátosságát is szemügyre kell vennünk. 231

Next

/
Thumbnails
Contents