Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 4. szám - KÖRKÉP - Somfai Béla: Szabadidő és ünneplés - Munka és játék keresztény értelmezése
Még a mai — klasszikus kapitalizmus utáni — társadalmi és gazdasági rendszerben is találhatunk olyan emberi tevékenységet, amelynek az értékét nem lehet pénzzel vagy más anyagi ellenszolgáltatással felbecsülni, amit egyszerűen nem lehet szerződésben lefektetett kötelező funkciókkal meghatározni, vagy jutalmazni. Ne lepődjünk meg azon, hogy a keresztény hagyomány számára valójában egyetlen olyan foglalkozás sincs, amelynek munkabére az emberi szolgálat teljes értékét visszaadná. A keresztény hagyomány ugyanis nem választja szét a munkateljesítményt és a munkás személyes méltóságát. Ez a szemlélet azonban a modem gazdasági rendben nem érvényesül, vagy legjobb esetben is csak csökevényes formában mutatkozik meg. Ezt a tényt kívántam illusztrálni a felvetett kérdésekkel. Az iparosodással és a modern kapitalista gazdasági rend kialakulásával gyakorlatilag minden emberi tevékenység a „megfizethető" munka szintjére alacsonyodott le. Ennek mindent átfogó következményét semmi sem bizonyítja jobban, mint korunk szocialista ideológiája (nacionalista és marxista formájában egyaránt), amely a munkást állította a társadalmi élet eszményképévé. A náci koncentrációs táborok felirata „a munka szabaddá tesz", vagy a „szocializmust építő társadalom" jelszava, „a munka becsület és dicsőség dolga" (tehát nem kell tisztességes bért fizetni érte) egyaránt ennek az ideológiának a fonákságát bizonyítják. A munkás gigantikus alakja rányomta bélyegét nemcsak a „haladó szocialista" művészetre, hanem a szocialista társadalom gondolkodásmódjára is, olyannyira, hogy sok ember számára ennek az ideológiának a hirtelen összeomlása teljesen érthetetlen meglepetést okozott. Nem ritka az a magyarázat sem, mely az összeomlást nem az ideológia végkimerülésében, hanem a kialakult korrupció romboló hatásában látja. Valójában az elmúlt néhány év drámai eseménysorozatának az egyik legfontosabb gyümölcse számunkra az a remény, hogy a fejlemények következtében nemcsak az elavult és elnyomó gazdasági és politikai rendszertől, hanem a munkát és a munkást bálványozó szemlélettől is megszabadulhatunk. Herbert Marcuse már negyven évvel ezelőtt is látta, hogy a modem élet fejlődése nem felel meg a marxista társadalomszemlélet várakozásának. A kapitalizmust végleg elsöprő és mindenkit felszabadító forradalom, a proletár paradicsom egyre jobban késik. Ennek magyarázatát ő abban a tényben találta meg, hogy a munkás kényelmessé vált, a technika fejlődése megszüntette a munka terhét, az anyagi biztonság és jólét elhomályosította a „kizsákmányoltság" tudatát. Ezért Marcuse a modem élet peremére kiszorított társadalmi csoportok tagjaiban kereste a felszabadulás reményének hordozóit; azokban, akik nem tudnak beilleszkedni a mai társadalmi és gazdasági rendbe. Sem ő, sem más marxista ideológus nem vette azonban észre, hogy a technológiára épült modern világ milyen mélyreható változásokat okozott és mennyire primitívvé tette a munka kizárólagos értékteremtő szerepére és a „kizsákmányolásra" épített társadalomszemléletet.6 * * * A bevezető kérdések mögött rejlő probléma megértéséhez vissza kell mennünk a munka fogalmának teológiai gyökereihez, és meg kell vizsgálnunk a megváltás rendjében betöltött kettős szerepét. A Teremtéstörténet szavaiból indulunk ki. Amint tudjuk, a Teremtéstörténet a „mitológia" irodalmi műfajába tartozik. Nem történelmi, hanem vallásos ismereteket közöl. Tehát nem az elbeszélés részletei a fontosak számunkra, hanem vallásos jelentése. Az ember „paradicsomkerti állapotának" leírásában nem az a fontos kérdés, hogy hol volt ez a hely, hogy volt-e egyáltalán ilyen hely, hanem az Isten és az ember közötti eredeti kapcsolatra vonatkozó megállapítások; többek között az is, hogy Isten terveiben az ember számára a munka nem volt szükséges. Nem volt ugyan tétlenségre kárhoztatva, de az Isten és teremt230
