Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Aszalós János: A hitoktatás zarándokútja

nít, de elsősorban nem a rendszerezett, elvont igazságok közlésével, hanem minták felmutatásával és begyakorlásával, esetleg — egy közösség keretén belül történő — megélésével. E felfogás követői szerint a krisztusi életminták elsajátítása felszítja az igazság megismerésének szenvedélyes vágyát is. A sorrend a „bonum"-mal kezdődik. A modell sajátossága, hogy a nevelteket — a mai viszonyoknak és a II. Vatikáni zsinat útmutatásainak megfelelően — szükségképpen szembesíti a szent és a profán világ találkozási pontjaival, illetve különös rétegződésével. A profanitás ugyanis csak viszonylagos: bizonyos magasságból nézve minden ideigvaló profánnak, bizonyos mélységben pedig minden szentnek mutatkozik. A nevelőnek tehát az okosságot bátorsággal összekapcsolva kell neveltjeit a mindennapi, legprofánabb élet változatos terepeire kivinnie, hogy ott a családvezetéstől a politikai hatalom használatáig, a házvezetéstől egy nagyvállalat menedzseléséig, a szexuális intimszférától a globális környezetvédelemig, saját tapasztalataikon okulva, a tévedések és kudarcok zsákutcáit is bejárva, kreatív önállósággal a profánt megszenteljék, és az akadályok közepette járható utakat törjenek maguknak és egymásnak.

Alapvetően tér el az előbbiektől a szentélybe vezető hitoktatás. Elsődleges célja, hogy a hallgató (a „novicius") megismerkedjék — a világtól való eltávolodás, önmagába-fordu- lás és Isten titkainak szemlélete által — Isten sajátos világával. Ez a modell sem sikeres a többi eszközei nélkül, és inkább megfelel sokéves lelkigyakorlatnak, mint oktatási kurzusnak vagy gyakorlati életműhelynek. Az oktató a tananyaggal szemben a liturgia, az ének, az elmélkedés, a szemlélődés eszközeit dúsítja fel, nagy súlyt fektetve a pneumatikus átélésre, a hittitkok lelki „ízlelgetésére". A Biblia mellett a szentek élete is kötelező olvasmány. A profán kultúra viszont háttérbe szorul. A „sacrum" minden más értéket megelőz, pontosabban: a hit titkait a szentség irányából közelítik meg.

Az egyház-központú oktatás célja, hogy a tanuló megtalálja a helyét a már létező megszentelt közösségben. A hitoktatás egyfajta katekumenátust jelent: a hit és az egyház elválaszthatatlanok; a tanuló a hitét az egyházon keresztül, az egyházba történő belenövé- sével mintegy anyanyelvként sajátítja el. A közlendő hittartalmak ezért a hit és az életmód közösségi vonatkozásaiban sűrűsödnek össze: a szentségek, a liturgia, a szolgálat, a felelősség és engedelmesség kerül a középpontba. Az „unum" a „verum-bonum-sac- rum" háromsága elé helyeződik.

Ennek a modellnek a keretein belül lényegesen eltérő alternatívákat jelölnek ki az egyház mibenlétére és hivatására vonatkozó nézetkülönbségek. A „Misztikus Test" eszméje természetesen a kooperációt, az engedelmességet, a pótolhatatlanságot, a hagyománytiszteletet, az állandóságot, a világtól való elkülönülést, a sajátosságok kidomborítását helyezi előtérbe; a zarándokló „Isten népe" viszont az alapvető egyenlőséget, a kezdeményezőkészséget, az állandó átalakulást, a kifelé és befelé történő alkalmazkodás szükségességét hangsúlyozza, és természetesebbnek tekinti, ha néha felcserélődik a „bent" és a „kint".

Más alternatívák — a felszín alatt ugyan — ugyancsak döntően befolyásolhatják a hitújoncok oktatását. Nem mindegy, hogy az egyház ikonját krisztocentrikus, pneumatikus, vagy Szentháromság-súlypontú talapzatra helyezzük. Miként az sem mindegy, hogy milyen szélesnek és mélynek látjuk a klérust és a laikátust elválasztó árkot. A modellt alapjaiban befolyásolják az Isten Országáról alkotott nézeteink is, például a „már" és a „még nem" alternatívái.

Tapasztalataink szerint a közelmúlt és a jelen evangelizációs — és ezen belül a hitoktatás — gyakorlata ezek egyikén alapul, vagy ezek kompozíciójából áll. Nem gondoljuk azonban, hogy a modellek között nincs átmenet, és azt sem, hogy a konkrét esetekben a modell kiválasztása mindig tudatos. Értékelni sem kívánjuk a modelleket, hiszen ezek elméleti, absztrakt kategóriák. Megfelelő alanyi és tárgyi feltételek mellett bármelyikük sikeres lehet. Érvelésünk iránya azonban arra mutat, hogy a mai magyar egyházi és társadalmi-kulturális helyzetben egyik modell sem lehet kizárólagos vagy uralkodó, sőt azt is megkérdőjelezzük, hogy a hitoktatás távlati koncepcióit ezen modellek súlyozott keverékéből lehetne összeállítani.

179