Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Aszalós János: A hitoktatás zarándokútja
2. A hit megközelítésének új útjai Valójában nem új, hanem kényszerűségből háttérbe szorult, a gyakorlatból kikopott, mindazonáltal ősi módszerekre hívjuk fel a figyelmet ebben a pontban. Tapasztalataink szerint ezeket immár egyre több helyen, olykor ösztönösen, esetenként tudatosan is alkalmazzák. Újszerűségük legföljebb együttes bemutatásukban és megfogalmazásukban rejlik. Nem akarjuk azonban azt a benyomást kelteni, hogy ezek a módszerek jelzik az egyedül járható és biztos utat. Ellenkezőleg: azt kívánjuk, hogy minden oktató maga tapossa ki azt az ösvényt, amelyen a rábízottakkal járni tud. Még nincs itt az idő, hogy a kis ösvények széles utakba torkolljanak. Ezért az alábbi módszereket nem a hitoktatás, hanem a hitoktatásban alkalmazható útkeresés eszközeiként kell értékelni. A találkozás Amint említettük, a hitoktatást nem tananyag-átadásnak, hanem elsősorban személyes tanúságtételek sorozatának tekintjük. Most ezen a követelményen is túl kívánunk lépni. A hitoktatás legfontosabb céljának azt tekintjük, hogy az oktató és a hallgatók közössége személyes találkozásra készüljön a hitben a teremtő, megváltó és megszentelő Istennel. Ebben a mondatban minden szó hangsúlyos. A hit-oktató éppúgy készülődik, mint a hit-tanuló. A találkozásra közösségként készülnek, ami kölcsönös szeretetet és elfogadást jelent. A közösség tehát nem csak bölcsője az egyéni találkozásoknak, hanem a találkozás alanya is. A személyes jelleg a funkcionálissal és a morálissal áll szemben, és egzisztenciális mélységekre utal. (Természetesen az egyházban elengedhetetlen az egyházért történő funkcionális szerepvállalás és a morális eltökéltség mint előfeltétel s még inkább mint követelmény.) A találkozás nem érzelmi megilletődésben vagy valamilyen misztikus élményben jön létre, hanem elsősorban a hitben, ami az értelmi meggyőződés, bizalom és készenlét egysége. S végül előkészületről beszélünk, amelynek időtartama a pillanattól az élethosszig terjed. Kegyelemről van szó, és Istennek nincs határidőnaplója. A személyes tapasztalat a közösségben — amit az oktatás megcélozhat — többszintű, és Isten kiérdemelhetetlen, de befolyásolható kegyelmétől függ az evangéliumi értelemben (Lk 11,5-13). A találkozás előkészítésének — a hitoktatás mai, hittanóra-szerű eseménysorozatán belül — négy gyújtópontja van. Az első a személyesség légköre. Az oktató például minden hallgatót személyesen megszólíthat: „hogy érzed magad?", „hiányoztál, talán beteg voltál?", „hogyan érintett ez az újsághír?", stb. vagy valamilyen közös vagy egyéni élményről kezdeményez közös beszélgetést. Ez persze csak kis csoportban képzelhető el. Ezután Jézus jelenlétére kell a közösségnek ráhangolódnia az ének, megfelelő szentírási szöveg és a csend váltakozásával. A harmadik gyújtópont a rejtekezve alkotó Isten felfedezése, akit a természet szépségében, a Biblia lapjain keresztül, a mindennapok eseményeinek elemzése által, a személyes problémák megbeszélésével, játékkal, de elsősorban egymásra irányuló figyelemmel, a „szeretet érzékszervével" tapinthatunk ki. Mennyi isteni rejlik egy kisgyerekben, egy öregben? Mond-e, rejteget-e számunkra valamit Istenről egy újságcikk, akár háborús hír, egy-egy társadalmi jelenség, műalkotás? Hogyan ítélhető meg Isten szeretetének fényében az ember konkrét szenvedése? A hallgatóknak meg kell győződniük arról, hogy a másik (vagy mások) életében valamilyen módon, de valóságosan folytatódik Jézus élete. Isten megismerése = Jézus felfedezése = mások megismerése. Ez utóbbi „megismerés" belső ráhangolódást, elfogadást, jóértelmű kíváncsiságot, sorsvállalást jelent. A közösség legyen tisztában azzal is, hogy a Lélek konkrét eligazítását legszívesebben másokon keresztül, mások beszédében adja meg, különösen a Jézus nevében összegyűlt közösség tagjainak megnyilatkozásai által. A hallgató úgy találkozik Jézussal, hogy küldetést kap valamilyen konkrét feladatra. Az Evangélium leírása szerint a feltámadt Jézus jelenéseihez a legtöbb esetben küldetést tartalmazó szó is társul. Ehhez hasonló történjék a „hittanórák" vége felé: a hallgatók kapjanak vagy válasszanak maguknak egy feladatot, amelyet hosszabb-rövidebb időn belül missziós munkaként teljesíteni tudnak. 180
