Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Aszalós János: A hitoktatás zarándokútja
Aszalós János A HITOKTATÁS ZARÁNDOKÚTJA A hitoktatás céljait, reményeit és nehézségeit az egyház általános mai helyzete határozza meg. A II. Vatikáni zsinat óta, a második ezredforduló előtt az egyház alighanem olyan változások előtt áll, mint Jeruzsálem pusztulása vagy a milánói ediktum után, vagy éppen a Római Birodalom bukásának idején a népvándorlás kezdetekor. Lehet, hogy a lassan egyetlen egységbe kényszerülő világ belső konfliktusai még mélyrehatóbb és egyelőre beláthatatlan irányú pályamódosítást kényszerítenek az egyházra mint emberi jelenségre. Ennek előjelei már itt-ott láthatók. Igaz és hamis prófétái már hallatják szavukat. Az egyház emberi sorsának jövője azonban sürgeti isteni arculatának és örök küldetésének érzékletesebb feltárását is. Ebben a kontextusban szemléljük a magyar hitoktatás jelen helyzetét és lehetséges alakulását a jövőben. Gondolatmenetünk „rész szerint való", tehát nem tart igényt a teljességre. Meggyőződésünk szerint ma nem is lehetséges átfogó modellt kialakítani. Előre bocsájtjuk, hogy — másokkal egybehangzóan — a hitoktatást elsődlegesen tanúságtételnek tekintjük s csak másodlagosan oktatásnak. A „hittan" kifejezést legszívesebben törölnénk a „tan" szó túlságosan intellektuális és zárt rendszert sugalló felhangja miatt. Ma a hitnek olyan válságát éljük át, amely erősen lecsökkenti a pusztán tan-ként való átadás esélyeit. Összefoglalásra, közös orientációs pontra, egyre világosabb és adaptív megfogalmazásra természetesen szükségünk van — lásd az új Katekizmust —> de az újraevan- gelizációnak ma nem ez a közvetlen (emberi) eszköze. Először néhány fontosabb elterjedt hitoktatási modellre hívjuk fel a figyelmet (1). Ezután egy jövőben kialakítható modell építőelemeit mutatjuk be (2). írásunk elsősorban azoknak szól, akik felnőtt ifjúsággal vagy középkorúakkal foglalkoznak, bár egyes megállapításaink alighanem a fiatalabb korosztályoknál is igaznak bizonyulnak. 1. A hitoktatás elterjedt modelljei Négy absztrakt, alapelveikben különböző, de önmagukban közel zárt rendszert alkotó hitoktatási modellt vázolunk fel. Ezeket — kissé mesterségesen — az ismeretátadásra összpontosító, életműhelyként működő, szentélybe vezető, ill. egyház-központú modelleknek nevezzük, a „verum", „bonum", „sacrum" és „unum" értékcsoportoknak megfelelően. Az ismeretátadásra összpontosító hitoktatás a rendszerezett hit-tan közlését, ill. elsajátítását tekinti elsődleges feladatának. A jó pedagógus ugyan minden alkalmat kihasznál arra, hogy a tananyaghoz illeszkedő nevelési célt is elérjen, de ez másodlagos, mert az Istenről, Krisztusról szóló Ige, a tiszta igazság világító erejénél fogva, úgymond, önmagától is eléri a lelket megtermékenyítő és érlelő hatását (íz 55,10-11). Ennek a modellnek elterjedését és aktualitását a kommunizmus éveinek agymosó hatása indokolja. Keresztény életet csak a világosan felismert, kinyilatkoztatott igazságok rendszerére lehet építeni. Verum, bonum, sacrum, unum lét-értékei közül a „verum" az evangelizációs stratégia győztes fegyvere. Az életműhelyként működő hitoktatás lazább felépítésű programmal indul. Alanyai nem „tanulók", hanem nevelésre szoruló fiatalok (vagy akár idősek), akik korosztályonként tipikusnak tekintett életproblémákkal küszködnek. A nevelő feladata az, hogy neveltjei ezekből a problémákkal terhelt életszituációkból a Szentírásban, az egyház hagyományaiban vagy saját tapasztalataiban felmutatott minták segítségével krisztusibb pályára vezéreljék életüket. Biblikus szóhasználattal: az életműhely Krisztus követésére ta178
