Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - DOKUMENTÁCIÓ - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A lelkiismereti döntés tisztelete. Német püspökök pásztorlevele az újraházasodott elváltak pasztorációjáról
korban, amely már nem határozza meg szigorúan a férfinak és nőnek a társadalomban betöltött szerepét, olyan konfliktusok támadhatnak, amelyekre közösen kell a házasságban megoldást keresni. Ez is magasabb követelményeket támaszt a házastársakkal szemben abban a vonatkozásban, hogy alkalmasak-e partneri kapcsolatra. A szexualitásról, szerelemről és hűségről kialakult társadalmi felfogás betolakszik az egyházi körökbe, s erősebb hatással van az elkötelezett keresztényekre is. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a modem pszichológiát és szociológiát — ha azokat megfontoltan használják —, annak tudatát, hogy a mai embernek súlyos problémái vannak saját identitása megtalálásában, hogy a szeretetre való képesség a sikeres személyiségfejlődés függvénye; szükség van az erotikus szerelem vizsgálatára és megtisztítására, hogy ne kerüljön emberhez méltatlan tévútra. A házasság teherpróbái hamar napvilágra hozzák a pszichikai hiányosságokat, ha vannak ilyenek. Joggal merül fel tehát sok esetben a kérdés, hogy megvan-e az érvényes házasságkötéshez szükséges pszichikai-lelki diszpozíció. Kétségtelenül vannak szürke zónák. Sokszor csak utólag lehet látni, hogy milyen labilis volt a partnernek adott igen. 3. A házasság érvényességének a kérdése Ha az emberek házasságuk felbomlása után új utakat keresnek, akkor indokolt fölvetni az első házasság érvényességének a kérdését. A lelkipásztor hívja föl az érintettek figyelmét, őszintén és egyértelműen, hogy van lehetőség egyházi bírósági eljárásra. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szerencsétlenül végződött első házasság után sok emberen lehet segíteni. Azonban empátiakészség és finom tapintat kell hozzá. Az egyházi bíróságok szívesen adnak tanácsot és segítenek, ha az ügy a helyi lelkipásztorral szemben — akár az időt, akár a tárgyat tekintve — túl nagy követelményt támasztana. 4. Elváltak a kiközösítés és befogadás mezsgyéjén Minden megoldási kísérletnek arról a pontról kell kiindulnia, hogy az emberek házasságuk zátonyra futása után is az egyház polgárai, tagjai maradnak. Elemi fontosságú, hogy ezek az emberek, akik még sokáig szenvednek súlyos lelki sebeik miatt, megtapasztalhassák, hogy otthon vannak az egyházban. Azoknak az embereknek, akik házasságukban megtapasztalták az elszakadás kudarcát, az egyházközségben kell megtalálniok azt a helyet, ahol megértik és befogadják őket. Legyenek tehát az egyházközség tagjai előzékenyek velük szemben, s minden előítélet nélkül fogadják őket. Különösen is áll ez a felbomlott házasságokból kikerülő gyermekekre, ők még sokáig lesznek szomorúak, s fájdalmas sebek hegeit hordják magukban. Egyházközségeinkben még nagyon sok a merevség és az engesztelhetetlenség, bár elvileg megvan a készség a gyógyító segítésre. Sok a tapintatlanság, pletykák alapján ítélnek és ítélnek el, s eközben nem veszik tekintetbe például azt, hogy az érintettek életében milyen terhek és nehézségek jelentkeztek. Ha az egyház valóban az a hely, ahol befogadják a bajbajutottakat, ahol vendégbarátság ég kiengesztelődés uralkodik, akkor az egyházközségnek különös szeretettel kell fordulnia mindazok felé, akiket mélyen megsebzett az egymástól való eltávolodás és a válás. A lelkipásztoroknak és a különféle pasztorális és karitatív szolgálatoknak — az egyházon belül és kívül — meg kell tenniök mindent, hogy a házastársaknak, amikor veszélyben forog a házasságuk, időben megmutassák az utat a szakavatott tanácsadóhoz és az Evangélium szelleméből fakadó közös újrakezdéshez. Az egyházközségnek segítenie kell azoknak, akik külön élnek, vagy elváltak ugyan, de nem kötöttek új házasságot, főként ha nem ők a hibásak. „Ezeket az embereket egészen különleges gondoskodással kell körülvennie az egyházi közösségnek, megbecsülést, szolidaritást, megértést és konkrét segítséget kell nekik nyújtania, hogy a nehéz helyzetben is lehetővé tegyék számukra a hűség megőrzését. Segítsenek nekik, hogy eljussanak a megbocsátáshoz, ahogyan azt a keresztény szeretet parancsolja, és legyenek készek arra, hogy adott esetben újrakezdjék a korábbi házastársi életközösséget." (Familiáris consortio 83). Nem kevés 14
