Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Fila Béla: Párbeszéd Sigmund Freuddal. Nyíri Tamás: Mélylélektan és ateizmus

tekint el a szellemtől? Vagy kudarcot vall a szellem valóságával szembesülve? Avagy egyszerűen tagadja a szellemi tényezőt? Freud kétségkívül komplex vizsgálatot végzett, de jogos a kérdés, vajon az ember teljes valóságát vette figyelembe? Ha igen, akkor nem tagadhatja azt, hogy az ember testi-lelki életében van olyan tényleges megnyilvánulás, ami meghaladja a fizikai-fiziológiai kontextust. Ha ezt tagadná, akkor nem lenne hűséges a valósághoz; ha nem vette figyelembe, akkor egyoldalú az értelmezése; ha pedig kudarcot vallott vele szemben, akkor hibás a felfogása.

Kritikánk alátámasztására a következőket lehet felhozni. Van olyan jelenség az ember lelki életében, ami valóságos szellemi tényezőnek mutatkozik: a lelki világban tapasztalható valódi és hiteles ellentmondások formájában, márpedig ez ab ovo lehetetlen volna, ha az ember merőben természeti lény volna. Az egyik ösztöntörekvés a másik ellen fordul, a téves vitális döntés nem csupán fizikai kárt okoz, hanem lelki traumát. Nemcsak vitális konfliktusok, önszabályozó folyamatok vannak az emberben, hanem önromboló, és -építő központ működik úgy, hogy optimális megoldás jöjjön létre; olyan sorsalakító tényezők működnek, melyek túlmutatnak a vitális szférán. Az erkölcsi minősítés, az értékek világának jelentkezése szintén radikálisan túlmutat a bioszférán. Egyébként a szublimálás folyamata elegendő lenne Freud cáfolatára, mert benne eleve szellemi tényezők működnek, jelezve, hogy az ösztön nem egyértelműen meghatározott, nem rögzített adottság, hanem alakítható, hajlítható, orientálható. Az ösztön nem kötődik szükségszerűen a közvetlen tárgyához, hanem más irányt is vehet, tudatosan le lehet róla mondani. Erről éppen a kulturális alkotások tanúskodnak a leg- szembeöltőbb módon. A kultúra ugyanis — a vallás, a tudomány, a művészet — tudatos, szabad, teremtő tevékenység következménye. Lelki tevékenységeinkben tehát van egy olyan eredeti, szellemi tényező, ami nem azonos az ösztönnel, hanem irányítja azt.

Freud mélylélektana és sajátos metapszi- chológiája mutat rá arra az érdekes tényre, hogy az európai gondolkodásban két végzetes szélsőség dominál — a materializmus és az idealizmus —, melyek mindegyike téves belátás és döntés következménye. Az igazi kérdés az, hogy ki az ember, mi az ember teljes valóságai És erre — önmagában és izoláltan — sem az anyag, sem a szellem nem tud hiteles választ adni. Az ember megtestesült szellem, ill. átszellemiesített anyag, test. így hát nem az anyag, nem a szellem az ember, hanem a test és a lélek lényegi egysége, a konkrét személy, aki evilágban és testben él ugyan, de szellemi belátásokra és személyes döntésekre képes. Materialista és ateista végkövetkeztetéseiben Freud elmélete nemcsak egyoldalú, hanem téves is.

Freud gondolatvilága akkor vezet zsákutcába, ha nem veszi figyelembe azt, hogy az ember nemcsak funkcionáló, hanem egzisztáló lény. Igazán akkor derül ki a freudizmus egyoldalúsága, téves szemlélete, ha nemcsak a pszichológia oldaláról bíráljuk, hanem segítségül hívjuk a filozófiát is. Lényegileg csak a filozófiai eszmélődés képes megállapítani a freudi magyarázó kísérlet végső értékelését. Kitérhetnénk az elől, hogy a filozófus véleményét is kikérjük a freudizmus bírálatában, mondván, hogy Freud empirikus elemzéseket végzett az ember pszichéjében. Igen ám, csakhogy Freud nem is titkolta igazi szándékát, hogy az empirikus adatokból egy teljes értékű képet alkosson az emberről, kimondja a végső szót az ember valóságáról. Éppen erre utal materialista és ateista beállítottságú meta- pszichológiája. S. Freud túllépett az empíria határán, belevonta kutatásaiba a kultúrát, a vallást, a bölcseletet, az erkölcsöt. Aki pedig ilyen lényegi kérdésekről tárgyal, az az ember lényegi természetét veszi vizsgálat alá, vagyis lényegi kérdéseket boncolgat. Illő tehát, hogy a bölcselő is hozzá szóljon ehhez a kényes és lényeges kérdéshez. Ezúttal M. Heideggert hívjuk segítségül, aki határozott véleményt nyilvánított a freudizmusról, melyről 1963- 65-között tartott szemináriumai, beszélgetéseinek lejegyzései tanúskodnak.

Heidegger gondolatai alapján a következőket állíthatjuk. A funkcionális a tényhez, a működéshez tartozik, az egzisztencia pedig a célra irányul. Két fajta fenomén van, az egyik az észlelhető, a létező fenomén, az ún. ontikus fenomén (pl. az asztal, az ösztön, stb.), a másik az érzékileg nem észlelhető, az ún. ontológiai fenomén (pl. valakinek a létezése). A nem észlelhető, ontológiai fenomének eleve adottak és szükségszernek, rang szerint az elsők, és az elemzésben tulajdonképpen mindig előzetesen és eleve megmutatkoznak, ha kellőképpen járunk el. Mielőtt észlelnénk egy ontikus tényt, már előzetesen fel kell fognunk az észlelőnek a létezését, az itt-létet, amely nem más, mint mi magunk.

A bölcselő eszmélésben kiderül, hogy nemcsak az a valóságos amelynek hiánytalan, kauzális összefüggéseket tulajdoníthatunk, hanem még inkább az, amelyen keresztül a lét megmutatkozik. Ha az ember létezésében nem nyilvánul ki a lét, akkor az a ve168