Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - KÖRKÉP - Somorjai Ádám: Gazdaságetikai kérdések
Az ellenvetéssel szemben csak azt mondhatjuk: a mai világ problémáinak nagyságrendje másképpen nem oldható meg. A termelés növekedése nem az emberiség egészét szolgálja, hanem csak egy szűk csoport érdekeit; nem is reális igényt elégít ki, hanem sokszor — tömegkommunikációs eszközök által keltett — luxusigényt. A fegyvergyártás megint csak egy szűk klub gazdagságát növeli, de azon az áron, hogy ugyanakkor világméretekben felhasználják és így csökkentik az emberi szükségleteket szolgálni hivatott nyersanyagtartalékokat. A teljesség igénye nélkül tehát a következő követelményeket fogalmazhatjuk meg: 1. Bármely gazdasági tevékenységben az első kérdés nem a saját profit növelése, hanem az egész emberiség és elsősorban a szegények érdekeinek szolgálata. 2. A rendkívüli mértékben felhalmozott magántulajdon befektetésében az alapkérdés nem a saját haszon maximálása, hanem a közjónak a szolgálata. 3. Az adófizetés kötelezettsége az osztó igazságosság alapvető megvalósulása a modem államhatalom korszakában, és ez csak a minimum, nem ment föl az adakozástól. 4. Végül pedig mindenki köteles arra, hogy törekedjék — saját lehetőségei és illetékessége mértékében — a világban fennálló igazságtalanság, bűnös struktúrák leküzdésére. Az, hogy ennek jelenleg a nemzeti államok törvényei nem kedveznek, nem ment fel bennünket lelkiismeretünkben. Adófizetés, vállalkozás, igazságos indulási feltételek Megfogalmaztuk a következő kívánalmat: az adófizetés kötelezettsége alapvetően az osztó igazságosság megvalósulása a modem államhatalom korszakában. A keresztény ember tehát lelkiismeretében is, nemcsak a törvények által, kötelezve érezheti magát az adó rendes megfizetésére. Lehet-e erkölcsileg kötelezni a magánszemélyt az adó fizetésére, amikor köztudomású, hogy az államhatalom pazarol, lop vagy rosszul költi el az adófizető polgár pénzét? Nem jobb-e, ha megpróbáljuk elrejteni az adóhivatal szeme elől bevételeink egy részét: a keresztény ember még mindig megteheti, hogy jó célra adakozik a fölöslegből? Igen elterjedt ez az észrevétel — a papság körében is —> különösen most, amikor az új adórendszer rejtelmeivel ismerkedünk, főleg, miután évente, olykor évente többször is változnak az előírások. Bár idáig sem voltunk mentesek a személyi adófizetéstől, csak nem tudtunk róla: munkahelyünkön nem közölték velünk, hogy fizetésünknek van egy visszatartott, központnak befizetendő része, amely mai megfogalmazásban gyakorlatilag jövedelemadóként könyvelhető el. Most meg kell tanulnunk az új kifejezéseket: bruttó fizetés, nettó fizetés, munkavállalói járulék, a munkaadó felé pedig további adónemek, mint: TB, munkaadói járulék stb. Új fogalom az ÁFA is, amit idáig Mehrwertsteuer-ként jól ismertünk abban a funkcióban, hogy a német, az osztrák határon jelentős összegeket igényelhettünk vissza e szomszéd államkasszákból, most azonban teherként jelentkezik, jelentős, gazdálkodó szervek esetén az államnak mintegy rövidlejáratú kölcsönként nyújtott összegként, amely ugyan visszaigényelhető, de akkor a könyvelésnek kell mindig rendben lennie. Sokan azt is megfogalmazzák: tőlük az állam idáig mindig csak elvett, soha nem tudja nekik senki visszafizetni, ami igazságtalanság velük történt. Nos, a modem államháztartás felépítése nem nélkülözheti ezeket az adónemeket, a magyarországi rendeletek, törvények is európai mintákat követnek. Igaz az, hogy az államgépezet nem eléggé hatékony, a bürokrácia malmai lassan és nem eléggé hatékonyan, drágán és felelősséget nem vállalva működnek. Minden indokunk megvan tehát, hogy elsősorban azokat támogassuk, akik előállítják a termékeket, az értékeket, így a törvényhozás szintjén is — s ezzel a szubszidiaritás elvét gyakoroljuk. A sok igazságtalanság is elsősorban olyan államhatalom korszakában született, amely nem mondható demokratikusnak. Egy demokratikus társadalom- és államszervezetben azonban nem a Deák Ferenc-i passzív rezisztencia a megoldás, hanem a társadalmi igazságtalanságok kimutatása és demokratikus módon való megváltoztatása. Az adóval sajátunkból adunk: a közösség, a társadalom rendelkezésére bocsátunk egy értéket, ezzel a közjót szolgáljuk, társadalmi szükségleteket elégítünk ki, sokszor olyano164
