Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám - KÖRKÉP - Somorjai Ádám: Gazdaságetikai kérdések
a morálisnak a magántulajdonról vallott tanítása, később azonban az egyház szociális tanítása gyökeresen felülvizsgálta. A kérdés most már csak az, hogy utópiának bizonyul-e ez a tanítás, vagy olyan látomásnak, programnak, amely a keresztények szívét- lelkét tudja megmozgatni, és a smtire cum ecclesia, az egyházzal való együttérzés, egyiitt- lélegzés követelményét az egész emberiségre ki tudja-e tágítani. A szegénység új megfogalmazása Az előzőkben újrafogalmaztuk a magántulajdonra vonatkozó állásfoglalást, és ezt a zsinati tanítással zártuk, mely utóbbi visszatért a morális tankönyvek előtt több mint ezer éven át érvényes tanításhoz, amely az Újszövetség szellemét érvényesítette. Mindezek alapján a gazdasági élettel kapcsolatosait két alapelvet fogalmazunk meg: 1. Ne törekedj a gazdagságra. 2. Ha van tulajdonod, azért van, hogy megoszd a rászorulókkal. Az első alapelv a kapzsisággal szemben foglal állást, a második a fösvénységgel szemben. Ez a két alapelv abból a jézusi tanításból vezethető le, miszerint: „Készítsetek magatoknak ki nem merülő erszényeket, kifogyhatatlan kincset a mennyben, áltól tolvaj hozzá nem fér és a moly meg nem rágja." (Lk 12,33) — Vajon tartható-e még az evangéliumi radikális magatartásnak ez a feltétele? Nem lehetetlenül-e el a keresztény ember kortársai előtt, ha ennek a fantaszta tanításnak a követője lesz? A jézusi tanítás, úgy gondolhatjuk, megvalósíthatatlannak tűnik, mert nem számol az élet realitásaival. Ténylegesen úgy tűnik, hogy korunkban, amikor a gazdagság már nem konkrét házban, földben, állatban, nem is autóban, hétvégi házban, yachtban stb. kezd kifejeződni, mert egyre absztraktabb lesz, mivel bankbetétben, kötvényben, értékpapírban vagy részvényben gondolkodunk, és ezeknek valóban nincs felső határa. A meggazdagodás, a meglévő értékek megforgatása pedig a közvélemény szerint nem erkölcsi rossz, hanem egészen természetes és általános dolog; a személyes meggazdagodás vágya pedig — közfelfogás szerint — a gazdaság dinamizmusának feltétele. Sőt, mindenfajta gazdasági tevékenység legfőbb célja a profit maximálása. Mindezen feltételek közepette, amelyek vitathatatlanok, mert tények, nem is képzelhető el másképpen az evangéliumi alapokra helyezett gazdasági erkölcs, mint prófétai üzenetként, és a jelenlegi gazdasági struktúrákkal szembeni politikai szerepvállalásként. Vagy még inkább: a nyugati kultúra realitásaival és egyben alapelveivel való szembehelyezkedésként. A hagyományos morális kiegyezett ezzel a helyzettel, ezért elveszítette prófétai töltését: a magántulajdon megtartásával és a törvényes rend betartásával volt elfoglalva, és nem tudta kezelni a mai gazdasági problémákat, amelyek mindenki előtt nyilvánvalóak. Bizonyára nem evangéliumi magatartás, ha valaki vég nélkül meg akar gazdagodni; még kevésbé az a profit-maximalizálás alapelve; ennél is kevésbé a magántulajdon használatának privatizálása és társadalmi meghatározottságának elutasítása. Es mindez drámai módon evangéliumellenes, ha egy zárt planetáris rendszerben jelentkezik, amelyben az egyesek, a kevesek meggazdagodásának az árát mások, éspedig a sokak elszegényedésével fizettetjük meg. Még inkább evangéliumellenes egy olyan politikai feltételrendszerben, amelyben a gazdagok diktálják a törvényeket is. így éljünk bár a legkiválóbb demokráciában, nem lehet törvényes úton gátat szabni a nemzet fölötti tőkeerővel rendelkező multinacionális cégeknek, a politikai életben egyre nagyobb szerepet játszó lobbyknak. A keresztény ember e kettős evangéliumi alapelv betartásával felszabadul az evilági nyomasztó törvényszerűségektől, kívül helyezi magát azok belső logikáján, és így, hitéből fakadóan a Mennyek Országának állampolgáraként, képes a kényelmetlen alternatívák választására — ha nem, akkor hitében kételkedhetünk —, másrészt pedig képes prófétai tettekre, olyan gesztusokra, amelyek éppen azért, mert kívül helyezik magukat gazdasági rendszerünk logikáján, igehirdetés és tanúságtétel erejével fognak hatni. Hadat üzenhet-e így a keresztény ember a fennálló világgazdasági rendnek, és lemondhat-e a kutatásról, a termelésről, a meggazdagodás, a gazdasági kiemelkedés vágyáról, s ily módon kockáztathatja-e az egész emberiség elszegényedését? 163
