Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: A keresztény család
tából forrásozik. Ha e kapcsolatot visszautasítaná, megtagadná — már nem szentnek, hanem pro-fánumnak, a szentélytől és a Szenttől eltávolodottnak kellene tartanunk. Teremtő hűség Mint említettük, a keresztény család alapvető „okmányát" a teremtői kéz írta az emberszívekbe. E teremtői tett azonban nem passzív befogadókat, hanem életszolgálatra vállalkozókat igényel. Az értelemmel és akarattal felruházott ember nem csupán az állatvilággal rokon ösztönös cselekvésnek, hanem emberhez illő és méltó akciónak válik részesévé, amikor családalapításra szánja el magát. A családot, következésképp a keresztény családot is életbeszólító aktus nem a testi egyesülés férfi és nő között, hiszen ez nem specifikusan „emberi" cselekedet. A családalapítás együttes testi és lelki egymásbafonódó kapcsolat, mely nem csupán a múló percnek, hanem a tartós időtartamnak, sőt az örökkévalóságnak számbavételével történik. Minden, a házasságra komoly szándékkal lépő ember örök időkre felállítandó „emlékműnek" tervezi családját. S mivel e szándék kell, hogy vezesse, „alapkövévé" nem a pillanatnyi fellángolást, hangulatot, szenvedélyt teszi. Ha egy házasság mégis így indulna útjára, az aligha válhat valódi családalapítássá. Azok a feltételezhetően jó szándékkal kötött törvényes kapcsolatok, melyeket akár Isten, akár a polgári közhatalom képviselője előtt kötöttek, melyeknek résztvevői azonban nem számolnak sem a szociális kötöttségekből adódó feladatokkal, sem pedig a szakramentális jellegből fakadó következményekkel, az élet tanúsága szerint könnyen zsákutcába kerülnek. Külső körülmények ugyan ideig-óráig sőt tartósan is elválaszthatják egymástól a család tagjait, a családok azonban „belülről" csak akkor hullanak szét, ha az „alapítók" nem raktak le szolid, időtálló, ember s Isten előtt kötelezettségeket magával hozó fundamentumot. Olyant, amilyent a szentség által fémjelzett, továbbá a szociális törvények és igények által is megkövetelt tényezők támasztanak minden családalapítóval szemben. A házasságnak, így a keresztény házasságnak is legerősebb, a család életét szolgáló belső támasza a teremtő hűség. Ez a hűség nemcsak egymás és gyermekeik iránt kötelezi a házastársakat, hanem a Teremtőtől az ősök közvetítésével nyert és saját közreműködésükkel is fenntartandó élettel szemben is. „Önzetlennek" tűnhet olykor az a hamis okoskodás, hogy a lehetséges utódok iránti szeretetből tagadják meg az életet a szülők, mivel „nem akarják ártatlan gyermekekre rákényszeríteni az élet terhét". Senkit sem téveszthet meg ez a „részvét", mely olcsó és hatáskeltő szólammal a megtagadott életre, a „nemlétre" irányul. Az ilyen kijelentések rugója általában a cinikus önzés és az opportunizmus. Ez az „életfilozófia" az élet értékét a kényelmesség keretei között kívánja felfedezni. A „teremtő hűség" még sem áldás, sem átok, hanem egyrészt kötelességvállalás és -teljesítés, másrészt kimeríthetetlen lehetőségek forrása. Az az élet, amely minden családalapításnál „in fieri", azaz útrakész módon áll a házastársak és a világ szeme előtt, oly lehetőségeket rejt magában, melyben az örömnek és bánatnak, a győzelmeknek és szenvedésnek egyaránt tág tere nyílik. A szülők kötelessége nem kevesebb, mint hogy annyi testi és lelki „útravalót" nyújtsanak gyermekeiknek, amennyi átadására az Isten adta élettel szemben vállalt hűség kötelezi őket. Ha e kötelességnek eleget tesznek, gyermekeik valóban „adósaikká" válnak. Ez az adósság azonban sohasem a „tartozik-köve- tel" rovatok rideg feljegyzései szerint, hanem a szív és lélek gazdagságának és nagyságának mértékével válik mérhetővé. Szülő és gyermek kapcsolata, ha azt a számok „morálja" és nem a szeretet törvénye alakítja, egykönnyen kölcsönös keserűségnek és elégedetlenségnek válik forrásává. Voltaképp a családalapítás aktusának folytatásáról van itt szó. Azt az alaptőkét, melyet a szülők a családi élet kezdetén az élet pénzváltó asztalára helyeztek, — a gyermekek kamatoztatják tovább. Az individualisztikus, önző szellem e vonatkozásban százszoros rossz, a teremtő hűség és szerető önzetlenség által ihletett szociális gondoskodás pedig százszoros jót terem. Minél inkább sikerül a családalapítóknak az élettel szemben vállalt hűség és felelősség erejében a magukkal hozott 10
