Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Werbick, Jürgen - Bánhegyi B. Miksa (ford.): Házasság és család - krízis és megújulás

irányoknak megfelelően úgy tünteti föl a házasságot és a családot mint szükségmegol­dást: másképp nem megy, a szexualitásnak és a gyermeknevelésnek rendezett kereteket kell adni. Hivatalosan már régen túl vagyunk ezen a perspektíván. Végtére is a (szent­ségi) teológia alapján arra kényszerülünk, hogy a házasságot (ha a családot tulajdonkép­pen nem is) az üdvösség jeleként értékeljük. Hiszen a házasság szentség; a cölibátus vi­szont nem az, még ha az Isten uralma iránti nyitottságnak a jele is, valamint azé, hogy az emberi életet végső soron nem a szexualitás és a családi egzisztencia határozza meg. Ahogyan azonban a hagyományos szentségi teológia a házasságot mint az üdvösség je­lét tárgyalja, arra ismét jellemző, mennyire belénk ivódott az aszkézis az életnek ezzel a valóságával szemben: úgy méltatják a házassági szövetséget mint az üdvösség valósá­gát, mint Krisztusnak az egyház iránti hűségének és szeretet-kapcsolatának a jelét. így a házasság nem önmagában — mint hitben élt valóság — jele és realitása az üdvösségnek, hanem csak azáltal nyeri el szentségét, hogy az üdvösség egy másik realitását, Krisztus­nak és az egyháznak a kapcsolatát jelzi. A házasságnak ezt a szentségi teológiában honos, kissé görcsös értelmezését ma már mindenütt kétségbe vonják. Vannak új, biztató tervek a házasság és a család teológiájá­hoz.1 Teológiailag azonban, akárcsak régen, még mindig problémát jelent a családnak és házasságnak mint az üdvösség önmagában „jogosult" valóságának az értékelése; talán még mindig úgy gondolják, hogy a keresztény módon értelmezett üdvösségnek tulaj­donképpen másképp kellene láthatóvá válnia, nem a házasságban és családban, nem ezeken keresztül. A házasság és a család még mindig csupán a második legjobb lehetőség az Isten országáért vállalt cölibátus mögött. Vajon a házasság a keresztényekkel szemben támasztott olyan követelmény-e, amely bizonyosságában és bizonyító erejében mégis el­marad a mennyek országáért vállalt cölibátus mögött? 2. A házasság és család mint ígéret A keresztény módon megélt házasság és család mint követelmény? Bizony így van: amit az egyház és a teológia a házasságról és a családról mond, az általában a követelés és a buzdítás jegyében történik; így a Familiáris consortio is fejezeteinek több mint a felét a buzdításnak szenteli: „Család, légy, ami vagy!" (pontosan így a 17. fejezetben): A család legyen egyre tökéletesebb képe annak a jegyesi kapcsolatnak, amely Krisztust egyházá­hoz fűzi; a szülők legyenek mind világosabban „Isten szeretetének látható jelévé, 'akitől minden atyaság a nevét kapja az égben és a földön'" (Familiáris consortio 14. az Ef 3,15- re történő utalással). Ez a gyors átvezetés arra, hogy minek kell lennie a házasságnak és a családnak, elhomályosíthatja látásunkat az iránt, hogy mi tud lenni itt és most a házas­ság és a család — mint ígéretes, de meghasonlott realitás —, mi lehet az érintettek, a társadalom és az egyház számára, s mi lehet továbbá mint testet öltött tanúságtétel, mint láthatóvá lett hit. Annak a kifejezésére, hogy milyen ígéretes és meghasonlott realitás a házasság és a család, s ebből következőleg mivé lehet, álljon itt ez az egy szó: ígéret. Minden férfi és minden nő azonnal a házassági hűség-ígéretre gondol, amit a menyasszony és a vőle­gény ad egymásnak a házasság megkötésekor; talán azért is, mert az „esküvővel" köl­csönösen kifejezik, hogy bíznak ennek az ígéretnek a megbízhatóságában. Viszont az es­küt csak azért teszik le, mert akik most megesküsznek, azok már korábban „ígéret" vol­tak egymásnak, ellenállhatatlan ígéret. Minden kishitűségemben, fél szívvel végzett dol­gaimban, minden éretlenségemben és hiányosságomban, csillapítatlan vágyammal és az életemben eluralkodó félelemmel együtt rábízom magamat a szeretett emberre, mert számomra egyszerűen ő az ígéret: a kettesben (hármasban, négyesben ...) eltöltött bol­dog élet ígérete, a gyönyör ígérete; annak az ígérete, hogy bízhatunk egymásban; az ott­hon ígérete, egy olyan helyé, ahol szívesen vagyok, egy olyan időé, amelyet szívesen töltök vele. S ez az ígéret számomra kihívás: kihívás, hogy én is ígéret legyek a szeretett ember számára; kihívás, hogy vállaljam a játék kockázatát, amelyben főnyeremény lehe­132

Next

/
Thumbnails
Contents