Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám
Isten fölfoghatatlanságának vonzásában lakozni, érezni személyes szeretetét, melyben önmagát ajándékozza e végtelenség és fölfoghatatlanság — egyszerre fenyegetőn félelmetes és vonzón boldogító. Más választásunk azonban nincs: Velünk az Isten. Karl Rahner Tíz évvel ezelőtt, röviddel 80. életéve betöltése után (1984. március 30.) meghalt KARL RAHNER, századunk egyik legnagyobb teológusa. Az elmúlt néhány hónapban napjaink számos kiemelkedő egyénisége (pl. König bíboros, K. Lehmann püspök, a jeles teológus, a német püspöki kar elnöke), és nagyszámú sajtótermék (a Vatikán lapja, az Ósservatore Romano, szinte miamennyi európai és tengerentúli szakfolyóirat, sőt hetilap és a napi sajtó) emlékezett meg Rahnerről, a teológusról, a II. Vatikáni zsinat egyik szaktanácsadójáról (peritus). Ez a világszerte és különféle szinten elhangzott, közzäett méltatás azért is volt jelentős, mivel az utóbbi egy-két évben bizonyos katolikus körökben ízléstelen támadások érték Rahnert, illetőleg teológiáját. (Sajnos, hazánkban is akadt teológiailag aligha kvalifikálható közíró, aki Rahnert — több kiemelkedő kortársáml egyetemben — „efemer jelenségnek" minősítette). Amikor jelen számunk hasábjain néhány tanulmányt Karl Rahner emlékének szentelünk, úgy véljük, hogy rövid bevezetőnkben illő és hasznos néhány utalással Rahnert, az embert, a lelkipásztort is bemutatnunk. Elsőké)it a nagy tudósnak alázatát szeretném kiemelni. Távol állt tőle minden „akadémikus fennhéjázás”, még inkább a túlzó önértékelés. Nem igényelte, nem is szerette, ha professzornak titulálták (évtizedek során több egyetemen volt a dogmatika és a világnézeti katedra tanára). „Pater Rahner” — ez volt az ő szokásos és általa is szívesen fogadott megszólítása. Amikor egyik volt tanítványa — Gisbert Greshake, előbb a bécsi, jelenleg a freiburgi egyetem dogmatika professzora — egy alkalommal megkérdezte tőle: Milyen érzés, lw valakit már életében ezrek és ezrek a teológiatörténet egyik jeles alakjának ismernek el? — Rahner csak hümmögött, majd visszakérdezett: Ismeri-e Auxerri Vilmost (Gulielmus Autissiodorensis tl237)? Meg kellett vallanom, — folytatja Greshake —■, hogy akkor még alig hallottam róla. — Nos, látja, valamikor nekem is ez lesz a sorsom. — Lehetséges, hogy Rahner nemcsak alázatos lélekkel, de objektíve is helyesen vélekedett önmagáról. Az viszont elvitathatatlan, hogy századunk teológusai Között — ezt így látták és látják a számottevő kortársak — kiemelkedő egyéniségként kell őt számon tartani. K. H. Neufeld, Rahner egyik rendtársa és jelenleg az innsbrucki egyetem professzora, miután hosszasan elemzi mesterének életművét, arra is rámutat, hogy Rahnemek nemcsak tudományos, szakmai öröksége, de tanúságtétele is minden keresztényt arra buzdít, hogy életét mindig nagyobb, a felfoghatatlan és titokkal teljes Isten felé irányítsa, Istent keresse, Istent szeresse. Végső soron — olykor nagyon is elvont fogalmazásban, máskor prédikáció formájában — erről írt és szólt Rahner egész életében, így akart a vele kapcsolatba kerülőknek egyszersmind lelkipásztora is lenni. Rahnemek — amint ezt Neufeld megjegyzi, és amint ezt kortársai illetve kollégái mind megállapíthatták — egyetlen „szenve- ddye" Isten volt. Halála után imakönyvében ezt a kis, kezével írott cédulát találták „Várok rád, Istenem, türelemmel és reménységgel. Várok, miként a vak, akinek megígérték, hogy egyszer feltámlkozik előtte a fény. Várom testemnek és várom a holtaknak eltámadását.'v Rahner élete skolasztikus, azaz „iskolás" úton indult, majd kapcsolatba került — az értékeket magáévá téve, de mindig kritikusan mérlegelve — kora szinte valamennyi bölcseleti irányzatával. Egyik előadásában mondotta: „Mindegyikből, ha nem is átvettem, de tanultam valamit. Esetleg azt, hogy mit nem tehetek semmiféle körülmény között magainévá" (Neufeld közlése). Ugyanakkor senkivel szemben sem volt merev, eleve elutasító. Készséggel vállalta például a Paulus-Társaság rendezvényein a keresztény-marxista dialógusban való aktív részvételt. Egy ilyen konferencián hallliattuk tőle — az istenhitről, Istenről volt szó — a megfogalmazást: Ha nem tudnak is megbarátkozni az istenfogalommal, ha nem tudnak a felfoghatatlan és titokzatos Isten félé fordulni, igyekezzenek legalább megbarátkozni az eljövendő ,foszolút jövő" félé tekintéssel. Az egyik jelenlévő, akkor még marxista előadó, Roger Ga- raudy — ezt hallva — így kiáltott fel: Ez nagyszerű! (C'est magnifique!) Rahner teológiai üetművénék pusztán bibliográfiáját csak vaskos kötetben lehet közzétenni. (A hálás tanítványok — a részletek, az ismeretlen kéziratok után is kutatva — ezt hamarosan közreadják.) A teológus Rahnerre gondolva talán csak keveseknek jut eszébe, hogy életének egipszaka- szdban — a hitleri megszállás idején — éveken át aktív lelkipásztor is volt. Pályatársa és tisztelője, korunknak ugyancsak egyik nagy teológusa, Hans Urs v. Balthasar, egyszer így nyilatkozott 129
