Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 3. szám
róla: „Lelkipásztora volt keresztényeknek és pogányoknak egyaránt’'. Az emlékezés hiányos lenne, ha életének ezt a meghatározó vonását nem említenénk. Karl Rahner egyszersmind az imádság, az elmélkedés embere volt. Istenről nemcsak írt és beszélt, de imádságban szüntelen hozzá fordúlt. (Imádságaiból gyűjtötte össze és adta közre Kari Lehmann a „Gebete des Lebens" című kötetet 1991-ben; magyarul a Szent István Társulat kiadásában olvasható „Az élet imádságai" címmel). Az érvelő előadásból gyakran váltott át az imádsá- gos, meditativ megfogalmazásra. Elmondható róla, hogy imádkozva gondolkodott és töprengve imádkozott. Ha másban talán nem, de éppen ebben az életgyakorlattá lett imádságban válhat lelki rokonává minden — a filozófiai gondolkodástól és teológiai elmélyüléstől távol álló — keresztény testvérének. Utolsó nyilvános előadását — ahogy hallgatói feljegyezték — ezzel a kéréssel fejezte be: imádkozzanak érte Istenhez, hogy részese lehessen majd az örökkévalóságban a felfoghatatlan és titokzatos Fény szeretetének és irgalmának. Rahner halálának tizedik évfordulója alkalmával számosán nyilatkoztak a tudós teológusról, bölcselőről, a szeretetével mindenkit átölelni igyekvő lelkipásztorról. Álljon itt két volt tanítványának megemlékezéséből néhány gondolat. ]. B. Metz münsteri, majd bécsi professzor annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy Rahner gondolatai tíz évvel Iwlála után változatlanul termékenyítőm hatnak, és még messze nem kiaknázottak Az „anonim keresztényekről" vallott felfogása pedig — lm azt valóban az ő szándéka szerint értelmezik — Isten mindenkit üdvözíteni szándékozó akaratáról sejtetnek meg valamit. Rahner szinte megszállottan küzdött az ellm a felfogás ellen, hogy az emberiség jelentős része „mossa damnata", és nagy megértést tanúsított korunk emberének — századunk megtapasztalt szörnyűségei miatt — ébredő kétségeivel, jóbi panaszaival szembm. Karl Lehmann püspök szerint: „Rahner teológiája „megvesztegethetetlen" (unbestechlich) volt, s kötelességünk azt mindm támadással, leértékeléssel szembm megvédmi." Kiemelte, hogy Rahner teológiája, de egybm egész élete is következetes és nwly istmhitből táplálkozott. Sokakat segített abban, hogy visszataláljanak életük értelméhez és céljához, a földi halandó számára egyedül szent, felfoghatatlan és titokkal teli Istenhez. Hitéből fakadóan testvéri szeretettel és segítőkészséggel fordult a kérdező- töprengő emberek felé, nagy türelemmel igyekezett megértmi és feloldáshoz vezetni létkedéseiket, problémáikat. Elévülhetetlen érdeme, hogy újszerű és testvéri kapcsolatot igyekezett kiépítmi azokhoz, akik az egyházon kívül, sőt azzal szembm álltak Nemcsak ismerte a Mester tanítását, Iranern követte is: Nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük az orvosra (Mt 9,12). Mélységes empátiával kereste a kapcsolatot azokkal is, akiket — nagy általánosságban — ateistáknak tartanak. Ugyanakkor állandóan szem előtt tartotta a skolasztika egyik figyelmeztetését: Meg nem alapozott állításokat könnyen vissza lehet utasítani meg nem alapozott érvekkel. Ennek az elvnek s egybm tapasztalatnak ismeretében nem szűnt meg soha — olykor nehezm követhető, bonyolult fogalmazásban — érvelni, igazolni, okfejtését a tradíció, az egyház tanítása és a modern bölcseleti gondolkodás bevonásával elfogadtatni. Aki Rahner könyveit, írásait olvassa, egyhamar észreveheti, hogy a tudós teológus és bölcselő megható őszinteséggel, tisztelő ragaszkodással szerette egyházát. E szeretet erejében tudta alázatosan a kritikát meglmllgatni, elfogadni, és ugyancsak mnek erejébm tartotta kötelességének ha szükségesnek látta — kritikát gyakorolni. „Álmodott" egy Krisztus szándéka szerint alakidó, átalakuló egyházról, de ugyanakkor bírálta az egyházat jogtalanul ésfeliiletesm támadó kritikusokat. Erről tanúskodik röviddel halála előtt inegjelmt írása: Kritik der Kirchmkritiker, melyben felszólított mindm bírálót, hogy előbb szenvedjm együtt azzal az egyházzal, melyet kritika tárgyává tesz. A közelmúltban nyújtotta át a münsteri egyetem (Münster i. IN.) König bíborosnak a díszdoktori oklevelet. Az ünnepi aktus során a bíboros többek között ezeket mondotta: „Hogy az egyház a legutóbbi zsinaton oly jelentős lépést tett előre, és meghatározóan formálhatta jövőjét, az jelentős mértékben a münsteri egyetem volt professzorának, az általam felkért zsinati szakértőnek és kísérőmnek, Kari Rah- nemek is érdeme. Rahner akkor a kor kihívásának tett eleget, ma ez a mi feladatunk. Feladat, mely mindannyiunkat kötelez. Kötelesek vagyunk az akkor kezdett munkát folytatni, az úton tovább lépni. A fejét újra és újra felütő kritika és zsinat ellenes hangulat miatt sem szabad elbizonytalanodnunk." Rahner egyházszeretete és kritikus lojalitása példa lehet mindm egyházát szerető teológus, minden hívő keresztény számára. Ez Rahnemek — bár le nem írt — „végrendelete", hagyatéka. Hogy életművének az elkövetkező évszázadok során milyen hatása lesz, arra szerényen — mint fentebb idéztük — ő maga válaszolt. Hogy az előttünk álló évtizedekben — különösm a ma felnövekvő teológus generáció és a ma útkereső fiatalság számára — a teológiai műveltség egyik meghatározó személyisége lesz, ezt nem szükséges bizonyítani. Szennay András 130
