Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Szennay András: A keresztény család
tésre s arra, hogy újra meg újra megkísérlik megvalósítani a szeretetet, az Istenbe való közös belenövés, az őbenne való, és biztonságot adó elrejtettség jelét. (Zum christlichen Verständnis von Ehe und Familie — Biblische Anmerkungen. In: DIAKOMA 1980/11/ 221-225.) Fordította: Bánhegyi B. Miksa OSB Szennay András OSB A KERESZTÉNY CSALÁD Nincs olyan korszaka az egyház történetének, melyben ne lenne szükséges a keresztény családról mindazt elmondani, ami annak életében egyrészt örökérvényű, változatlan, másrészt pedig ami a kor, a társadalmi átalakulások adta körülmények között változó. Az utóbbi vonatkozásokkal gyakran foglalkozik a hazai és a külföldi szakirodalom, sőt a napi sajtó is. Az örök és változó értékek összefonódása ahhoz a fontos felismeréshez vezet, hogy a család egyrészt mint természetes emberi közösség a társadalomnak, másrészt a keresztény életnek szociális alapsejtje. E megállapításból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mindazok, akik a keresztény családi élet keretein belül saját üdvösségük elnyerésén fáradoznak, egyszersmind arra is kötelezettek, hogy konkrét, a földi keretek által meghatározott családi adottságaikat is figyelembe vegyék. Nem kétséges, hogy az örök érvényű igazságok és törvények és a földi valóság között olykor feszültségeket kell megtapasztalni, — ezek feloldása során azonban az egyén és a család egyaránt új lendületet kaphat az örök élet felé vezető úton. A keresztény család — mint minden családi közösség — a házasságból csírázik s a házasság felbonthatatlansájgának, továbbá a szülő-gyermek reláció változhatatlanságá- nak alaptörvényére épül. Eletelve a kölcsönös szubszidiaritás, egymás támogatásának, segítésének elve. Itt valóban áll, hogy „egy mindenkiért, mindenki egyért". A család tagjainak funkciói egymásból nőnek s egymásra építenek, a családtagok egymás segítségére vannak utalva. Minden, így a keresztény családi életnek is „Magna Charta"-ja azok a teremtői szavak, melyek a lét- és fajfenntartás törvényét, a közös munkálkodást, az egymásért való felelősséget foglalják magukba. A keresztény család élete azonban ezen általános érvényű törvényeken kívül Krisztusban horgonyoz, akiből mint „az élet teljességéből" merít. Új, friss szellem árad szét a családtagokban, akik „az Ő nevében hisznek" (Jn 1,13). Amikor valljuk, hogy a természetes és természetfölötti síkon egybefonódó családtagok Isten teremtő atyaságában forrnak egybe, ugyanakkor azt is állítjuk, hogy az emberré lett második isteni Személy az, aki a természet és természetfölötti világa között az összekötő hidat számukra megépíti. Ezért állíthatjuk azt is, hogy a keresztény család teológiájában megtalálható az egész keresztény teológia — a teremtéstől kezdve a megváltáson át a végső beteljesülésig. Isten teremtői áldása, melynek erejében a család útra indul, az idők végén „az új égen és új földön" (Jel 21,1-2) válik örök beteljesüléssé. A Szentírás lapjain színes vonásokkal rajzolódik ki a Szent Család képe. Jézus, Mária és József „hármassága" a szentség harmóniájáról tanúskodik. Ezt a „szent család" jelzőt azonban — bármily szokatlanul is hangzik — minden, a keresztény hit szerint élő családról elmondhatjuk. Nem csupán azért, mivel Jézus földi jelenlétével megszentelt család szerény, Istent tisztelő, parancsaihoz hű életét igyekszik mintázni, hanem azért is, mivel Istennek lelket teremtő erejében indul útjára, bontakozik ki, és tagjaiban, összességében Istenhez, végső céljához igyekszik. A keresztény család „szentsége" épp ebből az Istenhez fűződő kapcsola9