Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Oláh Miklós: Hitre nevelés a családban
kicsit át kellene áramoltatni a Szentírás kézbevételére. Hiszen a Biblia is az Ige megtestesülése, tehát a Szentírás-olvasás is egyfajta „szentáldozás". Tudom, hogy ez így szokatlanul hangzik, de ha belegondolunk, nem is olyan vakmerő állítás ez: A Biblia-olvasás is részesedés Krisztusból, Krisztus befogadása. „Az egész Szentírás az Isten szíve-dobogása" — mondja nagyon kifejezően egy zsidó egzegéta. Szent Pál is erről beszél: „Ugyanaz a lelkűiét legyen bennetek, mint amely Krisztus Jézusban volt..." (Fii 2,5). A Keleti Egyházban az evangélium-csókolás állandó része a vasárnapi nyilvános reggeli zsolozsmának, amikor — akár csak szentáldozáskor — a templom egész népe sorban odahajol a pap kezében tartott nagy evangéliumos könyvhöz és megsimogatja, homlokát hozzáérinti vagy meg is csókolja. Szép szokás (volt?) kenyérszegés előtt késsel keresztet rajzolni a kenyérre. Valami hasonló gesztussal és lelkülettel kell elővenni a családi otthonokban a Bibliát és föléhajolva hallgatni, figyelni „Isten szívedobogását". A szülők és a hitoktatók felé — akik megismertethetik a gyermekekkel a Szentírást — ez a kérés hangzik: „Mutasd meg nekünk az Atyát!" 4. „Kapcsolatba hozni a gyermekeket az egyházzal és az Eucharisztiával". Nagyon elterjedt ez a kifjezés az embereknek a valláshoz való viszonyát illetően: „Vallásos vagyok — a magam módján." Ez bizony elég szomorú vallomás, bár nyilván igaz. A vallásnak, illetve a hitnek éppen közösségi kapcsolatait és jellegét zárja ki az ilyen megállapítás. A közösségi vonatkozás pedig elsősorban — bár nem kizárólag — az egyházhoz és az Eu- charisztiához való viszonyunkban válik valósággá. Azon, hogy az atomizálódás, az elmagányosodás (elidegenedés) itt is ennyire felüti a fejét, nem csodálkozhatunk, de nem szabad belenyugodnunk sem. Sőt, éppen a tényleges helyzet miatt nagyobb hangsúlyt kell erre fektetni, mint eddig. (Ez is egyik olyan vetülete a katekézisnek, amit meg kell újítanunk, amit nem szabad úgy folytatnunk, ahogyan 45 évvel ezelőtt abbahagytuk.) „A hit jeleivel úgy van az ember, mint a szerelem szimbólumaival: azok számára kell, hogy jelentése legyen, akik használják. Álljon kapcsolatban a hit megtapasztalásával, legyen szívből jövő, — így ezen keresztül jobban meg lehet érezni Isten közelségét." (B. Liss: Vallásos élet, 5.) Krisztus hármas köztünk léte a Könyvben, Kenyérben és a Közösségben válik valósággá. Aki megtapasztalta már ezeknek megdöbbentő mélységeit, az tudja, milyen szegényes lehet az a bizonyos „vallásos vagyok a magam módján." Aki nem vállalja és vallja magáénak az egyházat és az Eucharisztiát, mert azok erőfeszítést és odaadást kívánnak, — az nagy valószínűséggel csak egy kényelmes és erősen korlátozott vallásosságot él meg. Hogyan lehet a gyermekeket e nagy misztériumokba bevezetni? Csak úgy, ha a szülők már ismerik, élik, ha őket már magával ragadta ezeknek csodálatos szépsége és lendülete. Akkor viszont már ha akarnák se tudnák eltitkolni: mindez kisugárzik belőlük. A gyermekek hitre nevelésének vannak közvetett útjai, eszközei is. Az egyik: komolyan és hűségesen imádkozni kell értük. A másik közvetett eszköz: a szülők hitének elmélyítése. Az egyoldalú oktatás, gyermek-katekézis eredménye nem lesz több, mint az útszélre, köves talajra és a tövisek közé hullott vetőmagé: szinte semmi. A terméketlenségnek egyik jelét a hitoktatók már országszerte tapasztalják és fájlalják, hogy t.i. az iskolai hitoktatásban résztvevő gyermekek legnagyobb részét nem lehet rávenni arra, hogy vasárnap templomba jöjjenek. Pedig ez csak első, bár szembetűnő jele az eredménytelenségnek, amit nagyon komolyan kell vennünk. „A szülők adták az életet gyermekeiknek... ezért őket kell tekinteni az első és legfontosabb nevelőknek." Ez nemcsak egy nagytekintélyű személynek egyéni véleménye, hanem a legkeményebb valóság megfogalmazása, amit — józan ésszel és felelősséggel — senki nem vonhat kétségbe. „Annyira jelentős a szülői nevelés, hogy hiányát alig lehet pótolni." (36) Minden paphoz, hitoktatóhoz és minden szülőhöz szól Nazianzi Szent Gergely figyelmeztetése: „Először légy tiszta te, hogy mások is tiszták lehessenek; légy bölcs te, hogy másokat is bölcsességre vezess; légy világos te, hogy azután mások is fényeskedjenek; légy Isten-közeiben és másokat is Istenhez fogsz tudni vezetni. Légy szent és másokat is szentté fogsz tenni." Az orthodox teológus, Timiadis hozzáfűzi: „Egy — az igazságot ke125
