Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)
1994 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Oláh Miklós: Hitre nevelés a családban
misztériumának felfedezésére , és a Vele való párbeszédre ... Az olyan édesapa és édesanya, aki együtt imádkozik gyermekeivel — miközben királyi papságát gyakorolja — leszáll gyermekei szívének mélyébe és ott olyan nyomokat hagy, amelyeket az élet későbbi eseményei nem tudnak kitörölni." (97) A családi imádkozást — mint bármely más imát — nem szabad „letudni". Ez nemcsak semmitmondó, hanem kifejezetten — bár nem feltűnően — romboló hatású is lehet, mert azt közli a gyermekkel — és vési be a tudatalattijába —, hogy „hát ennyi az Isten!" „Áldozzunk rá esténként öt percet, nehogy megsértődjék." — Az imának — a szó jó értelmében — adjuk meg a módját. Alakítsunk ki egy kis családi liturgiát: álljunk körbe vagy forduljunk mindnyájan a falon lévő szentkép vagy feszület felé, esetleg gyújtsunk meg egy gyertyát, és kis csenddel, néhány komoly szóval hangoljuk rá magunkat és egymást a Találkozásra. A kisgyermekeknél ne kötött imával erőlködjünk, mert azt nem értik és így nem mond nekik semmit, hanem a legegyszerűbb szavakkal mondjunk hálát, kérjünk bocsánatot (nemcsak Istentől, hanem egymástól is!) A nap kezdetén és végén terjesszük Isten elé nehézségeinket, szükségleteinket. Hamarosan kialakul ennek egy bizonyos rendje, ritmusa, ami aztán megkönnyíti a továbbiakat, — de egyúttal veszélyeztetheti is, ha rutinná válik. A felnőtteknek arra kell vigyázniuk, hogy mindig élő, mindig egy kicsit más, sajátos, frissen született legyen a bevezető gondolat és a fogalmazás. A közismert esti imába („Ó édes Istenem, hálát rebeg lelkem...") az első és második mondat közé egy rövid, de alapos lelkiismeretvizsgálat illeszthető a gyermekek számára érthetően, de nem csupán rájuk irányítva és egész napos ingerültségünket a fejükre zúdítva! A lelkiismeretvizsgálat vázlatos szempontjainak felsorolása után — vagy közben — hagyjunk időt arra, hogy mindegyik magára vonatkoztassa és mérlegeljen, valóban vizsgálatot tartson, rendet tegyen magában. Tapasztalni fogjuk, milyen másként folytatják az imát „Bánom sok vétkemet, szent Fiadnak vére mossa meg kegyesen szívemet fehérre..." A kicsinyeket fel kell készíteni a templomban való jelenlétükre is. Ha az otthoni ima áhítata megragadta őket, akkor a templomi viselkedés nem lesz szokatlan és meglepő nekik. Sokszor tanúja voltam, hogy egy négy-gyermekes család legkisebb gyermeke — még alig másfél éves — bármilyen foglalkozást, játékot abbahagyott, ha csak néhány percre is —, ha észrevette, hogy a család többi tagja imádkozik. Még nem beszélt, de összetette kezét és végén megpróbált keresztet is vetni, pedig nem erőltették, nem tartottak vele „főpróbát". „A család-egyházban folyó imádságnak egyik alapvető célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész egyház liturgikus imádságához, — részben az arra történő felkészítés által, részben úgy, hogy a liturgikus imádságot alkalmazzák a személyes, családi és társadalmi élet helyzeteire." (61) Ez már egy későbbi fokozat, a dolog lényegéből következő fejlődés. „A családnak arról is gondoskodnia kell, hogy otthon a családtagoknak megfelelő módon megünnepeljék a liturgikus esztendő ünnepeit és időszakait." (uo.) Az említett családnál annak is tanúja voltam, hogy az adventi gyertyák meggyújtása milyen kedves komolyságot és áhítatos elmélyülést varázsolt a kicsiny gyermek arcára. Ezeket a hatásokat szóbeli, iskolás közlésekkel sose tudjuk elérni, fegyelmező eszközökkel pedig különösen nem. Még egy nagyon fontos dologról kell szólnunk: a családok ne csak imádkozni tanítsák, neveljék a gyermeket, hanem imádkozzanak is nagyon sokat a gyermekekért. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a „növekedést Isten adja" és senki sem mehet az Atyához, ha az Atya nem vonzza őt! 3. „Az evangélium úgy terjed és adatik át, hogy maga a családi élet válik a hit útjává, a keresztény beavatássá és Krisztus követésének iskolájává. Amint VI. Pál pápa írja: „Egy olyan családban, amely e feladat tudatában van, a család minden tagja hirdeti és hallgatja az evangéliumot." (39) Kissé túlzottnak tartom az elsőáldozást körülvevő, sőt már szinte túlnövő külsőséges ünnepi elemeket. Lassan ugyanaz történik, mint a karácsonnyal: nem Jézus születése a lényeg, hanem az ajándékok és a karácsonyfa. Az elsőáldozás ünnepélyességéből egy 124
