Teológia - Hittudományi Folyóirat 28. (1994)

1994 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Oláh Miklós: Hitre nevelés a családban

niink, mert tanítani nemcsak az elméletet lehet. Gondoljunk például erre az egyszerű, hétköznapi kijelentésre: „az édesanya járni tanítja gyermekét." Hogyan? Ismeretek átadásával, magyarázatokkal? Érvekkel, bizonyításokkal? Ilyesmire nevetséges lenne még csak gondolni is. — S hogyan „tanítja" járni? Biztatja, bátorítja, hívja („Gyere kicsim, gyere!"), aztán támogatja, kezét fogva segíti. S a gyermek látja az egész család példáját: jámak- kelnek körülötte. Látja, hogy az valami fontos és nagyszerű dolog: kedvet kap ahhoz, hogy ő is járjon, mert megvalósulva, tényként megtapasztalja, hogy az lehetséges, természetes és szükséges. Boldogan fedezi fel, hogy őbenne is megvan a képesség,— és az ösztönző környezet hatására nekilát, hogy kifejlessze ezt a képességét. Ez már jóval több, mint tanítás mert ebben jókora — s nemcsak értelmi, ismeretbeli — fejlődés, kibontakozás, növekedés van. Akik pedig ebben segítik őt (a család), azok egyszersmind nagyobbá teszik, „növelik"-nevelik is.

Ha a családban történő hit-átadásról beszélünk, akkor elsősorban a gyermekekre gondolunk. A felnőttek hitbe való bevezetése már általában nem a családi keretben történik, — hiszen ha az a család hívő volt, akkor már az első évektől igyekezett gyermekét a hitbe bevezetni. A felnőtt „megtérésénél" már sokkal jelentősebb (lehet) az ismeret, — bár ott sem ez a döntő tényező. A felnőttet már nem lehet nevelni, legfeljebb támogatni, eligazítani, bátorítani és vonzani: tervszerűen kell megismertetni a hit tartalmával, igazságaival és „kedvet kell csinálni" neki ahhoz, hogy elfogadja, magáévá tegye. „...Amikor valamelyik családtag hitetlen, vagy nem gyakorolja kellő módon a hitét, olyankor a többieknek életükkel kell tanúságot tenni a hitről, s ez elindíthatja és megerősítheti őt azon az úton, amely majd elvezeti oda, hogy maradéktalanul csatlakozzék az Üdvözítő Krisztushoz." (54)

A hitre nevelés nem egyéb, mint az Úr Jézus példájának követése és parancsának megvalósítása, „aki a kicsinyeket Isten Országának középpontjába állította: Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké az Isten Országa." (26) A feladat fontosságának kifejezésére a Szentatyának azokat a szavait idézem, amelyeket az ENSz-ben mondott 1979-ben: „Szeretném meghirdetni azt az örömet, amelyet mindannyiunknak a kisgyermekek hoznak, akik az élet tavaszát és a föld minden országának a jövőjét jelentik. Ugyanis egyetlen nép vagy politikai rendszer sem gondolhatja el másként a következő korszakát, csak úgy, ha figyelembe veszi az új nemzedéket, akik szüleiktől kapják az értékeknek és kötelességeknek összetett hagyományát." (26)

II. János Pál a hitre nevelésben négy eszközt és egyúttal feladatot sorol fel a szülők számára: 1. életük tanúságtétele, 2. együtt imádkozni, 3. együtt olvasni Isten igéjét és 4. a hitoktatás révén közeli kapcsolatba hozni őket az egyházzal és az Eucharisztiával. (39) Idézi VI. Pál nagyszerű meglátását: „A szülők az Evangéliumot nemcsak átadják gyermekeiknek, hanem vissza is kapják tőlük, amikor látják, hogyan élik meg azt." (52)

Vegyük jobban szemügyre az említett eszközöket-feladatokat:

1. Nem valószínű, hogy szavaink önmagukban bárkit is elvezetnének Krisztushoz (nem vonom ezzel kétségbe azt, hogy „Istennek semmi sem lehetetlen"). Ha viszont Krisztussal való bensőséges kapcsolatunkat megsejtik, ez kiváncsivá teszi az embereket és érdeklődést kelt bennük. Az Előhírnök feladata mindannyiunké: készíteni kell az Úr útját. (Vajon mit jelent ez a kifejezés: Isten útját az emberekhez vagy az ember útját Istenhez? Bizonyára mindkettőt: elősegíteni a találkozást!)

Örömünk a legjobb „reklámja" Istennek. Nem a menedzserképzőben elsajátított tö- meg-bódító mosolyra, hanem a belső fénynek, az Isten-közelségnek az átsugárzására van szükség. Arra, hogy elevenen éljen bennünk Jézus arca, „a szent és boldog és halhatatlan mennyei Atya isteni dicsőségének enyhe világossága." (Esti himnusz a keleti egyház zsolozsmájában). Arra, hogy bennünk is megtörténik az Úrjelenés, az Epifánia. „Nevelni csak atmoszférában lehet" — hirdette Németh László. „Abból kell kiindulnunk, hogy az ember Istennek, a Szeretetnek a képmása... Amikor Isten a saját képmására teremtette az embert, akkor szeretetből szólította életbe és egyúttal szeretetre rendelte." (11) Amikor a házastársak egymásnak adják magukat, akkor önmagukon túl magát a

122